Gustaf Håkansson, nyugalmazott buszsofőr 1933-ban elhatározta, hogy soha többet nem borotválkozik – hosszú szakállat növesztett, ami védjegyévé vált ezután, ugyanis kerékpárversenyzőnek állt. Kinézetével és korával egyaránt kilógott a többiek közül.

Hirdetés

1951-ben Håkansson döntött, hogy elindul Svédország egyik legkeményebb kerékpárversenyén. Az indulók száma és életkora maximalizálva volt az 1760 km-es versenyen. Az 1000 jelentkezőből, mindössze 50 főnek engedélyezték az indulást, a résztvevők maximális életkorát pedig 40 évben szabták meg. Minden amellett szólt, hogy ne engedjék rajthoz állni az akkor 66 éves Gustafot. Gustaf ellenben nem kapott semmilyen választ nevezésére, így önhatalmúlag rajthoz állt a hivatalos rajt után kicsivel, egy saját maga által készített nullás rajtszámmal.

Fotó: Norrlandsbild, Sundvalls museum

Miután elindult a versenyen, ő egy dolgot másképp csinált, mint a többi induló. Mégpedig a regenerálódást. Míg a többiek megálltak aludni, ő csak igen rövid pihenőket tartott, így jelentős előnyre tett szert.

Három nappal és jó pár száz kilométerrel később már a „szuperpapáról” cikkezett a sajtó.

A verseny többi résztvevője egy marketingkampány részeként vadonatúj kerékpárt kapott a teljesítéshez. Ezzel szemben a télapószakállas öregember az ócska ruháiban és a saját biciklijével indult el a versenyen. Ez nem igazán illeszkedett ugyan a reklámkampány fotói közé, mégis hírnévre tett szert az emberfeletti teljesítményével. Míg a többi résztvevőt ellátták étellel, szállással, addig ő azt a néhány órácskát nagyrészt az út mellett töltötte. Ahogy elkezdtek róla cikkezni, úgy jelentek meg a jótevői is, így neki is felajánlottak ételt és szállást is az út során. Mikor megkérdezték, hogyan bírja így a távot, azt felelte, hogy ennyi kedvesség és önzetlenség mellett nem is lehetne boldogabb.

Hat nap után, összesen 10 óra alvással a háta mögött, defektes kerékkel elsőként gurult át a célvonalon. A következő versenyző majd egy nappal később ért célba utána. Mire a többi résztvevő beért, ő már a svéd királlyal teázott, aki elismerése jeléül invitálta meg Gustafot magához. Ugyan az eredménye nem számított hivatalosan elfogadott versenyeredménynek, a dicsőség mégis őt illette.

A svéd szuperpapa nem hazudtolta meg becenevét, 100 éves koráig aktívan kerekezett, és végül 102 évesen hunyt el.

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet