Idén először, pályafutása során utoljára dördült el az a bizonyos Contador pisztoly.

Alberto Contador saját maga legjobb pillanatait idézte a 2017-es Vuelta a Espana utolsó hegyén, a legendás Alto de L’Anglirun. Már az emelkedő lába előtt támadott és végül meggyőző előnnyel nyerte meg a szakaszt. Froome megőrizte a vörös trikót, csapattársával Wout Poels-szal 17 másodperccel futottak be a spanyol mögött.

Hirdetés

Kelderman viszont elveszítette a dobogót, hisz több mint egy percet kapott a szakaszon. Zakarin örökölte meg a harmadik helyet, mivel ő megúszta bő fél perccel a Contador támadást. Nibali bukott az utolsó előtti hegy lejtmenetében, és végül az Anglirun is problémái akadtak, de veszteségeit minimalizálva megőrizte az összetettbeli második helyét.

A 2017-es Vuelta a Espana 20. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet