Július másodikán véget ért a 38. Magyar kerékpáros Körverseny, a Tour de Hongrie. Benéztünk egy kicsit a budapesti befutó kulisszái mögé.

Hirdetés

A képeket kattintásra nagyítani lehet.

Kerékpáros versenypályává vált a Városliget
A szervezők még a pólószínekre is ügyeltek

 

A díjak előkészítve az ünnepségre
Scott Sunderland a győzelme után
A piros trikót megnyerő Amanuel Gebreigzabhier ül a padkán célba érkezése után.
Később azért szorítottak neki helyet a többiek a padon. Közben az IsoWhey Sports csapattagjai rákaptak a Borsodira
A budapesti szakasz győztese ad interjút a Digisportnak
Az összetett győztes egyedi trófeája
Scott Sunderland a végső zöld trikós
Valter Attilát (Cube Csömör) szólítják a színpadra. A 19 éves montis harmadik lett a hegyi trikó pontversenyében
A trikóviselők balról: Amanuel Gebreigzabhier, Daniel Alexander Jaramillo, Scott Sunderland és Peák Barnabás
A Differdange-osok beszélgetnek Peák Barnabással az eredményhirdetést követő pillanatokban. A Kontent-DKSI bringásának helyet kínáltak a 2018-as szezonra
Árvai Attila a DKSI edzője Peák Barnabás trófeáival
Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet