Kardiológus segítségével próbáltunk utána járni, mi lehet az oka az utóbbi időben megszaporodó szívproblémáknak a profi mezőnyben. Bár a sport önmagában nem kiemelt kockázatú, akadnak káros trendek, az évenkénti vizsgálatok mellett pedig gyakran a teljesítménytesztek szűrhetik csak ki a komolyabb problémákat. 

Elia Viviani, Diego Ulissi, Janik Steimle… csak három olyan név az országúti kerékpáros mezőnyben, akik az utóbbi egy évben voltak kénytelenek szünetet tartani pályafutásukban, vagy műtéten átesni valamilyen szívprobléma következményeként. Az utolsó tragédiával végződő eseményig sem kell sokáig visszamennünk az időben, Michael Goolaerts a 2018-as Párizs-Roubaix-n vesztette életét hirtelen szívleállás miatt. Mivel ennyi eset már tendenciát sejtet, joggal merülhet fel a kérdés, kockázatos lehet-e napjaink profi kerékpársportja a versenyzők szívének egészségére?

Hirdetés

A téma körüljárásához Dr. Szelíd Zsolt kardiológus, a Testnevelési Egyetem adjunktusának segítéségét vesszük igénybe. Ahhoz, hogy a problémákat megérthessük, a szakember először a kerékpározás szívre gyakorolt hatását fejteti ki. Elmondja, hogy a bringázás, mint állóképességi sport, elsősorban a szívüregek méretére van hatással, kisebb mértékben pedig a szívizom vastagságát is befolyásolja. Ennek hatására nyugalmi állapotban a szív kevesebb összehúzódással is fenntartja a keringést, terhelés alatt pedig az összehúzódások erejével és a pulzus növekedésével kompenzál.

Rendszeres és intenzív kerékpározás hatására így tehát sportszívünk alakulhat ki, aminek tulajdonságait persze számos egyéb tényező, mint a táplálkozásunk, vagy akár szívbetegségeink is befolyásolhatják. Ezek a gyakran észrevétlen problémák egyaránt lehetnek örökletesek – mint a szívizom túlzott megvastagodásával járó hipertrófiás kardiomiopátia (HCM) – vagy mondjuk valamilyen betegség hatására kialakultak, mint a szívbillentyű zavarok. Terhelés hatására ezek aztán komoly bajhoz vezethetnek.

Ez természetesen amatőr sport esetén is előfordulhat, a profik között azonban az intenzívebb terhelés és a versenyek alatt bekövetkező úgynevezett kontrolvesztés hatására nagyobb eséllyel kerül felszínre és okoz bajt. Épp ezért fontos, hogy a probléma felfedezése még ez előtt megtörténjen.

Egy akár csak egyesületi szinten tekerő kerékpáros esetén erre jó lehetőséget biztosítanak a sportorvosi engedély megszerzéséhez szükséges kötelező vizsgálatok. Ezek az életkortól függően fél vagy 1 évente elvégzett vizsgálatok minden esetben tartalmaznak nyugalmi EKG tesztet és a szív meghallgatását, ha pedig itt lehetséges gondot észlelnek, akkor további kardiológiai vizsgálat is szükséges.

A profi mezőnyben persze ennél is alaposabbak a vizsgálatok, de sajnos egyáltalán nem biztos, hogy gyakrabban végzik el őket, mint az amatőröknél. A kardiológus véleménye szerint ugyanakkor bár eredendően nem ezt a célt szolgálják, a sokkal gyakoribb teljesítményvizsgálatok is felszínre hozhatnak problémákat. Szelíd szerint ilyenkor az a fontos, hogy a vizsgálatot végző stáb komolyan vegye a helyzetet és küldje el a versenyzőt további kivizsgálásra.

Visszatérve az ilyen betegségek kialakulására, ebben néhány, az utóbbi években megjelenő káros trend is szerepet játszhat. Szelíd elmondása szerint a szívizombetegségek számos fajtája vezethető vissza a túlzott terhelésre,

ezen pedig semmi esetre sem segít, hogy 17-18 éves fiatalok ma már sokszor a profikénak megfelelő edzésmunkát végeznek.

Szintén felmerül az olyan az elmúlt években népszerű táplálékkiegészítők, mint a ketonok felelőssége, pár korábban elterjedt doppingszer, mint az EPO pedig bizonyítottan vezethet ilyen problémákhoz.

Elia Viviani (Cofidis) a múlt héten máris újra versenybeállt szívbillentyű problémái után

Azt is fontos megjegyezni viszont, hogy ezek a szívproblémák nem minden esetben jelentik, hogy egy amatőrnek, vagy akár egy profi versenyzőnek fel kell hagynia a sporttal, ma már számos betegség jól kezelhető. Elia Viviani szívritmuszavara beavatkozással, Diego Ulissi szívizomgyulladása pedig egy hosszabb szünet beiktatásával orvosolható volt, de még a Fabio Arunál előkerülő artériás problémák is kezelhetőek voltak műtéti úton. A fontos az  ilyen esetekben a folyamatos kontroll megléte, amivel elejét lehet venni a tragédiáknak.

Látható tehát, hogy bár a profi világban vannak kedvezőtlen trendek, amik hozzájárulhatnak a szívbetegségek kialakulásához, nincs arról szó, hogy a kerékpározás alapjaiban veszélyeztetné a szívünk egészségét. A lappangó problémák kiszűrése és komolyanvétele kiemelt fontosságú, de ha ez megtörténik, megfelelő kezeléssel ma már sok betegség a sport felfüggesztését sem kell, hogy eredményezze.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Ja, sportorvosi. Hogy vagy? Jól. Na akkor mérjünk egy vérnyomást.Eddig ennél komolyabb vizsgálat sosem volt.””de sajnos egyáltalán nem biztos, hogy gyakrabban végzik el őket, mint az amatőröknél”” hát hogyis mondjam. Marson él a doki? Ezzel, hogy vagytok amatőrként?

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet