Az előzetesen vártaknak megfelelően aktív versenyt hozott a 2017-es Tour de France legrövidebb szakasza, de végül az összetettben – egy embert leszámítva -nem alakultak ki lényegi különbségek.

Hirdetés

Ezen a napon mindössze 101 kilométert kellett megtennie a versenyzőknek Saint-Girons – Foix között. Három első kategóriás hegy várt a mezőnyre, az első már 25 kilométer után, úgyhogy borítékolhatóak voltak az izgalmak.

Jó darabig nem is nagyon lehetett követni, hogy ki van szökésben éppen és ki nem. Folyamatosan csak támadásokat láttunk, illetve Jakob Fuglsang (Astana) szenvedését, aki később fel is adta a Tourt sajkacsonttörése miatt.

Nagyjából a szakasz fele felé kezdett igazán formát ölteni a verseny. Alberto Contador (Trek Segafredo) támadott 67 kilométerrel a cél előtt, akivel Mikel Landa (Team Sky) ment. Nem sokkal később elmenésbe került Nairo Quintana (Movistar team), és vele tartott többek között Warren Barguil (Sunweb).

Ez a két csoport 27 kilométerrel a cél előtt zárt össze, így közülük dőlt el a szakaszgyőzelem sorsa. Contador megpihent az utolsó hegy lejtmenetében, így ő volt az első, aki megindult a hajrában. A spanyol azonban túl korán robbantott, Warren Barguil magabiztosan nyerte a szakaszt és meggyőző előnyre tett szert a pöttyös trikóban is.

Hátul, az összetett menők csoportjában szintén nagyjából 27 kilométerrel a cél előtt kezdtek el zajlani az események. A korábban látszólag szenvedő Froome támadott, Yates-en, Daniel Martinon és Gergo Bennetten kívül senkit sem tudott leszakítani. Az ausztrálon kívül mindenki felért az utolsó lejtmenetben, és bár rengeteg támadás zajlott a célig, de csupán a korábban leszakadó páros, Simon Yates és Daniel Martin tudott elszakadni néhány másodperccel.

Az összetettben Mikel Landa az ötödik helyre jött fel, így a Skynak most már akár két kártyája is lehet a sárga trikóra.

A 2017-es Tour de France 13. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet