Azt vettem észre, hogy a forgalomban mindig az erősebb kutya közösül elv szerint cselekednek az emberek. Miért nem viselkedünk a másikkal úgy, ahogy szemtől-szembe tesszük?
Annak, hogy újra véleménycikket írok, sajnos a saját tapasztalataim mellett egy sokkal szomorúbb aktualitása is van. Ismét elütöttek egy kerékpárost a budapesti Szentendrei úton. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság információi szerint a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. (Próbáltunk a BRFK-tól információt kérni, hogy mindnyájan tanulhassunk a balesetből, de cikkünk megjelenéséig kérdéseinkre nem érkezett válasz)
Bármennyiszer kerül szóba a járművezetők viselkedése, sosem mulasztom el megemlíteni, hogy mennyire sokat javult az elmúlt tíz évben az általános közlekedési morál. Ha biciklivel megyek, autóvezető enged el a sorok között és előzéskor általában kellő oldaltávolságot tartanak. A szentendrei úton azonban szinte soha nem úszom meg atrocitás nélkül. Ha hirtelen felmerülne a kérdés, hogy mégis minek tekerek ott, akkor gyorsan rövidre zárnám: arra van dolgom. Igen, konkrétan a szentendrei úton. Igen, volt autóm és akkor is biciklivel mentem, mert akkora távra teljesen felesleges lett volna kocsiba ülnöm.
Legutóbb éppen egy megszűnő sáv miatt soroltam volna beljebb, de hátranézés után éreztem, hogy itt érdemes résen lenni, hiszen egy konténerszállító nagy sebességgel közeledett. Megfelelő távolságban intézett karjelzés után a manőver utolsó pillanataiban ösztönből húztam egy satut, végül kiderült, nem hiába. A teherautó nyélgázon, 0 centi helyet hagyva elrobogott vagy hetvennel, nem sokon múlott, hogy otthagyjam a fogam.
Rendben, vannak ilyen bunkók, nem is akarom az egész társadalomra kivetíteni, meg szerencsére rutinból kivédtem a helyzetet, de az erősebb kutya közösül elméletét valahogy nem sikerül megértenem.
Az van, hogy teljesen mindegy milyen közlekedési eszközt használ valaki, mindig talál egy olyan helyzetet, amikor egy nála a képzelt táplálkozási ranglétrán alsóbb szinten lévőt vélt vagy valós sérelmei miatt megleckéztetheti.
Miért kell ezt?
Ha kikerülünk az útra, valahogy a legjámborabb emberből is simán tajparaszt válik. Megszűnünk embernek létezni, onnantól kezdve csak egy Scania, Volkswagen vagy Merida logók vagyunk. A scaniás lazán kickdownolva hajt el a besorolásra készülő autós/bringás mellett, hiszen úgyis mindenki megáll majd előtte. A volkswagenes egyik pillanatban hisztérikusan nyomja a dudát és két centiről előzi, máskor pedig lelassít a bringás mellett és bicskanyitogató stílusban kioktatja, hogy miért nem megy a sóderrel, sárral gazdagon szórt, nyomokban létező kerékpárútra. És végül, a meridás pedig izomból nyomja a csengőt 10 méterről, ha egy gyalogos véletlenül a kerékpárútra téved, durvább esetben még kicsit arrébb is taszajtja.
Tegyük fel, hogy a vázolt esetekben – némi jóindulattal – mindenkinek igazat tudunk adni. A scaniás csak sietett, joga volt nem kiengedni maga elé a kihajtani szándékozókat. A volkswagenes és a meridás is (a jelenlegi törvények szerint) jogosan zavarta a saját útjára a bringást és a gyalogost. Már csak egy kérdésem van:
miért nem lehet ezt kulturáltan?
Sokszor megtörtént már velem, hogy le akartak zavarni a bringaútra (10-ből 12 alkalommal botrányos stílusban), erről írtam is korábban egy cikket.
Mindenkinek lehet véleménye, de miért lesz sok emberből egy dühöngő, rém frusztrált, bicskanyitogató stílusban beszélő állat, ha nem gyalogszerrel van? Saját ismerősi körömben is tapasztaltam ezt a jelenséget. Egyébként tök nyugodt természetű emberek úgy oktatnak, foghíjról beszélnek a másikkal az utakon, mintha ez kötelező volna.
Ha bekövetkezik valamilyen valóban veszélyes szituáció, még talán érthető. Az eset hevében az ember könnyebben elveszíti a fejét, de valljuk be, általában nem erről van szó.
A következő lenne a javaslatom: mielőtt bárkivel is nekiállnánk veszekedni az úton, gondoljuk át, hogy azt a stílust, amit tanúsítunk a másikkal szemben, megtennénk-e akkor is, ha nem lenne előttünk valamilyen logó. Például gyalogolva hány emberrel kezdtél el eddig ordítozni, ha valamilyen szabálytalanságon érted? A járdán sétálgatva hányszor változtál fröcsögő trollá, amikor megláttál valakit a kerékpárúton görkorizni? Gyanítom egyszer sem.
Ezzel a cikkel nem az esetleges valós szabálytalanságokat akarom legitimálni, hanem egy hasznos dologra akarlak rávenni: gondolkozz, mielőtt cselekednél!
Régen az úgy volt, hogy a gyerek biciklizett, a kamasz segédmotoros kerékpárra ült, a fiatalember motorozott, aztán autóhoz jutott. Úgy ült volán mögé, hogy pontosan tudta, milyen kétkerekűvel menni, mire számíthat tőlük. Ma már nem feltétlenül van így: a kocsi hátsó üléséből telepszik át sok ember a bal egyre, és fogalma sincs, mennyire más a világ más valaki szemszögéből. Ezen nem lehet segíteni, de ha tudatosan gondolsz rá, nem vársz többet másoktól a reálisnál, és még defenzívebben bringázol. Úgy vélem, hogy nekem két komoly előnyöm van: egyrészt van gyakorlatom biciklitől kamionig mindennel, így pontosan tudom, mit lát és mit nem lát, mit tud megcsinálni és mit nem tud megcsinálni egy kamionsofőr, tehát jobban ki tudok védeni helyzeteket, másrészt a fekvőbringa két visszapillantó tükrében állandóan látom, mi folyik mögöttem, és időben menekülhetek. Akinek hiányzik ezen előnyök egyike-másika, legyen még óvatosabb! Sok szerencsét mindenkinek!
A probléma valós (még vidéken is – Pécs), de az utóbbi években mintha javulna a helyzet. Ahogy egyre több a bringás az utakon, az autósok is jobban hozzászoknak, könnyebben észreveszik őket és talán a szemlélet is változik, ahogy egyre többen tapasztalják (vagy legalább elismerik) sofőrként is a bringás közlekedés pozitív hatásait.
Viszont nekem is van ismerősöm, aki teljesen megváltozik, ha volánhoz ül, kijön belőle az agresszivitás, gyanítom, hogy ez valamennyire alkati kérdés is, bár biztosan lehet tudatosan változtatni rajta.
És azt is bevallom, hogy kerékpárosként én is tudok kicsit figyelmetlen, vagy akár „nyomulós” lenni, ha olyanom van. Gyakran utólag van is egy kis rossz érzésem az időnként ebből adódó „helyzetek” után. De azt is egyre többször tapasztalom, hogy toleránsak a járművezetők, még a buszvezetők is időnként, és hogy jótékony hatással van rájuk, ha együttműködőnek, látják a kerékpárost. Sötétben, rossz látási viszonyok között nagyon szeretik (szélesen elkerülni) a fényvisszaverős mellényt, a messziről látható lámpákat. És – bár erről nehéz megbizonyosodni – szerintem jó néven veszik, ha egy intéssel, bólintással megköszönjük a türelmüket, ha előzékenyek vagy ha mi hibáztunk.