A Svéd Nagykövetség és a Skandináv Házzal közösen szervezett BIKES vs CARS vetítésen jártunk, ahol a film után a bringázás lelkes civil támogatói is eszmecserét folytattak.
A Bikes vs Cars a könnyebben fogyasztható dokumentumfilmek kategóriájába tartozik. Még éppen nem szédít bennünket túl sok adattal, viszont – ha kicsit részrehajlóan is – remekül bemutatja a világ nagyvárosainak példáin keresztül, hogyan váltak a legnagyobb metropoliszok élhetetlen autópályatengerekké. A film igyekszik minél több érzelmet megpendíteni: megjelenik a titokzatosság, amikor a los angelesi egykori bringasztráda nyomában járunk. Megjelenik a komoly társadalmi probléma kérdése a sao paoloi állapotoknál, de egyúttal igyekszik megoldást is mutatni a bogotái példán keresztül. Sőt, az utolsó percekben lévő csattanó miatt talán egy kicsit el is feledkezünk arról, hogy valójában dokumentumfilmet néztünk.
A vetítés után Despoisse Adrián, a Cyclonomia Szövetkezet tagja, Tornyánszki Éva, a Kultúrgorilla design managere és Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese és az I bike Budapest szervezője beszélgettek a filmről, és a kerékpározás terjedéseinek lehetőségeiről a közönséggel.
A beszélgetés egyik legsarkosabb témája az volt, hogy vajon mi az akadálya annak, hogy sokan még mindig nem ülnek biciklire a városokban? Halász Áron szerint az emberek nagy részében még mindig nem történt meg a paradigmaváltás: „Az emberek gáznak tartják a biciklizést. Azt hiszik, hogy egy olyan cselekedetről van szó, amire elő kell készülni, fel kell venni valami vicces ruhát… ”
Tornyánszki Éva nem teljesen értett egyet ezzel az állítással: „Szerintem nem tartják gáznak az emberek, sőt, amikor meghallják a munkatársaim, hogy biciklivel érkeztem, azt mondják: de menő vagy! Inkább azt tapasztalom az ismerőseim körében, hogy félnek a városban közlekedni. Menőnek tartják a bringázást, csak nem hiszik, hogy nekik való, hogy ők is képesek rá.”
Despoisse Adrián egy másik budapesti problémára hívta fel a figyelmet: „Szerintem nagyon gáz az, hogy az autók a városban a járdákon parkolnak és a gyalogosok ezt tűrik. Nincsen a gyalogosoknak egy érdekvédelmi szervezete, aki harcolna ezekért az ügyekért, akár a Kerékpárosklubbal karöltve.” Majd hozzá tette: „Sokat lehetne tenni a bringázás hétköznapibbá tételéért, ha a nagy cégek, vállalatok workshopokat szerveznének, ahol például a dolgozókat megtanítják az alapvető kerékpár szerelési praktikákra.”
Abban mindhárom előadó egyetértett, hogy az elmúlt tíz év kerékpáros fejlesztései bizakodásra adnak okot, de most jön csak az igazán nagy kérdés. Vajon most, hogy a válság véget ért, és az autók ismét kezdik elviselhetetlenné tenni a városokat, lesz-e elég bátorsága kiállni az önkormányzatoknak a fenntartható fejlődés, és így a tömegközlekedés és a kerékpározás mellett? Ahogy Halász Áron mondta: „A fejlesztések nagy részéhez szinte 0 vagy elenyésző összegű pénzre volna szükség.”
