A legtöbb magyar remek síterepeiről ismeri a térséget, pedig nyáron a bringázás és a túrázás fellegvára a környék. Kicsit mi is körbenéztünk, merre érdemes tekerni, ha a hegyek között töltenénk a nyárból néhány napot.

A Bad Kleinkircheim-ben található bringásbarát hotelről már írtunk, ha szállást keresnél a környéken. Ez kiindulópontnak is ideális, hiszen a környéken több, mint 700 kilométernyi kerékpáros útvonal található. Az induláshoz igazából nincs is más teendő, mint kigurulni a hotel mögé és választani egy útvonalat.

Hirdetés

Az útvonal hálózat szinte mindenhol tökéletesen ki van táblázva, jelölve a számozott útvonalakat és az elérhető településeket egyaránt. Ehhez kaphatunk papíralapú térképet is akár a szállodában, akár a helyi turisztikai információs ponton. Ha online szeretnénk megtervezni az útvonalunkat, természetesen erre is van lehetőség, hiszen ezen az oldalon számtalan túraváltozatot találunk különböző nehézségi szinteken.

Feld am see túra

táv: 14 km
szint: 422 méter
ajánlott kerékpár: mountainbike, e-bike

Mi a hotel mögötti kerékpárúton indulva a közeli Feld am see tó felé indultunk először. Ehhez az útvonalhoz mountainbike ajánlott, praktikusan e-bike. Az elektromos változatoknak amúgy is kihasználhatjuk az előnyeit ezeken az útvonalakon, hiszen néhány száz métertől akár 1000 méter szintkülönbség is lehet akár egy rövidebb trailen is. A jelöléseket követve viszonylag hamar elérkezünk az erdősebb részekre, ahol azért köves, gyökeres terepen is kell tekerni. Egy szakaszon még egy kisebb vízesésen is keresztül vezet az út. Nem kell azonban megijedni, az útvonalak jól karbantartottak, tekerhetőek minden esetben.

Az erdőből kiérve aszfaltos úton vezet tovább a jelzés és két aprócska települést is érintve haladunk Feld am see felé. A fák közül kijutva csodás látvány tárul elénk a környező hegyekkel. Néhány házacska után már nagyrészt lejtős útvonalon csordogálunk a tó irányába. Ezeken az utakon egyáltalán nem találkoztunk autóval, szinte csak az ittlakók használják őket a bringásokon kívül. Minden elágazásnál megtaláljuk a jelzőtáblákat, amikkel könnyedén eljuthatunk a célig. Mielőtt beérnénk Feld am see településre, már láthatjuk a lenn elterülő mesés kis tavacskát, így nem is téveszthetjük el az irányt. A városka szélén még van egy látványos vízesés – a kerékpárút pontosan emellett megy el, így érdemes megállni néhány fotóra.

Ezután a toronyiránt, vagyis a templom irányt választjuk, hogy leguruljunk a tópartra. A templom mellett van egy kis pihenőhely, természetesen bringásokra optimalizálva – itt az étteremben ehetünk, ihatunk egy jót. A tó maga pedig olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Nyári hónapokban sokan fürdenek a hűvös vízben, de lehet sup-ozni, evezni is, ha inkább ahhoz lenne kedvünk.

A tótól ugyanazon az úton juthatunk vissza Bad Kleinkircheim-be, amin jöttünk – annyi különbséggel, hogy szintén végig emelkedő vár ránk. Emiatt érdemes kiemelni a kedves és egyben praktikus vízvételi lehetőséget az aszfaltos emelkedő tetején. Itt friss forrásvízzel tölthetjük tele a kulacsunkat, van némi árnyék és még egy párakaput is tettek oda a megfáradt bringásoknak.

Ha az aszfaltos emelkedőkön túljutunk, akkor a hűvös erdőben már könnyen visszajutunk kiindulópontunkig és már tervezhetjük is a következő bringás kiruccanást! ?

Flow Country Trail

Tudtátok, hogy Európa leghosszabb ilyen jellegű pályája is Bad Kleinkircheim-ben található? A pálya hossza 15 kilométer és 1000 méter lejtőzési élményt kínál a vállalkozó szellemű bringásoknak! A felvonó, amivel feljuthattok az indulási pontra a Kaiserburg bobpályától indul. Lehetőség van 4 órás jegyet is venni, de ha egész nap lejtőznél, az is megoldható! ? A kabinos felvonókba a bringádat is beteszik, neked csak gurulnod kell! A felvonós út két részből áll, egyszer át kell szállni – de a bringád átpakolását a személyzet megoldja, neked nem kell vele vacakolnod. Az út felvonós része is igen látványos, körülötted a csodás hegyek, alattad a legelésző bocik és csodás völgyek láthatóak. A felvonó tetejéről pedig indul a trail. Ha két lejtőzés között megéheznél a hegyen lévő hüttében remek helyi fogásokat találsz és lenyűgöző kilátás mellett fogyaszthatod el a finom fogásokat.

A trailhez való bemelegítési lehetőségről a bob mellett található pumpapálya gondoskodik – itt rákészülhetsz a kanyarokra és a lejtőzésre.

Egy ilyen élménylejtőzős nap után pedig nincs más dolgod, mint becsobbanni egy medencébe a felvonó mellett található termálfürdőben. Garantált élmények, aktív kikapcsolódás nyáron is!

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet