Nézői szempontból nem volt különösebben izgalmas az első igazán brutális nap a Giro harmadik hetén, nagy sztori azonban bőven akadt.

Hirdetés

Ugyanis a szökésben újból ott volt a tegnapi nap második helyezettje, Ben O’Connor (NTT), aki ezúttal szerencsésebb volt. Az ausztrálnak keményen megdolgozott a győzelemért, ugyanis 8,3 kilométerrel a cél előtt hagyta ott a többieket, addig pedig sorozatosan támadták egymást a szökevények. O’Connor igen meggyőző előnnyel ért a célba, ráadásul pont egy egy Bahrain-McLaren versenyzőt győzött le – tegnap ők pezsgőzhettek a befutó után. A szökésben ott tekert a kék trikóért harcoló Ruben Guerreiro is, aki ezúttal nem küszködött technikai problémákkal, így nem csak átvette a kék trikót Giovanni Viscontitól, de komoly előnyre is tett szert a hegyi pontversenyben.

Az esélyesek csoportját szinte egész nap a Quick-Step vezette, a Sunweb csak a Madonnán húzta meg a sort. Ez azonban csak arra volt jó, hogy a top tíz szelektálódjon. A végén még volt egy nagy sprint, amit Tao Geoghegan Hart nyert, de jelentősége nem volt, hiszen a jóváírást elvitte a szökés, szakadás pedig nem alakult ki a csoport versenyzői között. Valter Attila az esélyesekhez képest bő hat perc hátrányban érkezett.

A 2020-as Giro d’Italia 17. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: RCS Sport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet