Nagy tempó után egy ártalmatlan szökés jellemezte a napot. Bátrabb volt Pelikán János kétszeri próbálkozása, azonban őt is utolérték, sprinthajrában dőlt el a szakasz sorsa.

Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km)

Óriási tempót hajtott a mezőny, az első órában 46,6 km/h-s átlagot ment a peloton, ebben a tempóban senki nem bírt elszakadni. Egészen a 87. kilométerig, a csákvári hegyi hajráig kellett várni a nap elmenésére. Ekkor a hegyen első három helyezett, Michele Gazzara, Antonio Di Sante (Sangemini) és Adne Van Engelen (Bike Aid) léptek el a mezőnytől. Előnyük két perc fölé is nőtt, de a sárga trikós csapata kontrollálta a szökést.

Hirdetés

A székesfehérvári körpálya előtt Pelikán János (My Bike Stevens) próbálkozott felzárkózni a szökésre, de a mezőny utolérte őt. Pelikán nem adta fel, néhány kilométerrel később, a szökés bedarálása után újra próbálkozott és az élen fordult rá az utolsó körre. Végül sajnos őt is utolérték 4,3 kilométerrel a cél előtt, így biztos volt, hogy mezőnyhajrát láthatunk. A sprintben Matteo Moschetti (Polartec-Kométa) probléma nélkül lesprintelte Attilo Vivianit (Sagemini) és Manuel Bellettit (Androni Giocattoli-Sidermec). Karl Ádám (Magyar válogatott) lett a legjobb magyar, 18. helyen ért célba. Az összetettben legjobban álló magyar kerékpáros, Dina Márton (Pannon Cycling Team) is a főmezőnnyel ért célba, így továbbra is előkelő pozícióban, az összetettben 45 másodperc hátrányban várhatja a folytatást.

A sárga trikó marad Matteo Bellettin, de a szakaszgyőztes Moschetti hat másodpercre zárkózott fel hozzá. A Polartec-Kometa kerekese holnaptól már alanyi jogon viselheti a zöld trikót, hiszen átvette a vezetést a pontversenyben. Patryk Stosz (CCC) őrzi a piros trikóját.

Sajnos Székesfehérváron volt egy komolyabb bukás, aminek következtében Pápai Ádám kulcscsontját törte, így feladta a versenyt.

A 2018-as Tour de Hongrie 2. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Fotó: tdh.hu

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet