Nagypapa háta mögött a csomagtartón, barátnővel a vázon, esetleg egy haverral a kormányon, vagy akár gyerekkel utánfutóval…Szabad-e kerékpárral másokat szállítanunk? Ez itt újra a KRESZ kedd, a Flowcycle bringás szabályokat bemutató sorozata.

Hirdetés

Talán mondanunk sem kell, hogy a fentiek java része szabálytalan, bár 16 évnél idősebb személy szállíthat maximum 10 éves gyereket a kerékpár pótülésén. Ez utóbbi alatt nyilván egy direkt erre a célra kitalált gyerekülést ért a szabályalkotó, a csomagtartó nem pótülés. Ezt az alábbi vonatkozó KÖHÉM rendelet is alátámasztja:

A kerékpárra gyermekülés olyan módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az ülésfelület súlypontjának a jármű hosszanti függőleges szimmetriasíkjában, a tengelysíkok között kell elhelyezkednie. A vezető háta mögött közvetlenül elhelyezett gyermekülés azzal a feltétellel megengedett, hogy háttámlával és a gyermek méretére beállítható, általa ki nem kapcsolható, a kibújást minden körülmények között megakadályozó utasvisszatartó rendszerrel van ellátva.

Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni, és a konstrukciónak meg kell akadályoznia, hogy a gyermek lába a kerékkel érintkezésbe kerülhessen. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, valamint az azzal együtt elforduló szerkezettel.

A KRESZ nem rendelkezik a cargo bike-os személyszállításról, így jelenleg vélhetően annak rakodófelületén sem szabályos másokat fuvarozni.

Fotó: Dimény András – Magyar Kerékpárosklub

Pár éve belekerült a KRESZ-be az utánfutó fogalma is, vagyis egykerekű vagy egytengelyű, de két nyomon haladó utánfutót lehet kapcsolni a bringához. Ugyan még a megengedett maximális tömeget is megadták (70 kg), de a gyerekek szállításáról szó sem esik. Ezeket az utánfutókat gyakran úgy alakítják ki, hogy egynél több gyerek is szállítható bennük, azonban ezt már üti az a szabály, hogy csak egy személyt szállíthat kerékpáros, és annak sem lehet köze a hajtáshoz. Trailgatorok kilőve, ha szigorúan követni akarjuk a szabályokat 🙁

Felnőtt utast sehogyan sem szállíthatunk, maximum tandem kerékpárral utazhat egyszerre akár két felnőtt személy is. Egy kivétel mégis akad: „Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.” – vagyis furcsamód a triciklisek számára van egy kiskapu a szabályban.

Címlapfotó: Neil Rickards

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet