Az Andromeda és a ROKH Hybrid elektromos rásegítéssel rendelkező pedelec MTB kerékpárok után most egy atombombával próbálkozik a legendás olasz vállalat: megjelent a cég első elektromos rásegítést alkalmazó, országúti felhasználásra szánt pedelec kerékpárja, a Pinarello Nytro.

Hirdetés

Minek is ez tulajdonképpen?

Országúti pedelec-et nem sok kerékpárgyártó cég mert eddig kihozni. Ennek a legfőbb oka az lehet, hogy az országúti kerékpározás hosszú évek óta reneszánszát éli, s az „ami működik, azon minek változtatni” elv alapján a gyártók inkább a hagyományos országúti kerékpárok fejlesztése mellett tették le a voksukat. Azonban a piac újabb és újabb kihívások elé állítja a gyártókat. Ma már alapelvárás, hogy lehetőség szerint minden felhasználói igényt igyekezzenek kielégíteni – a lehető legmagasabb minőségi és technológiai szinten.
A Pinarello erre a kérdésre kívánt felelni ezzel a merőben új koncepcióval, amellyel már most bejelentkezett az első helyért – amolyan Pinarello módra.

De minek is egy elektromos rásegítéssel ellátott országúti kerékpár, amikor ez a sport pont arról szól, hogy van két lábunk, szeretett házikedvencünk rendelkezik két guruló alkalmatossággal, és a kettő kombinációjának van valamiféle sportértéke?

A kérdés maga is XX. századi, a XXI. században ugyanis ilyen kérdést nem lehet feltenni. Ha van igény pedelec MTB-k tömkelegére, akkor ugyanilyen elven működő országúti kerékpárra miért ne lenne igény? Ez nem pótolja a hagyományos országúti és/vagy MTB kerékpárokat természetesen – azonban tökéletesen kiegészíti azokat. Azoknak, akik szeretnék meghódítani álmaik hegycsúcsait, de nem tudják elvégezni azt az edzésmunkát, amely ahhoz szükségeltetne, hogy ezt normál elven működő országúti kerékpárral teljesítsék – a Pinarello Nytro egy igencsak kézenfekvő megoldás. A Pinarello Nytro ugyanúgy alkalmas sportolásra, mint normál elven muködő társai, csak mindezt kisebb terheléssel és kényelmesebben tehetjük meg, mint eddig bármikor. Akkor miért ne?

Mit kínál a Pinarello Nytro?

A Pinarello Nytro egy prémium kategóriás, elektromos rásegítéssel rendelkező, karbon vázas országúti kerékpár, prémium felszereltséggel és hamisíthatatlanul olasz formanyelvvel.

Ennek a pedelec országúti kerékpárnak a váza – a GAN szériához hasonlóan – a Toray T700 12K karbonjából készült, amely egyszerre komfortos és szavatolja a megfelelő szintű szerkezeti merevséget is. A váz kialakítása a hagyományoknak megfelelően aszimmetrikus, és rendelkezik az összes Pinarello kerékpárokra jellemző vázkarakterisztikai tulajdonsággal. Ilyenek az olasz menetes középrész, a Pinarello kerékpároknál már jól ismert RAD-tárcsafék felfogatási szabvány (160 mm-es tárcsákkal), a 28 mm-es gumikat is fogadni képes férőhely, vagy az elöl 100×12, hátul 142×12 mm-es átütős tengelykapcsolat.

Érdemes még néhány szót ejteni a Pinarello Nytro tömegadatiról is: a kerékpár mindenestül 13 kg, ami egészen elképesztően könnyűnek számít ebben a kategóriában. A motor, illetve a komplett rásegítőrendszer a vázzal együtt 4,7 kg-ot nyom.

A rendszer lelke a Fazua Evation System, amely külön a Pinarello Nytro-hoz készült. A motor maximum 400W teljesítményt tud leadni, 60Nm forgatónyomatékkal. A kerékpárban lévő akkumulátor 252Wh teljesítményre képes, s egészen 25 km/h-ig segíti a rendszer a saját erőnket.

Mennyibe kerül?

A Pinarello Nytro bevezető ára SRAM Force-szal és Fulcrum Racing 500DB C17 kerekekkel most 2.189.990 Ft helyett mindösszesen 1.779.990 Ft. Ez az ár elfogadható ezért a minőségi színvonalért, és a semmihez nem hasonlítható Pinarello élményért, amelyet a Nytro kínál.

[vc_cta h2=”Használd ki, hogy Flowcycle olvasó vagy!” txt_align=”center” add_button=”bottom” btn_title=”Megnézem a Casco bukókat!” btn_color=”turquoise” btn_align=”center” css_animation=”appear” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fbiondobike.hu%2Fcasco-kerekparos-bukosisak-2017%2F||target:%20_blank|”]A cikket a Pinarello és Wilier kerékpárok egyetlen hivatalos hazai forgalmazója, a Biondo Bike Kerékpárüzlet támogatta, akiknél április 30-ig a Casco bukóira 10% kedvezményt kaphatsz. Ehhez nincs más teendőd, mint ellátogatni a hozzájuk és bemondani, hogy Flowcycle olvasó vagy.

[vc_images_carousel images=”6775,6776,6844″ autoplay=”yes” hide_prev_next_buttons=”yes” wrap=”yes”]
[/vc_cta]

 

A cikket a Pinarello és Wilier kerékpárok egyetlen hivatalos hazai forgalmazója, a Biondo Bike Kerékpárüzlet támogatta

Hirdetés
Itt olyan írásokat olvashatsz, amelyek a Flowcycle többi cikkeihez hasonlóan érdekesek és hasznosak, de elkészítésüket egy külső cég támogatta.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet