A korábban belengetett tízmilliárdok egy részének gyakorlati felhasználásáról tartott ismertetőt Révész Máriusz bringás kormánybiztos és Pántya József, a NIF útfejlesztési igazgatója.

Hirdetés

Kiemelt ügyként kezeli a kormány az utóbbi években a hazai kerékpárút hálózat fejlesztését. A NIF Zrt. 2017 júliusában nettó 603 millió forint értékben kötött tervezői szerződéseket 27 kerékpáros szakaszra vonatkozóan. A 2017- 2019 között aktuális kerékpárút fejlesztésekről Révész Máriusz, aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója beszélt egy sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2017.januárjában Támogatási szerződést között a kiemelt kerékpáros projektek, valamint további kormánydöntések szerinti kerékpárút fejlesztések előkészítése (tanulmány, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése) érdekében összesen bruttó 956.640.000 forint keretösszegig.

A NIF Zrt. sikeres közbeszerzési eljárások után 27 tervezési szerződést írt alá nettó 603 millió forint értékben ez év júliusában.

A 27 tervezési szakasz felöleli:

  • a teljes Budapest – Balaton kerékpáros útvonal szakaszt (110 km)
  • a Balatoni Bringakört (195 km)- a Keszthelyi szakasz kivételével
  • az Eurovelo6 Rajka-Budapest, és Budapest déli agglomeráció szakaszból a következőket:
    • Gönyű-Komárom (14 km)
    • Dunaalmás – Lábatlan (21 km)
    • Esztergom – Dömös (21 km)
    • Dömös – Szentendre (33 km)
    • Budapest – Dunakeszi (5,9 km)
    • Budapest – Érd- Százhalombatta (7,9 km) szakaszokat

A fentieken kívül NIF Zrt külön szerződés keretén belül folytatja a Budapest – Szentendre, 5,6 kilométeres kerékpárút szakasz tervezését. A tervezési szerződés összege nettó  7,7 millió Ft.

A Dömös- Szentendre és az Érd- Százhalombatta szakasznál jelenleg tanulmányterv készítése a feladat.

Az NFM korábbi elrendelése alapján  az EuroVelo 6 északi szakasz gerincvonalának tervezése tovább folytatódhat a következő feladatokkal:

  • Lábatlan-Esztergom, Komárom-Dunaalmás szakaszok (összesen 44,4 km)
  • Rajka-Halászi, Halászi-Győrzámoly, Győrzámoly-Gönyű szakaszok (összesen 75,3 km)

A NIF Zrt. ezekre a projektre a jövő évben tervezi  a közbeszerzési eljárás lefolytatását a tervező kiválasztására.

A NIF Zrt. beruházásában további kerékpáros útvonal fejlesztések is folyamatban vannak.

Győr – Pannonhalma:

A Győr – Pannonhalma Világörökség közötti kerékpáros útvonal fejlesztése keretében, a 82. sz. főút mentén 18,6 km hosszon épülhet kerékpárút.

A NIF Zrt. a tervezési közbeszerzést eredményesen lezárta, a forrás biztosításával hatályba léphet a megkötött szerződés.

Veszprém- Gyulafirátót:

A Veszprém- Győr iránynak egy másik szakaszán, a Veszprém- Gyulafirátót mintegy 5 km-es szakaszán elindulhatott a tervezés: a munkaindító tárgyalásra 2017. július végén került sor.

 

Tokaj- Nyíregyháza:

A Tokaj – Nyíregyháza kerékpárútszakasz idén nyáron teljessé vált. A NIF Zrt. beruházásában 21 km új kerékpárút épült meg. A Rakamaz, Tiszanagyfalu, Nyírtelek és Nyíregyháza településeket érintő fejlesztés bruttó 3,8 Mrd Ft-ból valósult meg. A most elkészült szakaszok forgalomba helyezési engedélye 2017. július 26-án lépett életbe.

 

Poroszló – Tiszafüred:

A Tisza tavat ma kerékpárral nem lehet megkerülni, a Poroszló és Tiszafüred közötti szakaszon csak a 33. sz. főút áll a kerékpározók rendelkezésére. A tervek szerint 2017 végén kerülhet sor a szerződés megkötésére, amelynek keretében a két település közötti, több mint 9 km-es új szakasz megépítése történik majd. A projekt során a 33. sz. főút Tisza hídja mellé egy új felszerkezetet építenek be, emellett az Eger patak és a Szomorka patak fölött is új híd készül.

A kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlatai augusztus 17-én érkeztek be, az ősz folyamán történik meg kiértékelésük.

 

Tépe – Berettyóújfalu:

A Debrecen – Berettyóújfalu – Nagyvárad kerékpáros tengelyből a Tépe és a Berettyóújfalu közötti szakasz megépítése hiányzik. Az M4 autópálya Berettyóújfalu – Nagykereki (országhatár) közötti szakasz kivitelezésének keretében 1,2 km új szakasz épül, várhatóan a 47. sz. főút korrekciójával egy ütemben. A Tépe és Berettyóújfalu közötti további szakaszok terveztetését Berettyóújfalu Város Önkormányzata végezteti. A tervek szerint augusztus végére kaphat a 8,3 km hosszú szakasz építési engedélyt, amelynek megvalósítási költsége bruttó 1,1 Mrd Ft.

A kivitelezés megkezdésére a területszerzési folyamat befejezését követően kerülhet sor. A közlekedők várhatóan 2018 végére használhatják az új szakaszokat.

 

Vámospércs és az országhatár között:

Vámospércs és az országhatár között a 48. sz. főút mentén 6 km-en új kerékpárút épül, további 3,5 km-en szélesíteni kell a meglévő kerékpárutat. A kivitelezés várhatóan 2019-ben indulhat el.

 

 

Nyíregyháza – Tokaj Tiszán való átkelés:

Nyíregyházától majdnem teljesen el lehet jutni Tokajig, már csak a Tiszán való átkelést kell megvalósítani. A 38. sz. főút átvezetését biztosító, 230 m hosszú Erzsébet-királyné híd felújításával és részbeni átépítésével biztosítható a kerékpáros forgalom. A lefolytatott szakmai és társadalmi egyeztetések során megegyezés született abban, hogy a kerékpárosok a meglévő híd kifolyási (déli) oldalán kapnak helyet, a befolyási oldal (Bodrog és a Tisza összefolyása) a gyalogosoké marad. A meglévő kétirányú gépjárműforgalom mellett új, 2,3 m hasznos szélességű konzolok kerülnek kialakításra.

Jelenleg az 1,7 Mrd Ft-ra becsült beruházás közbeszerzési eljárásának előkészítése van folyamatban, terveink szerint 2018-ban megkezdhető a felújítás és 2019 nyarán már használhatják a kerékpárosok az új konzolt is.

 

Révész Máriusz, aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta: A kormány a 2018-as évben 11 milliárd forint hazai forrást biztosít kerékpáros fejlesztésekre. Ezt kiegészíti még Európai Uniós pályázatokból lehívható 4- 5 milliárd forint. Elmondhatjuk, hogy ez olyan nagyságrendnek számít, amire az elmúlt években nem volt példa. Az a célom, hogy a kormánybiztosi időszakom végéig, ezek a fejlesztések visszafordíthatatlan állapotban legyenek.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója kiemelte: A NIF Zrt. életében mérföldkőnek számít, hogy erre a 27 szakaszra tervezési szerződést tudtunk kötni. Ezzel lefedjük a teljes Balatoni kört, és az EuroVelo6 kerékpárút közel 50%-át. Örülünk annak, hogy a kormány hálózatban gondolkodik a kerékpáros fejlesztésekről, valamint, hogy ebbe a Kelet- Magyországi térség is bekapcsolódik.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet