Önmagában annak nem kellene hírértékűnek lennie, hogy egy ország vezetője gratulál honfitársa sportsikerének, az azonban mégiscsak ritka, hogy a magyar miniszterelnök bármilyen kerékpáros témában megnyilvánul.

Hirdetés

Valter Attila utolsó kilométere a Tour de Hongrie-n valószínűleg örökre belevésődött a magyar kerékpársport történelmébe. A 2021-es évtől francia csapatban tekerő kerékpáros ellentmondást nem tűrően mindenkit maga mögé utasított, és a Magyar Körverseny utolsó szakaszán aratott sikerével nem csak a szakaszt nyerte meg, hanem az összetett versenyt, sőt a hegyi pontversenyt is.

A 15 éve nem látott siker a magyar kormányfő elismerését is kivívta, ami – ismerve a labdarúgó stadionjaink számát – szokatlan, ugyanakkor figyelmes gesztus. A gratulációról készült levelet a Tour de Hongrie osztotta meg Facebook oldalán, ezzel kívánva sok sikert Valter Attilának a Giro d’Italiához.

Címlapfotó: Miniszterelnöki sajtóiroda

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet