A szervezők és rendőrök szerint 25000-en voltak a vasárnapi I bike Budapest bringás felvonuláson, 10 kilométeren kígyózott a menet. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett örömtekerés és demonstráció célja olyan várost csinálni Budapestből, ahol gyerekektől idősekig bárki biciklire tud ülni. A legfrissebb forgalmi adatokból látszik, hogy Budapest lakói idén is többen közlekednek biciklivel, mint egy éve. A Kerékpárosklub azt szeretné, hogy a város bringabarát fejlesztése végre vegye fel a lakói tempóját, ne legyenek útfelújítások kerékpárosbarát fejlesztés nélkül. A felvonulás ideje alatti lezárások miatt nem érdemes autóval a belvárosba menni, hívja fel a figyelmet a klub.

Hirdetés

Egy olyan városért tekerünk, ahol gyerekektől idősekig bárki bringára tud ülni, mert egy ilyen városban sokkal jobb élni” – hangsúlyozták a felvonuláson.

A felvonuláson lezárt utakon tekertek a város legszebb részein, egyszerre telt meg a két budapesti rakpart, több mint 10 kilométeren kígyózott a menet. A Kerékpárosklub területi szervezetei közös tekeréseket szerveztek a város több kerületéből a tabáni starthoz. Az útvonal két rakpartot, négy hidat érintett, aztán az Alagút és Andrássy úton jutott el a Városligetbe.

A városligeti bringaemelést most a legsürgetőbb biciklibarát fejlesztésekért tartották.

Miért van erre szükség?

Ahol sokan bringáznak, ott jobb a levegő, biztonságosabbak az utcák, kisebbek a sorok az utakon és a rendelőkben. Ezt úgy érhetjük el, ha gyerekektől idősekig mindenki kényelmesen el tud bringázni ahova éppen szeretne.

Leghamarabb a felújítás alatt álló Lánchíd forgalomcsillapításával, közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedést segítő emberivé tételével lehetne ehhez hozzájárulni. A hamarosan átalakuló rakparton is meg kéne épülnie a megígért – és hírek szerint elmaradó – rakparti kerékpársávoknak, és óriási hiba lenne megszüntetni a városligeti Olof Palme sétányt. Utóbbit annak ellenére szüntetnék meg a Liget átalakításakor, hogy több ezren kerékpároznak itt naponta, így a város egyik legfontosabb (és legjobb) bringás ütőere.

A város jövőjét meghatározó nagyberuházások mellett minden útfelújítás része kellene legyen kerékpársávok kialakítása, a forgalom csillapítása, a lakóutcák védelme az átmenő autóforgalomtól, és a sebesség csökkentése. Ezek teljesülése nélkül nem csak Budapest 2030-ra tervezett 10%-os kerékpáros közlekedési aránya nem lesz elérhető, de a városlakók igényeit sem lehet kielégíteni.

Igény van rá

Egyre több budapesti jön rá, hogy a bicikli legegyszerűbb és legszabadabb közlekedési eszköz. Ezt a BKK utcai kerékpárszámlálóinak adatai is bizonyítják, idén tavasszal többen kerékpározták át a bicikliutakon elhelyezett detektorok felett, mint tavaly ilyenkor. A legnagyobb ugrást a Bem téren és az Árpád-hídon mérték.

A Bem téri bicikliúton 2017. április 20-ig 4766 volt a legtöbb kerékpározó, míg idén már 5180 a voltak a legtöbben itt. Az Árpád hídon is nagy ugrást mértek, ott a tavaly tavaszi 2567 után idén tavasszal már 2909 volt a legtöbb napi bringa. A Csepelre vezető bringaúton volt arányaiban a legnagyobb, 22%-os ugrás: 993 helyett 1215 volt eddig a legnagyobb idei adat. Kisebb növekedést mértek a Múzeum körúti és a Hungária körúti bicikliúton is.

A Magyar Kerékpárosklubnál azt gondoljuk, hogy ha a város felvenné a lakói tempóját, és a legkevésbé autózásra tervezett, de legnagyobb dugóktól szenvedő belső kerületekben is határozott stratégia alapján, minden beruházás során újabb helyet adnának a kerékpározóknak, hamar egy sokkal jobb Budapesten élhetnénk.

Holland nagykövet holland biciklin tekert

A Tabánból induló örömtekerést és demonstrációt René van Hell Hollandia új nagykövete részvételével nyitották meg. A nagykövet hangsúlyozta, hogy már 10 éve támogatják a magyar kerékpározás fejlesztéséért végzett munkát. A nagykövetség segít megismerni és alkalmazni azokat a jól bevált megoldásokat, amiknek köszönhetően Hollandiában már több kerékpár van, mint ahányan laknak. A nagykövet holland bringával, elegánsan tekerte végig a menetet.

Különleges kerékpárok

Idén először kisgyerekes családoknak rövidített útvonalon I bike Mini is indult a Liszt Ferenc térről, költözködésre is alkalmas teherbringák is felvonultak, jótékonysági kerékpáralkatrész-gyűjtés, zenés piknik és bringás fotózás is volt.

Kezdődik Bringázz a Munkába! kampány

A Magyar Kerékpárosklub szervezésében május 14-én újraindul az országos Bringázz a Munkába! kampány. A játékban egy mobilapplikációval lehet mérni a bringás munkába járást, a résztvevők között értékes nyereményeket sorsolunk. A kampánnyal a bringára váltásra szeretnénk biztatni mindenkit, hiszen ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és legszabadabb közlekedési eszköz, amivel egy tárgyalást sem lehet lekésni.

A kampányról hamarosan több infót lehet elérni a http://facebook.com/bringazzamunkaba oldalon, bringazzamunkaba.hu oldalon a @bringazzamunkaba Instagramon.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet