Az időfutam után a Vuelta mezőnye visszatért Spanyolországba, az esélyesek pedig újabb pihenőnapot kaptak. A mezőny nem üldözte a szökevényeket, akik így kényelmes előnnyel, egymás között rendezhették le a szakaszgyőzelem kérdését. 

Hirdetés

A verseny egyetlen, Franciaországban megrendezett egyenkénti időfutama után újabb hosszú transzfer várt a versenyzőkre, akik szerdán ismét Spanyolország felé vették az irányt egy 180 kilométeres etapon. Várható volt, hogy a dombokkal tarkított útvonal a sprinterek számára túl kemény lesz, az összetett esélyesek csapatai pedig az időfutam fáradalmai után nem akarnak majd üldözni, így ismét a szökevények voltak a szakasz esélyesei.

Ennek megfelelően viszonylag hamar ellépett egy nagyobb, 14 fős csoport, benne olyan versenyzőkkel, mint a hegyi trikós Angel Madrazo (Burgos BH), a korábban már szökésből második Alex Aranburu (Caja Rural), vagy a tegnapi időfutamon remekelő Lawson Craddock (EF-Education First). Az elmenés előnye gyorsan 7 perc fölé nőtt, egyértelműnek látszott, hogy a mezőny nem szeretné üldözni őket.

A kategorizált hegyeket követően a szökevények létszáma kissé lecsökkent, 11 fő maradt elöl. Mivel a főmezőny hátránya eddigre 15 perc fölé emelkedett, egyértelmű volt, hogy a szakaszgyőzelem sorsa köztük dől el. A kérdés eldöntésére jó lehetőséget biztosított egy, a céltól csak 10 kilométerre lévő kategorizálatlan emelkedő.

A szökevények közül Mikel Iturria (Euskadi Basque Country – Murias) azonban ezt nem várta meg, bő húsz kilométerrel a cél előtt lépett el szökevénytársaitól és óriási meglepetésre kitartott az élen. Mondanunk sem kell, a 27 éves versenyző élete első profi győzelmét aratta és azt rögtön háromhetes körversenyen.

Az üldözőcsoport összeállítása folyamatosan változott, végül Jonathan Lastra (Caja Rural – Seguros RGA) lett a második, mögötte Craddock futott be.

Az esélyesek zavartalanul haladtak át a célvonalon 10 perc fölötti hátránnyal, az összetettben így továbbra is Primoz Roglic (Jumbo-Visma) vezet. Meglátjuk, hogy a holnapi, valamivel nehezebbnek ígérkező etapon küzdenek-e majd a favoritok a szakaszgyőzelemért.

A 2019-es Vuelta a Espana 11. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: Unipublic / Photogomez Sport


Kövesd velünk a 2019-es Vuelta a Espana történéseit! Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/vuelta-2019 oldalon!

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet