Hiába örülhetett a holland Nils Eekhoff a célban, szokatlanul erős ítélet következtében kizárták a világbajnokságból. A 19 év alatti csajok mezőnyversenyében a női kerékpársport eddigi legjobb eredményét hozta Vas Kata Blanka.

Hirdetés

AZ U23-as férfi mezőnyversenyt változatlan módon a yorkshire-i időjárás alakította. Nedves, hideg, esős, szeles napon kellett 173 kilométert megtenniük a srácoknak és meglehetősen hektikusan alakult a verseny – ahogy azt egy világbajnokságtól megszokhattuk. Nem maradtak el a bukások sem, de úgy tűnt, ötfős magyar válogatottunk állja a sarat. Az egyik ilyenbe belekeveredett a későbbi (kizárt) győztes, Nils Eekhoff is, aki a kocsisoron próbált felérni a mezőnyre.

Nagy nehezen ki is alakult egy elmenés, de a valódi játszma csak bő 40 kilométerrel a cél előtt egy lejtmenetet követően kezdődött meg, ahol az ilyen fajta időjárást jól bíró népek (a dánok és a norvégok) szétrángatták a sort. Az így kialakuló elit csoportban sajnos egy magyar sem képviseltette magát, pedig Valter Attila a verseny során többször is támadott.

A véghajrában nyolcan sprinteltek a győzelemért és a korábban a versenyt épp csak folytatni tudó Eekhoff volt a leggyorsabb. Sajnos azonban nem sokáig érezhette magát világbajnoknak, ugyanis a szigorú zsűri hamar kizárta őt a versenyből, mert szabálytalannak látták a felzárkózását. Egyelőre a fenti felvételek alapján elég nehéz megértenünk ezt a döntést, de nem kizárt, hogy még más bizonyító erejű felvételek is napvilágot látnak a következő órákban.

Az U23-as országúti világbajnoki cím így Olaszországba vándorolt, a jövőre a Team NTT (jelenleg Dimension Data) színeiben profi szintre lépő Samuele Battistella húzhatta magára a szivárvány színű trikót. Az ezüstérmes svájci Stefan Bissegger sem fog elkallódni, őt 2020-ban az EF Education First színeiben láthatjuk majd. A bronzérmes Thomas Pidcock jövője még kérdéses, ő idén Wiggins csapatában tekert, amely az év végével megszűnik.

A magyarok közül Valter Attila a 31., Peák Barnabás a 35. (azonos csoportban), Karl Ádám a 74., Dina Dániel a 98. helyen ért célba, Fetter Erik nem tudta befejezni a versenyt.

A 2019-es UCI országúti világbajnokság U23-as mezőnyversenyének végeredménye:

Ezen a napon tartották a női U19-es mezőnyversenyt is, ahol Vas Kata Blanka szenzációs versenyzéssel hetedik helyezést ért el. Ez a magyar női kerékpársport eddigi legjobb eredménye a világbajnokságokon.

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet