Mennénk egyet örömbringázni a Balatonhoz, de már többre vágyunk a magyar tenger szimpla körbekerekezésénél? Kipróbálnának új sportágakat? Megismerkednénk a falusi vendéglátással? A 6 napos Balaton-körről készült beszámolónkban most adunk néhány tippet ahhoz, hogyan lehet mindezt egy programra felfűzni.

Hirdetés

Túránk kiindulópontjául az északi part méltán népszerű települését, Balatonfüredet választottuk. Itt ugyanis az elmúlt évek nagy sporteseményei – nyílt vízi úszó-világbajnokság, különféle vitorlázó kontinensbajnokságok – hatására hatalmas fejlesztések mentek végbe. Ha nem jártunk itt pár éve, szinte rá sem ismerünk a településre.

Füred azért is jó, mert kiváló helyszín egy speciális triatlonra, amely úgy áll össze, hogy reggeli után bringán ülve növeljük meg a pulzusszámunkat a Balaton-felvidéki dombokon, majd lazításként naplemente előtt elmegyünk vitorlázni, s a nagy víz közepén még egy kis úszást is belecsempészünk a programba. A délelőtti kerékpáros kört érdemes a balatoni kerékpáros körúton Tihany felé kezdenünk, egyrészt mert bemelegítésnek jó, hogy szinte végig laposon gurulhatunk, utána azonban mindjárt egy igazi kihívás következik: a kompkikötőtől kell feltekernünk az apátsághoz. A páratlan kilátást élvezve megállapítjuk: a bencés apátok nagyon értettek hozzá, hová kell egy monostort építeni.

Utunkat Tihany másik nevezetessége, a levendulamező felé folytatjuk, de természetesen megkóstoljuk előtte a levendulás, vagy levendulás citromos fagyikülönlegességeket is.

A rövid megállás után a hosszú lejtőn jól esik legurulni a félsziget belseje felé, egészen a 71-es útig. Így legalább van időnk erőt gyűjteni ahhoz, hogy az egyre erősödő napsütésben leküzdjük a Balaton-felvidéki emelkedőket. Vászoly felé tekerünk tovább, egyre nagyobb áttétellel kell haladnunk, hogy tartani tudjuk a sebességet. A faluba érve felkeressük a Szent Jakab-forrást, amely egyben tó is. Jó hűvös a vize, így hamar ledobjuk a kerékpáros cipőnket, hogy felfrissítsük benne a tekeréstől megfáradt lábainkat.

Dimbes-dombos, nem éppen pihentető terepen tekerünk Dörgicsén, Mencshelyen és Vöröstón át Balatonszőlősre, majd visszafelé már szinte repülünk a bringánkkal a Füred felé vezető lejtőn, ami azért is jó érzés, mert fák ölelésében, kellemes, árnyas erődben is haladunk. Mielőtt azonban visszaérnénk kiindulóállomásunkra, megállunk a balatonszőlősi kocsmában, amely valójában étterem, de messze földön híres a fasírttal tálalt tökfőzeléke. Ilyen gasztronómiai élményt természetesen nem hagyhatunk ki, majd teli gyomorral, újult erővel ereszkedünk tovább.

Füredre érve következik a nap második „tusája”, a vitorlázás. Nem is akármilyen hajóval, hanem egy olyannal, amely 63. volt az idei Kékszalagon. A fedélzetre lépve Péter kapitány máris közli velünk a házirendet. Ez nagyjából abból áll, hogy innentől mindenben ő a főnök, illetve megtudjuk tőle, hogy semmilyen személyes tárgyunkat ne hagyjuk a fedélzeten, ha szükségünk van még rá valaha az életben, mert „a Balaton mindent elnyel”. Megfogadjuk a tanácsát, majd hamarosan megismerkedünk néhány vitorlás alapfogalommal, illetve személyes tapasztalatot gyűjtünk arról, milyen is az, amikor a szél repíti a hajót, átcsap a fejünk fölött a boom, avagy hirtelen irányt kell váltani egy versenyzésre is kiválóan alkalmas hajóval.

Kánikula lévén a partot elhagyva legszívesebben azonnal a vízbe vetnénk magunkat, erre azonban végül csak a tó közepén ringatózó hajóról kerítünk sort. Amint belecsobbanunk a vízbe, menten rájövünk, hogy ez az érzés össze sem hasonlítható azzal, amikor egy zsúfolt strandon gázolunk bele a tóba. Közben szinte észre sem vesszük, hogy elröppent az idő, s már egyre hegyesebb szögben süt ránk a nap. Újabb és újabb arcát mutatják nekünk a Balaton, mígnem egyszer csak lebukik a nap a Balaton-felvidék lankái mögött.

Másnap ismét nyeregben folytatjuk, Balatonfüredről kelet felé haladva Balatonszárszóra. Mehetnénk a part menti bringakörön, de e helyett inkább először feltekerünk a hegyre, majd az Arácsi úton kerekezve Paloznakon és Lovason áthaladva élvezzük a lenyűgöző panorámát. Alsóőrsnél térünk vissza a bicikliútra, Fűzfőnél pedig örömmel konstatáljuk, hogy a gyökerektől felszabdalt út helyett vadiújat építettek, sőt a közelmúltban még egy híd is elkészült.

Szárszóig tartó utunk során számos gyönyörű helyen megállhatnánk, de hogy azért haladjunk is közben, ezek közül a legszebb kilátást nyújtó balatonvilágosinál parkolunk le bringánkkal. A magas partfalról letekintve és a hatalmas vizet elnézve a panoráma annyira fenséges, hogy itt jövünk rá arra, miért is hívják a Balatont magyar tengernek.

Siófok felé tekerünk tovább, miközben a helyiek egyik régi igazságáról győződünk meg, miszerint a Balatonnál percek leforgása alatt hatalmasat tud változni az időjárás. Az előbb még tűző napban fényképezkedtünk, most pedig sűrű fekete fellegek közelednek Nyugat felől. Így legalább Siófokon van lehetőségünk tanulmányozni a helyi ízeket. Nem is csalódunk, és a „sziesztára” beszélgetni is marad idő, nem sietünk, Szárszóig nincs már sok hátra. Miután kezd felszáradni az út, újra nekivágunk a kerekezésnek, és azt is megtapasztalhatjuk, hogy eső után tényleg milliónyi színárnyalatban tud tündökölni a Balaton vize. Balatonszárszón jól esik a pihenés egy viszonylag hosszú etap után, mely során Füredről indulva körbetekertük a tó keleti karéját.

Másnap javarészt sík terepen gurulunk, Balatonboglárnál azonban egy rövid, ám annál meredekebb kaptató következik, amikor feltekerünk a Gömbkilátóhoz. Amióta felújították, rendkívül népszerű lett, főleg, hogy egy kalandparkot is telepítettek mellé.  Az odavezető út legvége olyan, mint egy igazi montis pálya. A fáradságérzetért a kilátás kárpótol, no meg a gyönyörű fenyők látványa.

Innentől jó tempóban bringázunk Zalakarosig, amelyhez közeledve már kicsit lankásabb a táj. Baloldalt sárban fetrengő bölényekre leszünk figyelmesek, majd megérkezünk a mindannyiunkat rabul ejtő Kis-Balatonhoz. Mielőtt áttekernénk a vizet két részre osztó gáton, pár percre azért még beugrunk a Kis-Balaton Házba, ahol egy Makovecz Imre által tervezett faépületben fényképekről ismerkedhetünk meg Zala megye hét csodájával. Mint kiderül, a csodák száma azért jóval meghaladja a hetet…

Ebédre Béla bácsiékhoz vagyunk hivatalosak Zalaszabarba, s el kell ismerni, Marika néni töltött paprikája és galuskás pörköltje olyan elégedettséget vált ki külföldi vendégeink körében, amely még a balatoni vitorlázás élményével is vetekszik.  A domboldalról a távolba tekintve páratlan kilátás tárul elénk:  egyszerre láthatjuk a Balatont, a Kis-Balatont, a tanúhegyeket, a Keszthelyi-hegység vonulatait, sőt még a Somogyi dombokat is. Annyira magával ragad  bennünket a táj szépsége, hogy alig akarunk elmenni innen. De mégis indulnunk kell tovább, mert a nap zárásaként egy kellemes welnessezés vár minket zalakarosi szállodánkban. A hidegfronttól felfrissült időben ezúttal valahogy a benti medencékben esik jobban a kényeztetés, mintsem odakint, a szabad ég alatt.

A következő napon fürdővárosból fürdővárosba, vagyis Zalakarosról Hévízre kerekezünk, kiélvezve közben a dimbes-dombos dél-zalai táj utánozhatatlan nyár végi hangulatát. Bár hamar megérkezünk következő szálláshelyünkre, mivel korai az idő, ezért délutánra még beiktatunk egy túrát a sümegi várhoz. Arrafelé már meredekebb emelkedőket kell leküzdenünk, elvégre a Keszthelyi-hegységben járunk. Utunkat az árkok mentén egyre több fa, távolabb pedig jobbról a rezi vár, balról a zalaszántói sztupa kíséri. A várba termésköves burkolaton tekerünk fel (már akinek sikerül), bent pedig a csodálatos panorámán túl ritka élmény vár minket: szamarakat simogathatunk.

A következő napot a hévízi termálfürdőben kezdjük, mert nyáron ebben a napszakban a legkellemesebb a klímája. A meleg víz kicsit elálmosít, s ez az érzésünk egy kiadós ebéd után még tovább fokozódik. Nagyon össze kell kapnunk magunkat, hogy a délutáni melegben jól bírjuk az előttünk álló 60 kilométeres távot. Szerencsére a szakasz elején olyan a táj, hogy a fák szinte összeérnek a fejünk fölött, így árnyékban haladunk. Egyre komolyabban emelkedik az út, ezért Zalaszántónál egy szusszanásra betérünk a Mézeskalács-házba, ahová egy madárijesztőnek tűnő út menti boszorka csalogat be. A tulajdonos még a mézeskalács-készítés történelmével is megismertet bennünket. Nem is gondoltuk, hogy a mézeskalács-ajándékok értékét egykoron az aranyéval azonos szinten jegyezték. Elhaladva a rezi vár alatt kelet felé fordulunk, s igen húzós emelkedőket kell leküzdenünk, ám az utánozhatatlanul gyönyörű táj látványa kárpótol bennünket.  Lesencetomajt elhagyva jobban kell figyelnünk, mert forgalmasabb úton gyűrjük tovább a kilométereket: előbb a 84-es, majd a 71-es úton.

Kiérünk a Balaton partra, ahol lebilincselő panoráma fogad bennünket. Feltűnnek a tanúhegyek és a szigligeti vár is. Megpihenünk a balatongyöröki kilátónál, majd a vízpart menti kerékpárúton haladunk tovább, mígnem megérkezünk a nyugat-balatoni régió központjába, Keszthelyre. Itt fagyival frissítjük magunkat, de elmaradhatatlan egy gyors fényképezkedés a Balaton vizében úszkáló hattyúkkal és kacsákkal. Innen már csak pár kilométeres tekerés és visszaértünk reggeli kiindulópontunkra, Hévízre, ahol még vár egy érdekes program, bórkóstolás az egyik legjobb helyi pincészetben. Itt megállapíthatjuk: egy könnyű nyári estén nincs is jobb annál, mint finom falatokat elfogyasztani néhány ízletes bor társaságában!

Túránk záró napján a Balaton partján kezdünk, majd egy Szigligeti nyugágyas-limonádés pihenőt követően átszeljük a Káli-medencét a festői kis falvakon keresztül. Feltekerünk az egykor bazaltbányaként működő Hegyestűre, ami most kilátóként és geológiai látványosságként fogadja a turistákat, a meredek emelkedőn mindenki próbálta kihozni magából a maximumot. A Balatoni Bringa Körúton folytatjuk, majd Aszófő után egy halsütödében ebédelünk. Túránk végpontja Tihany, 6 nap után körbeértünk, de nem csupán megcsináltuk a Balaton-kört, hanem sok másba is belekóstoltunk a tekerés mellett. Volt, aki először vitorlázott, volt, aki először járt a Tófürdőben, más azt jegyezte meg, hogy sosem ebédelt még olyan helyen, ahol hasonló panoráma fogadta…

Este a királynék városában, Veszprémben szállunk meg, hogy reggel kipihenten indulhassunk vissza Budapestre, persze este teszünk még egy utolsó sétát az óvárosban.  Közben elröpült egy hét, mialatt annyi élménnyel gazdagodtunk, hogy hazaérkezésünk után még legalább két hétig lesz mit mesélnünk a kollégáknak, ismerősöknek…

Szöveg: Pósfai Gyula, Fotók: Kaiser Erika

2 hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Ezt a szuper színes bringás pólót meg lehet valahol vásárolni?

    Előre is köszi: Ági

    • Kedves Ági!

      Legjobb tudomásom szerint a mez sajnos nem lesz kereskedelmi forgalomban kapható

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet