A 2017-es Giro rózsaszín trikósa két napot töltött kórházban, hogy többé ne fordulhasson vele elő olyan, amire majdnem ráment a győzelme.

Hirdetés

Tom Dumoulin vitán felül a 2017-es Giro legerősebb bringása volt, azonban a királyetapon olyan komoly gyomorbántalmak törtek rá, hogy kis híján elúszott a végső győzelme, meg is kellett állnia, hogy könnyíthessen magán.

Giro d’Italia királyetap: ismét nyitottá vált az összetett + videó

Dumoulin a holland NOS-nek elmondta, hogy decemberben két napra kórházba vonult, hogy kiderítse, mi okozhatta ezt a problémát. Az már korábban is világos volt, hogy hasonló problémákkal akkor küzdött a holland, amikor extrém nehéz, hosszú távokat kellett leküzdenie. Ilyenkor a szervezet jobban a teljesítőképessége határára kerül, és egy-egy rosszkor elfogyasztott zselé azonnal átmehet rajta. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy Dumoulin a cukor két fajtájára, a fruktózra (gyümölcscukor) és a laktózra (tejcukor) is érzékeny. A jövőben ezeket helyettesítenie kell, például tejből jobb lesz, ha laktózmenteset választ, vagy teljesen elhagyja.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet