Centenáriumához méltó versenyzést hoz eddig a 2017-es Giro d’Italia. Drámák sorozata volt a 19. szakaszon is és még két nap hátra van.

Hirdetés

A 18. szakasz eseményei után sokan – bevallom én is – úgy gondolták, hogy Dumoulin ha nem is simán, de hazaviheti a rózsaszín trikót. Egy nap alatt viszont óriásit tud fordulni a világ.

Például le kell küzdeni egy 191 kilométeres szakaszt, melynek végén az 1290 méter magas Piancavallo csúcsosodik. A rajt utáni első emelkedőnek még négyen vágtak neki elöl. Pello Bilbao (Astana), Giulio Ciccone (Bardiani-CSF), Maciej Paterski (CCC Sprandi Polkowice), Lars Bak (Lotto Soudal) és Daniel Teklehaimanot (Dimension Data) társasága azonban a következő lejtmenetben átalakult. Néhányan leszakadtak, mások felzárkóztak, végül 14-en (köztük Mikel Landa, Rui Costa, Pierre Rolland, Jurgen van den Broeck) folytatták útjukat közösen a mezőny előtt a Piancavallo felé. Előnyük hamar tetemesre nőtt.

Az első igazán érdekes momentum 123 kilométerrel a cél előtt történt. A Bahrain Merida, a FDJ és a Movistar kezdett el gyilkos tempót diktálni, mire Dumoulin, Yates, Mollema és Kruijswijk is leszakadt. Az esemény drámaiságát növelte, hogy folyamatosan ellentmondásos információk láttak napvilágot, mivel magát a sor megszakadását nem mutatták a kamerák. Megint a természet hívta a rózsaszín trikóst? Közel két perc hátránya van?

Sorra cáfolódtak meg az információk, hiszen Dumoulin egyszerűen csak nem kapta el a sor végét. Hátránya sem lett tetemes, fél perc körül volt, amit kemény munkával, de le tudott dolgozni, és visszaért a többi esélyes csoportjára 91 kilométerrel a cél előtt. Az akció komolyságát jól mutatja, hogy az addig hat perc előnyt élvező elmenést utolérték.

Nem sokkal később újabb szökés alakult ki: Pello Bilbao, Luis León Sánchez (Astana), Pierre Rolland (Cannondale-Drapac), Evgeny Shalunov (Gazprom-Rusvelo), Sebastian Henao (Sky) és Rui Costa (UAE Team Emirates) lépett el. Hozzájuk 57 kilométerrel a cél előtt egy újabb csoport ért fel, köztük a kék trikós Mikel Landával (Team Sky) is.

Dumoulin problémái közben sokasodtak. Nem látszott rajta az az átütő erő, amit korában láttunk, még defektet is kapott. A hollandnak az volt a szerencséje, hogy a főmezőny nem diktált tempót a korábbi nagy menés után, a szökést 12 percre el is engedték.

A Piancavallon aztán szépen lerendezték egymást a szökevények. Luis Leon Sanchez (Astana) nagyon korán, 21 kilométerrel a cél előtt támadott. A korai akcióra Rui Costa (UAE Team Emirates) reagált jó ütemben. Felért a spanyolra 10,5 kilométerrel a cél előtt, azonban nem sokkal később felért a hegyi trikós Landa, és ott is hagyta a portugált. Landa sokadszorra próbálkozott az idei Giro d’Italián, ezúttal végre nem is talált legyőzőre, és megnyerte a 19. szakaszt.

A 100. Giro d’Italia 19. szakaszának videós összefoglalója:

Az esélyesek csoportjában folytatódtak Tom Dumoulin szenvedései. A rózsaszín trikós folyamatosan hátul szenvedett a hegyen, míg 7,5 kilométerrel a vége előtt végleg elveszítette a kontaktot a többi top 10-estől. Egyedül honfitársa Kruijswijk szakadt le vele. A többiek egy darabig Franco Pellizotti (Bahrain Merida) vezetésével mentek tempót, majd 4,2 kilométerrel a befutó előtt támadott Thibaut Pinot (FDJ), aki a célig ismét tudott néhány másodpercet hozni vetélytársain. A többiek is próbálkoztak néhány akcióval, de közülük csak Zakarinnak és Pozzovivonak sikerül kiharcolnia egy kis előnyt.

A lényeg azonban nem is ez volt, hanem az a tény, hogy Dumoulin a célig közel másfél percet kapott Pinot-tól és több, mint egy percet Quintanától, így ismét a kolumbiain a rózsaszín trikó. A Movistar versenyzője 38 másodperccel vezet Dumoulin és 43-mal Nibali előtt. Pinot is egy percen belül van, így rendkívül izgalmas lesz az utolsó két szakasz.

A 2017-es Giro d’Italia 19. szakaszának végeredménye és az összetett állása (General gombra kattintva):

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet