Utánpótlás viadalhoz méltóan kaotikus volt a finálé, de végül ezen a futamon is csak elmenésből lehetett nyerni.

Hirdetés

A 191 kilométeres távon négy magyar, Valter Attila, Pelikán János, Peák Barnabás és Móricz Dániel vett részt. Közülük Pelikán a táv első felében hetven kilométert volt szökésben.

A verseny döntő pillanata a Salmon hill utolsó megmászásakor következett. A néhány nappal ezelőtt még Sunweb színekben csapatidőfutam VB-t nyert Lannard Kamna (Németország) belószolt, akire csak Benoit Cosnefroy (Franciaország) tudott felzárkózni, ő is csak a lejtmenetben.

Az együtt töltött 9 kilométer során mindkettejük megpróbálta leszakítani a másikat, de szerencséjükre már az üldözésben sem volt túl nagy egyetértés, így nyugodtan futhatták a saját versenyüket. Maroknyi előnnyel fordultak rá az utolsó kilométerre, de végül hazaértek. Cosnefroy korábban épphogy csak felért Kamnára, acélegyenesben viszont az élről indítva úgy sprintelte le a németet, hogy az ki sem tudott lépni a szélárnyékából. A bronzéremért zajló sprintet a dán Svendgaard nyerte. A magyarok közül csak Peák Barnabás tudta befejezni a versenyt, ő a 100. lett 9 perc 16 másodperc hátránnyal. Összesen 121-en fejezték be értékelhetően a versenyt.

A 2017-es férfi U23-as országúti világbajnokság mezőnyversenyének végeredménye:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet