Dajka László, vagy ahogy a YouTube világa ismeri, ST22 Lacika nemzetközi kamionsofőr YouTuber mesél arról, hogyan győzi le egy kamionos a magányt és hogyan kezd el 13 óra munka mellett, 150 kilósan sportolni.

Hirdetés

Lacika 2014-ben kezdte a videózást. A magyar kamionsofőr először csak üzenni és segíteni akart a kezdő sofőröknek. Bemutatta, milyen a különböző felépítményekkel tolatni, hogyan zajlanak a különböző határátkelések, hogyan kell útvonalat „cégbarátan” tervezni. Laci lényegre törő, tárgyilagos stílusával hamar viszonylagos népszerűségre tett szert, így a videókban egyre többet jelentek meg a saját gondolatai és a világszemlélete is.

A követők számára éppen csak felsejlett, hogy a sofőrben egy amatőr sportolót és szakácsot is megismerhetünk, miközben apró adagokban kiderült, hogy Dajka László igen mélyről hozta vissza az életét. A kamionozás előtt italautomatákat üzemeltetett, ami akkoriban igen jól jövedelmező vállalkozásnak számított. Kicsapongó, pénzszóró életmódjával azonban hamar felélte a megkeresett pénzét, amit később játékszenvedély súlyosbított. Közben túlsúly és vélhetően emiatt kialakult gerincsérv is megnehezítette a mindennapjait. Adósságcsapdába került (volt, hogy 30 embernek tartozott), a szerettei elfordultak tőle. Aztán jött a kamionozás és a sport, és egyszer csak minden megváltozott…

Régi, kamionos sztereotípiáknak megfelelő életmódját egy új szemlélet váltotta fel. Visszafizette adósságait, lefogyott, elkezdett sportolni és egészségesen étkezni. A változást a fenti videóban meséli el összegezve, mindenképpen érdemes meghallgatni. Mi most megpróbáltunk ezek mögé a gondolatok mögé benézni.

Flowcycle: Kanyarodjunk vissza kicsit mindennek az elejére. Mi akartál lenni gyerekkorodban? Úgy sejtem, az ember nem úgy születik, hogy automatákat akar üzemeltetni.

Dajka László: A kamionozásról fogalmam sem volt. Maximum annyi, mint a legtöbb embernek.  Elment mellettem egy kamionos, aztán morogtam magamban, hogy hülye kamionos… De a vezetés viszont annál jobban érdekelt. Tuning autók, éjszakai élet, feltűnősködés stb. Alapvetően focistának neveltek a szüleim, de nem voltam céltudatos. Lógtam a levegőben. Csináltam, amihez éppen kedvem volt. Az automatázásnál is csak az volt fontos, hogy gyorsan végezzek, és minél hamarabb elkölthessem a pénzt.

Magyarán kicsapongó életet éltem.

Nem voltak kihívások, a léc alacsonyan volt. Egyetlen dolog motivált valamelyest: hogyan lehetne egy kicsit még több pénzt összeszedni. Ebből jött a szerencsejáték-szenvedély.

Nem voltál te egy kicsit elkényeztetett?

Azt nevezzük elkényeztetettnek, amikor valaki mindent megkap és csak éli a világát. Nálam nem teljesen volt így, hiszen egy nagyon karrierista családban nőttem fel. Folyamatosan építették fel azt, ahová ma eljutottak. A szüleim már nyugdíjasok, de a mai napig reggel hattól este kilencig dolgoznak, ha kell, akár hétvégén is.

Ezzel szemben én már gyerekkoromtól kezdve kezelhetetlen voltam. Ha azt mondták, hogy menjek haza tízre én csak azért is éjjel egyre értem haza.

Ahhoz képest, amiket a videóimban elmeséltem, talán egy kicsit még rosszabb embernek is be tudnám állítani magam.

A család egy idő után letett arról, hogy engem jó útra térítsen. Úgy voltak vele, hogy ennek igazából már mindegy, hülyének már mit lehet beszélni. Persze teljesen sosem adták fel. Megpróbáltak különböző munkahelyekre beprotezsálni a kapcsolataiknak köszönhetően – így jött a kávéautomata-biznisz is -, de egyszer csak felnyílt a szemem: Várjál már, engem azért vettek fel, mert apám itt dolgozik a cégnél? Szép lassan zavarni kezdett, hogy a lehetőségeket nem magamnak köszönhettem, hanem a szüleimnek.

ST22 Lacikával egy kamionos fesztiválon találkozhattak a követői
Igen, a videóidban elmondtad, hogy te leültél, húztál egy vonalat és egy teljesen más életútra tértél. De azért ez gondolom nem egyik napról a másikra történt. Hogy kell ezt a valóságban elképzelni? Hogyan kezelted a megpróbáltatásokat, a visszaeséseket?

Valóban nem. Annyira le tudsz süllyedni, hogy el se tudod képzelni. Amikor belenézel a tükörbe, és azt látod, hogy az ég világon mindenki elfordult tőled. Bárkivel beszélsz, senkit nem érdekelsz, semmit nem hisznek el, egy a lényeg: valahogy ebbe a gyerekbe rúgjunk még bele, mert hülye, ezt le lehet húzni. Teljesen szavahihetetlen emberré váltam. A családod előtt állsz, de igazából már le se sz*rnak. Ennyire elvesztettem a hitelemet. Én meg úgy gondoltam belül, hogy nem ilyen ember vagyok. Nem így kellene élnem. Aztán leültem, mindezt átgondoltam és döntést hoztam. Persze ezt könnyű kimondani, de tényleg így történt. Ahogy a videóban meséltem, a garázsban, cigivel a kézben (akkoriban még dohányoztam), meghúztam a vonalat és kész.

Maradtak barátaid, akik segítettek ebben a változásban?

Négy gyerekkori barátom maradt, akik mindvégig kiálltak mellettem, de egy idő után ők sem tudtak… Volt, hogy este egészen hazáig kísértek, hogy lássák, hogy bemegyek a házba. Csak hát voltam olyan aljas, hogy kimentem a másik oldalon és elmentem mégis pókerezni. Ők segítettek, támogattak, de sajnos ha az ember játékfüggő, akkor nincs mit tenni. Ez leírhatatlan. Benned van valami leírhatatlan vágy, és megőrülsz, ha nem mész el játszani.

Van ötvenezer forintod és nem tudod miért akarsz ötvenegyezret.

Pedig azt is tudod, hogy nem lesz belőle semmi.

Sokan eljutnak az életükben ilyen felismerésekig, de aztán a megvalósítás során a legtöbben elbuknak. Te hogy ültetted át az elméletet gyakorlatba?

Amikor megvolt ez a felismerésem, akkor már nekem könnyen ment. Elkezdtem olvasni arról, hogy mi is az a hit. Én végül a hitemet a karmában találtam meg. Például állsz az autópályán, tudod, hogy elmehetnél a sor mellett a leállósávban, de nem teszed meg mert tudod, hogy nem jó dolog átlépni azokon az embereken.

Tudtam, hogy nem két napig kell jó embernek lenni és egy idő után egyszer csak az élet kezdte nekem mindezt visszaadni.

A változástól egy idő után lesz egy kisugárzásod, egy önbizalmad, hogy: na, te elkezdtél haladni előre az életedben, hiszen jó ember lettél, jó gondolkodásmóddal. Ez utóbbi kettő nem mindig jár együtt. De ez tényleg nagyon sok idő, el kellett vonulnom nagyon sokáig magamba. Mint ahogy még sokszor most is teszem.

A változás okozta sikerélmények erőt adtak a tartós fogyáshoz is?

Igen. Szerintem a fogyás hozta a legnagyobb sikerélményt. Rájössz, hogyha önmagadat kívülről megváltoztattad, akkor meg tudod változtatni magad belülről is. Ez olyan pozitív energia löket, hogy szavakkal ki se lehet fejezni.

Egy kövér ember nagyon magába tud fordulni. Hiába épít fel egy látszólagos önbizalmat és mutatja azt a külvilág felé, belülről én úgy gondolom, hogy a legtöbb túlsúlyos ember szomorú. Szeretne ő is elegánsan öltözködni, de csak az óriások boltjában – nálunk Nyíregyházán így hívják – talál magának ruhát. És sajnos ezek nem a legjobb szabású darabok. Amikor viszont már ott állsz a tükör előtt és végre egy XL-es ruhában feszítesz, majd már kapsz a plázában is ruhát magadra, mosolyognak rád a csajok…Hirtelen legyőzhetetlennek érezheted magad.

Az első nagyobb fogyásod során még éhezéssel próbálkoztál, ami csak rövidtávú sikereket hozott. A testmozgás segített téged abban, hogy végül sikeresen megőrizd az alakod?

Igen, mindenképpen. Kisebb-nagyobb mozgások még ma is vannak, de összességében nem tudom magam becsapni. Hétköznapi ember számára brutális mennyiséget eszek, sokszor 3500 kalória felett. Így az én gyomrom eléggé ki van tágulva, szóval ha valami miatt többször nem tudok elmenni edzeni, akkor két hét után ugyanekkora kalóriabevitel mellett durván elkezdenek jönni a plusz kilók. Nekem erre nagyon jó, hogy a Runkeeperen edzésről-edzésre látom, hogy mennyi kalóriát égettem el. Nyilván ez egy becsült szám, de nem tudod magad átverni. Minden egyes aktivitásod ott van és látod, hogy mennyit lehet enni.

Télen az a baj, hogy eljön az a pont, amikor még nehezebb elindulni, de idén rá akarom venni magam. A 21 kilométer már megy viszonylag könnyedén, így nem tettem le még a maratonnal kapcsolatos terveimről. De nyilván nem csinálnék belőle rendszert, mert szerintem 100 kilóval maratont futni nem a legegészségesebb dolog.

Hogyan kezdted el a bringázást a kamionozás mellett?

Akkoriban (2011-ben) egy német cégnél dolgoztam, és hirtelen azt éreztem, hogy ki akarok mozdulni a kamionból. Angliában álltam és olyan szép helyekre jártunk, hogy egyszer csak bementem egy Decathlonba és vettem egy biciklit. Feldobtam a pótkocsira, és időnként elhagytam a kamiont öt meg tíz kilométerekre. Messzebb nem mentem eleinte, de hamar rájöttem, hogy basszus, az előbb még egy ipari parkban voltam, most meg már egy gyönyörű folyóparton.

Utána jöttek szépen az ötletek, vittem magammal a horgászcuccot is egy idő után, elmentem a közeli városokba szétnézni, megenni egy fagyit… Nyitottam a világ felé. Ekkortájt hagytam fel a régi életmódommal és kezdődött el a mostani szemléletem. Ez így kezdődött egy biciklivel.

Hogyhogy végül a futás mellett döntöttél?

Ebben láttam meg a sikerélményt. A futásban megtaláltam önmagamat. Amiben meg jó vagy, azt csinálod, egyértelmű. Meg közben látom a tájat, a világot. Egyszerű. Nem kell hozzá semmi, csak egy cipő, meg egy jobb nadrág, aztán adjad neki!

Persze itt sem volt könnyű megtenni az első lépést. Volt egy gyerekkori barátom, régen sokat beszélgettünk, cigiztünk együtt – ez volt esténként a szórakozásunk. Egy idő után azonban rám szólt, hogy nagyon rosszul veszem a levegőt. Majd nem sokkal később elszánta magát, és elkezdett futni magától. Elég szépen lefogyott, szóval megkérdeztem tőle, hogy mi változott? „Jobban bírok cigizni.” Ez baromi jó, gondoltam, ezért érdemes volt 🙂 De valahogy mégis inspirált, hogy jó volt a tüdőhangja. És akkor végül én is elkezdtem. Hát, hadd ne mondjam neked, soha sem fogom elfelejteni, az első nyolcszáz méter után négykézláb álltam a házunknál. Azt hittem, hogy meghalok.

Ilyen komoly túlsúlynál már sokan azt mondják, hogy többet árt a mozgás, mint amennyit használ. Te mégis hogy kezdted el?

Amikor még 150 kilósan megpróbáltam kocogni, egy kilométer után 170-es volt a pulzusom. Megálltam, megvártam míg visszaáll a szívverésem egy nagyjából normális értékre és újra megpróbáltam. De végül inkább a gyors gyaloglás mellett döntöttem, amíg 110 kiló körülre le nem fogytam. Ma a félmaraton alatt alig lépem túl a 150-es percenkénti pulzusszámot.

Hogyan viseled el a kamionozással járó magányt?

Gyerekkoromtól kezdve ilyen magamnak való voltam. Mikor a szülők elmentek a nagyszülőkhöz, mindig mondtam, hogy én hadd maradjak otthon egymagamban. Sokszor csak barátok nélkül elmentem magamban csavarogni, sétálni, tehát ez nem egy újkeletű dolog nálam. Ma már ez persze nem jellemző. Valaki mindig ír a videókkal kapcsolatban, mindig van beszélgetőpartnerem.

ST22 Lacika és egy lelkes követője
Aki ilyen sokat van úton, az felejtse el a családalapítást?

Mi a feleségemmel interneten keresztül ismertük meg egymást. Facebookon, ismerős által megláttam és írtam neki, majd később elkezdtünk találkozgatni. De nem titok, én egyébként társkeresőn is próbálkoztam hat éven keresztül, de sajnos nagyon sokan próbáltak engem megváltoztatni. Legtöbben azt szerették volna, hogy hagyjam abba a kamionozást. Ebből én nem akartam engedni. A párommal viszont szerencsére nagyon jól megértjük egymást, támogatja az életmódomat.

Mikortól kezdted el élvezni a kamionozást?

Bár eleinte kevesebbet kerestem a kamionozással, mint az automata-biznisz csúcsán, mégis fix jövedelmem volt. Nem attól függött a keresetem, hogy mennyit dobnak a gépbe. Engem ez hajtott, hogy minél több pénzt keressek. Amikor már mindenki haza akart jönni, akkor még én mondtam a górénak, hogy küldjél ki, akár haza se jövök.

Hogy a kamionozást szerettem-e ennyire? Szerintem nem voltam annyira elhivatott, mint most, inkább csak pénzt akartam keresni. Akkor azt hittem, hogy a teljesítménybér a normális, de ma már tudom, hogy ez nem feltétlenül igaz. Jó helyen kell dolgozni.

Sokan ráfaragtak egyébként, mert azt hitték, hogy nyugaton kolbászból van a kerítés, pedig rengeteget kell dolgozni. Sokan kijönnek, azt látják, hogy majdnem egymillió forintot lehet keresni havonta, de végül rájönnek, hogy tényleg nagyon sokat kell dolgozni.

Mit gondolsz, mi az az öt pont, ami miatt nem ajánlod ezt a szakmát?

Az első lenne a magány.

A második az, hogy nagyon nagyon sokat kell dolgozni. Sokan nem is tudják, hogy mit vállalnak. Csak nézik a videóimat és elhiszik, hogy ezt ilyen könnyen lehet csinálni.

A harmadik a komfortzóna. Egy fiatalban ez még nem feltétlenül alakult ki, de egy ötven éves embernek, akinek anya behozza ágyba a reggelit, a kis kávét, a kis izét és aztán hopp, kint találja magát a hugyosba’ a fiatalok között, akik buliznak, söröznek, annak nem biztos, hogy ez tetszeni fog. És akkor még jöhet egy két olyan szituáció is, amit korábban mondjuk nem tapasztalt meg. Cégek leszólják, lekezelően bánnak vele stb. Vagy bemész egy WC-re, és nem azt a higiéniát tapasztalod, mint otthon.

Azt se könnyű elviselni, hogy egész nap úton vagy, mész-mész-mész, belefutsz egy rossz cégbe, eltévedsz…Annyi összetevője van annak, hogy te itt megtaláld önmagad… Aki nem pozitív, és úgy gondolja, hogy ha egy cégnél rosszat tapasztalt akkor rossz az egész, az nem fogja kedvelni a szakmát. A pozitív ember viszont előbb-utóbb megtalálja a helyét, hiszen tudja, ha rossz lenne az összes cég, akkor senki nem kamionozna.

Van még az a kategória is, aki elhiszi, hogy van hozzá tehetsége, de sajnos nincs. Lássuk be, nem mindenki fog tudni kamiont vezetni. Kívülről ez baromi könnyűnek tűnhet, hogy elcentizgetünk, de a valóságban ez horror.

Az Euro Truck Simulatorban ha valamit elrontasz, nyomsz egy reset gombot, de itt nincs reset gomb. Itt betétlap meg fizetéslevonás van legfeljebb.

Mit adott neked ez a videózás és a kamionozás?

A videózás mosolygós embereket adott nekem. Most is örömmel töltött el, hogy tudtam találkozni a követőimmel, hogy az én gondolkodásom, az én személyiségem ennyire boldoggá tudja tenni az embereket. Ez baromi jó dolog, amikor Magyarországon boldoggá tudsz tenni valakit.

Mit adott a kamionozás? Magamat. Visszaadott engem. Én ilyen ember voltam mindig, de sajnos a függőség meg a fiatalkori hülyeségek elvittek egy másik irányba. Jobban el tudtam gondolkodni magamban. A hosszú utak segítettek ebben.

Mit gondolsz, meddig fog fennmaradni a kamionos szakma? Hamarosan jönnek az önvezető kamionok…

Ez még szerintem messze van. De most is sofőrhiány van, szóval nem lesz probléma. A hosszútávokat biztos robotok veszik át, mert senki nem akar nemzetközibe menni, de vegyes lesz szerintem. Aztán később akár fel is válthatja ezt a szakmát a robotika.

Mi lesz ST22 Lacikával öt év múlva?

Nem tudom hova tartok pontosan, rengeteg lehetőség lebeg a szemem előtt. A világ minden táján vannak kapcsolataim. Videókban bemutathatnám a dubaji vagy akár az ausztráliai, kanadai kamionozást is, de egyelőre még nem látom, hogyan fogom ezt finanszírozni.  Nem is szoktam általában csak egy évre tervezni. Egy saját kamionnal ezért elégedett lennék.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet