A versenyzők szerint az egészségre ártalmas lett volna, ha hidegben, esőben végig kell menni a 253 km-es extrém hosszú sík szakaszt. Végül elindult a rajt Morbegnóból, de 8 kilométert követően kezdődött a cirkusz.

Hirdetés

 

A versenyzők ugyanis némi himihumi tekerés után fogták magukat és beültek a kísérőautóikba és buszaikba. Végül 124 kilométeresre rövidítették a napot, a tényleges rajt Abbiategrassóban volt. A helyzet elég feszült, ugyanis Mauro Vegni, a Giro versenyigazgatója azt állítja, hogy senkitől nem kapott kérvényt azzal kapcsolatban, hogy módosítsanak a szakaszon. A La Gazzetta dello Sportnak elég feldúltan nyilatkozott a sportvezető, szerinte a versenyzők tiszteletlenül bántak a szervezőkkel, akik keményen dolgoztak az elmúlt hetekben azért, hogy a verseny a körülmények ellenére eljusson a Milánói célig. Vegni szerint továbbra is ez a legfontosabb feladatuk most, de úgy fogalmazott: „a verseny után ezért fizetni fog valaki„.

A szakaszon végül a szökevények csatáztak a győzelemért, közülük Josef Cerny egy későn indított támadásával hazért, ezzel élete első szakaszgyőzelmét aratta háromhetesen. Az esélyesek egy csoportban érkeztek, így az összetetben nincs változás.

A 2020-as Giro d’Italia 19. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: RCS Sport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet