Augusztus 28-án a járványveszély miatt korlátozott létszámban, de Budapesten tartották a 41. Tour de Hongrie kerékpárverseny csapatbemutatóját. Az eseményen felszólalt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, aki egyértelmű utalásokat tett arra, hogy 2021-ben ismét versenykörülmények között is a magyar fővárosba látogathat a mezőny.
Hirdetés
A Magyar Körverseny történelmében ritkán fordul elő olyan év, amikor Budapest ne szerepelt volna valamilyen formában az útvonalban. A verseny 2015-ös újraindítását követően azonban 2018-ban megszakadt ez a hagyomány, és 2019-ben sem jött a magyar fővárosba a Hongrie mezőnye. Az új városvezetés úgy tűnik változtatna a helyzeten.
„Bár tudjuk, hogy az idei verseny Magyarország más szép pontjait mutatja meg a világnak de remélem, hogy a következő években Budapesten is köszönthetjük a Tour de Hongrie-t.”
– mondta Karácsony beszédében, aki többször is utalt arra, hogy reményeik szerint a jövőben visszajöhet a Magyar Kör Budapestre.
Címlapfotó: Tdh.hu/Pertorini Márió