A járványhelyzetre való tekintettel ezúttal tv-n keresztül, illetve online lehetett követni a 2021-es Tour de France útvonalprezentációját. A szervezők nyári startra készülnek, illetve arra, hogy a tokiói olimpiát is megtartják, ezért 2021-ben sem a szokványos időpontban rajtol majd a Francia Körverseny.

Hirdetés

A járványhelyzet keresztülhúzta a koppenhágai terveket is, a Tour de France mégsem Dániából indul majd. Az olimpia miatt a szokottnál kicsit korábban, június 26-án lesz a rajt Brétagne régióban, Brestben. Az első, 187 kilométeres szakasz végén nagyon nehéz megmondani, hogy ki öltheti majd magára a sárga trikót, ugyanis a befutó rögtön egy 3 kilométeres, átlagban 5,7 %-os emelkedőn lesz, amit a klasszikus sprinterek biztos hogy nem bírnak majd ki. Egy all rounder bringás, esetleg rögtön egy összetettre esélyes versenyző ragadja magához a kezdeményezést? Ezt a napot és befutót kapják majd egyébként a nők is, ugyanis ide szervezik a 2021-es La Course by le Tour de France versenyt is.

A Tour de France össztávja az elmúlt években - 2008-2021

  • Össztáv km-ben

Bárki is lesz az első szakasz győztese, ha fölénnyel nyer, rögtön megkapja a lehetőséget a duplázásra, ugyanis a második napon a Mûr-de-Bretagne meredek kaptatóján rendeznek befutót. Csak a harmadik napon kapják meg az első lehetőségüket a sprinterek, de ők is rögtön újrázhatnak a negyedik szakaszon, hiszen az is sík lesz. Ezzel zárul a bretagne-i start, amely a tenger közelsége miatt okozhat érdekességeket.

Az ötödik napon rendezik az első időfutamot. A 27 kilométeres pálya sík, így a szám specialistáinak kedvez. Nem kizárt azonban, hogy az összetettben érdekeltek között is itt alakulnak ki az első lényegi különbségek. Az első kronó után ismét egy rövid sprinter-etap jön, majd a 2021-es Tour leghosszabb szakasza. 241 kilométer vár a versenyzőkre július 2-án és a terep is inkább a szökevényeknek kedvez a sok dombbal és a hatszáz méter magasan kijelölt befutóval. Egy nappal később már vártunk volna egy komoly hegyi befutót, ehelyett közepesen nehéz emelkedőket kapunk. A cél előtt viszont megmásszák az 1618 méter magas Col de la Colombiére-t is, de sajnos lejtmenetben végződik az etap.

Egy nappal később jön csak az első igazán kemény teszt: kemény hegyi etap keretében tér vissza az útvonalba Tignes emelkedője. A 2113 méter magas befutó 2019-ben maradt el egy hirtelen lecsapó jégeső miatt. Az egész szakasz durva lesz, ugyanis a célhelyszínen kívül három magashegyet jelöltek ki a szervezők.

11. szakasz

A pihenőnapot követően újabb esélyt kapnak a sprinterek, majd a 11. szakaszon jön a dupla Mont Ventoux-mászás – sajnos azonban itt is lejtmenettel ér véget a nap. Ezt követően újra a gyorslábúaké lesz a terep két napon keresztül, a 14. nap a szökés specialistáké lehet, a 15. etapon pedig Andorrába látogat a mezőny, ahol a verseny legmagasabb pontját adó Port d’Envalira 2408 méter magas kaptatóját is megmásszák. Valószínűleg kitaláljátok, hogy ez a szakasz is lejtmenettel zárul, de a maga 192 kilométerével és a sok kemény hegyével mindenképpen embert próbáló útvonalnak néz ki.

Időfutam kilométerek száma a Tour de France-on - 2008-2021

  • időfutamkilométerek száma

Az utolsó pihenőnap után, továbbra is a Pireneusokban maradva, egy szökevényeknek kinéző szakasz következik, majd a 17. napon jön a verseny második vérbeli hegyi befutója. Megmásszák a Peyresourde-ot (1569 méter) és a Col de Val Louron-Azet-t (1580 méter), majd a col du Portet (2215 méter) csúcsán végződik a harc. Egy nappal később sem lesz kevésbé komoly a küzdelem: szerepel az étlapon a Tourmalet, és a Luz-Ardiden 1715 méter magas csúcsán fejezik be a napot.

17. szakasz

Ezután már csak az időfutamban bízhat az, aki még nem öltötte magára a sárga trikót, ugyanis egy sprintszakaszt követően újabb sík időfutam következik, ezúttal 31 kilométert kell majd a óra ellen tekerni. A 108. Tour de France a hagyományokat tisztelve egy rövid, 112 kilométeres, Párizsban végződő gálaszakasszal zárul július 18-án, ahol szokás szerint a sprinterek mehetnek majd a győzelemért.

Az összes szakasz szintrajzát várhatóan 2021 tavaszán teszik közzé a szervezők.

A 108. Tour de France néhány számban:

  • 8 sík szakasz
  • 5 hegyes szakasz
  • 6 kemény hegyi szakasz 3 hegyi befutóval (Tignes, Saint-Lary-Soulan col du Portet, Luz Ardiden)
  • 2 időfutam (összesen 58 km)
  • 2 pihenőnap
  • leghosszabb nap: 7. szakasz, Vierzon > Le Creusot – 248 km
  • legrövidebb normál szakasz: 21. etap, Chatou > Párizs, Champs-Élysées – 112 km
  • össztáv: 3383 km, de ez még kis mértékben változhat

A 2021-es Tour de France szakaszai:

Pihenőnap – július 5., Tignes

Pihenőnap – július 12., Andorra

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet