Ben ezúttal sem kis fába vágta a fejszéjét. Spanyolországig vezető bikepackingje, és a kínai kaland után rájött, hogy a boldogság kulcsa nem más, mint a bambuszból készült országúti kerékpár. Hogy igazán jól essen, az alapoktól a kész termékig maga rakta össze az egészet (egy kis nagy segítséggel), amit most szerencsére el is mesél nekünk.

2017-et írunk, egy másik futár bambusz bringákról beszél, én pedig miközben azt próbáltam kideríteni, hogy hogyan kell bowdent cserélni a bandázs megrongálása nélkül, egy olyan bringás Youtuberbe ütközök, aki jómaga is bambusz bringán teker. Azt gondoltam, én is készen állok a bambuszra, de a lehangoló valóság az volt, hogy még a karbonnál is drágábbak voltak ezek a bringák. Még akkoriban nem voltam túl erős a bringán, úgyhogy vonzóvá vált véletlen összerakni egy 6,8 kiló alatti gépet, amit minden második hónapban elővettem bemelegítéssel együtt kb 10 km-re, amikor Straván valaki elvette a Komomat.

Szóval nem igazán volt kihasználva a bringa, meg a sport és teljesítmény hajszolása is lasssan kezdett elterelődni a közlekedéskultúra és életvitel felé, és szinte egy év eltelt anélkül, hogy elővettem volna a karbont. 2019 júniusában pedig Európa-Ázsia körüli backpackingre vállalkoztam. Hollandia és a Skandináv országok számomra lélektelen légkörük ellenére is lenyűgözőek voltak a bringás infrastruktúra és a közlekedéskultúra miatt. Ezek után kissé hidegzuhanyként értek az orosz utak, de Kína megint csak kellemes meglepetést okozott.

Vagyis egy könyvben (Szólítsatok Brad Pittnek) olvastam még régebben, ami a kilencvenes évek környékén játszódott, hogy Kínában a legnépszerűbb foglalkozás a bicikliszerelő (volt). Valószínűleg a bitang hulladék bringák is közrejátszhattak ebben, de azért kellett hozzá a nagymértékű bringás közlekedő is. Ennek ellenére valahogy mostanában csak azt hallani, hogy milyen szennyezett a levegő Kínában és arra számítottam, hogy a bringás boomnak leáldozott. Ehhez képest mindenhol bringautak és bringaparkolók voltak. Az élményektől átszellemülve úgy gondoltam, hogy a világ fejlettebb része (értsük itt a skandinávokat és Hollandiát is) a kerékpárt tekinti elsődleges közlekedési eszköznek.

Ezek után újabb csalódásként ért, amikor Siargaón (Fülöp-Szigetek) mindenki motorozott. Biztos megvolt a varázsa, hogy a turisták jogsi nélkül kölcsönözhettek motorokat, de valljuk be, három és fél év futárkodás alatt nekem sikerült kielégítenem az illegaláiskodásra való hajlamaimat, szóval szinte egyedüliként gyalogoltam azon a kb 2 km-es szakaszon, amit General Luna alkotott. Egy ilyen orrlógatós bandukolás során hallottam ki szinte lehetetlen távolbóll egy bringa zajait. Civilizáció! – gondoltam magamban, de van, amit még a futárfülek sem hallanak:

Christman barátságossan válaszolt az összes kérdésemre és arra is emlékezett fejből, hogy egy országúti vázat 35000 Fülöp-szigeteiki pesóért (kb 214 ezer forint) vesztegetnek. Ami, ha azt nézzük, hogy nagyjából az aluval megegyező súlya van, annyira nem vészes, és ez az összeg is kb a fele volt annak, amit legutóbb Angliában találtam. Jó-jó, de már így is volt két bringám, amiből egyiket sem igazán használtam ki…

Ahogy visszatértem Angliába, nem sok motivációm volt futárkodni és azt próbáltam kitalálni, hogyan válthatnám meg a világot, hogyan csinálhatnék Chesterből Xiament. Mivel bő egy hónap alatt is csak a League of Legends accountom szintjén tudtam változást elérni, visszatértem futárkodni. Épp, hogy csak elkezdtem a munkát, amikor az alábbi történt.

Tudtam, hogy szükségem lesz egy új bringára, de az idealista lét többnyire nem fizet jól, szóval a Canyont fogtam be futárkodni. Október és február között kinyírtam a kerékszettet, de azt leszámítva egyetlen visszatérő problémával kellett szembenézni: a hátsó váltópapucs folyamatosan letört. Amikor harmadjára történt ez meg, úgy voltam vele, hogy nem fogok újat venni, itt az ideje visszarakni a dobozába a Canyont és összerakni egy futárbringát. A poén kedvéért beírtam a Google-be: bamboo road bike. Az első találat bamboo road bike kit – £297 (118 ezer forint).

Szóval nem elég, hogy végre bambusz bringám lehetett volna, de még nem is kellene annyit magyarázkodni magamnak az ára miatt. Általában, amikor bringát szerelek, hozzászoktam, hogy gyorsabban rájövök magamtól, hogy hogyan oldjak meg egy teljesen új problémát, mint hogy végignézzek egy 10 perces videót, vagy elolvassam a használati útmutatót, szóval úgy voltam vele, ha annyira nehéz lenne összerakni egy bambuszbringát, valószínűleg nem érné meg árulni. Szóval azt várva, hogy kapok pár bambuszrudat méretre levágva és olyan illesztéseket, amivel a 2000-es évek elején a carbon bringákat gyártották, berendeltem a kitet, ami a következőket tartalmazta:

  • A már említett bambuszrudakat
  • Egy tubus epoxy ragasztót
  • Keményítőanyagot az epoxy-hoz
  • Homlokcső (vélhetően alumínium)
  • Középrész (valószínűleg alumínium)
  • A nyeregcső felsőrészéhez eg yfémcső
  • Hátsó villa illesztései
  • Kendervászon
  • Néhány egyéb kisebb fémalkatrész (kulacstartó, váltópapucs stb.)
  • Tervrajz
  • Néhány kisebb horog a fontosabb illesztésekhez
  • Smirgli
  • És a biblia, vagyis a kb 200 oldalnyi útmutató, hogyan kell a felsoroltakból összerakni egy bambuszvázat

Amit a doboz nem tartalmazott, de szükséges volt a bringaépítéséhez:

  • Egy furnér lemez
  • Fűrész
  • Fúró
  • Tízes fej
  • Konyhai mérleg
  • Ecset
  • Szigszalag
  • és egy üveg sör az ünnepléshez, amit egy oktatóvideóban láttam, hogy a régebben a csomag része volt, csak gondolom más vásárlóknak nem volt meg a humorérzékük hozzá, aminek az én kitem látta a kárát.

Már csak a furnérlemez hiányzott, amit egy Facebook poszt után pár órán belül felajánlott egy másik futár, Jorge. Életemben először felültem egy chesteri buszra és átvittem a kitet. Az eredeti terv csak annyi volt, hogy levágjuk a lemezt méretre, de ha már megvolt, felragasztottuk a tervrajzot, és kifúrtuk a lyukakat, meg a jigeket is felcsavaroztuk

És abban maradtunk, hogy másnap folytatás.

Day 2

Levágtuk a bambuszt méretre és lecsiszoltuk a végeket úgy, hogy össze lehessen azokat illeszteni. Lehet, hogy én kezdek elfelejteni magyarul, vagy tényleg nincs egyetlen szó, amivel ezt ki lehetne fejezni, de amikor azt mondom, lecsiszoltuk, úgy kell érteni, hogy elkezdtük a melót délelőtt 10 környékén és másnap délelőtt még csiszoltunk. Most jobb érzés ráülni a bringára, hogy ezt elmondhatom, hogy ilyen mennyiségű melót raktunk bele, de akkor iszonyat unalmas volt.

Day 3

A fém nyeregcsövet beleragasztottuk a bambuszba és összeragasztottuk a fő háromszöget, valamint méretre vágtuk és lecsiszoltuk a hátsó villához tartozó bambuszt.

Day 4

A hátsóvillát hozzáragasztottuk a fő háromszöghöz, valamint faport kevertünk az epoxy-hoz, amivel kitöltöttük az illesztések réseit és lecsiszoltuk az egészet.

A következő lépés az illesztések megerősítése volt (lett volna), ehhez bekevertük az epoxy-t a kendervászonból pedig a leírás szerint 2,5-4 cm-es szalagokat vágtunk. A kender szalagokat beáztattuk epoxy-ba és az illesztések köré tekertük, majd szigetelőszalaggal lezártuk, hogy kipréselje a buborékokat. Ekkorra már annyi utasítást követtünk a bamboo bike bibliából, hogy megtanultuk, hogyan gondolkodnak a szerzői, és tudtuk, mi a céljuk az adott utasításokkal, és olyan simán követtük a leírtakat, hogy minden tökéletesnek tűnt. Na, ilyenkor jönnek a hibák.

Valamiért délután kettőkor tűző napon kezdtük el az illesztést csinálni, aminek az lett a vége, hogy a bekevert epoxy kb öt perc alatt ránkkeményedett és rendelni kellett még belőle. Egy héttel később befejeztük az illesztéseket és végre véglegesen levehettük a vázat a tervrajzról.

Nem tartott soká az öröm, mert az illesztések újabb végeláthatatlan csiszolása következett. És mivel voltak olyan részek, amit nem tudtunk tökéletesen leszigetelni, buborékos maradt, amit lekellett csiszolni és újra kitölteni, ami újabb napot vett igénybe.

Végső lépésként egy réteg epoxy-val lefestettük az egész vázat és elkezdődhetett a bringaépítés.

A hátsó kerékhez voltak opciók. Az alap illesztésre még egy fémet kellett szegecselni, amibe a hátsó kerék fog ülni. Ehhez két opció volt: az egyik egy olyan fém, amibe csak egyféleképpen lehet rakni a kereket és egy henger is a része, valamint egy singlespeed. Kis csalódás volt, hogy a canyon villája csak a Canyon vázakkal kompatibilis, szóval egy villa is hozzáadódott a kiadásokhoz, meg a csapágyak, amikhez szintén kellett illesztés, új stucni meg kupak a villa csövéhez. Miután kinyögtem ezeket a nem kalkulált kiadásokat, még egy új középrész és tényleg kezdhettem építeni a bringát.

Az első váltó és a bowdenek kivételével mindent feltudtam rakni. Utolsó extra napon bambuszból és a mellékelt bigyókból csináltunk bowdentartókat. A váz aljára egy véletlenszerűen kiválasztott kábelelágazást ragasztottunk.

Valamint tipliféleségeket fúrtunk az első váltó helyére, amibe azt felcsavaroztuk.

Miután a hátsóváltó bowdentartójához használt speciális ragasztás kb háromszor letört, egy másik ismerősömtől kapott pillanatragasztót használtam, ami azóta is tartja.

A végtermék pedig ilyen lett:

Epilógus

A magam 73 kilójával eddig sosem kellett terheléshatárok miatt aggódnom, de ez a biztonságérzet főleg abból adódott, hogy tudtam, hogy valakit be lehet perelni, ha valami történik velem. Vagyis úgy értem, hogy az ismert gyártók által forgalmazott kerékpárok jelentős tesztelésnek és minőségellenőrzésnek vannak alávetve (Speci, Merida pls). Ez az érzés teljesen hiányzott az első tekerések alkalmával, ezért szuper óvatos voltam, kerültem a kátyúkat, meg igazából a legkisebb útfelszín egyenetlenségeket is. Amikor nem a bringán ültem akkor pedig az illesztéseket vizsgáltam repedéseket keresve. Ez kb egy hétig tartott, mire megbarátkoztam a gondolattal, hogy a bringa nem fog szétesni. Egyfajta késleltetett sikerélmény volt, amikor tudatosult bennem, hogy tényleg összeraktunk egy bringát.

A váz geometriája eléggé sportos, meg egy számmal kisebb is a nekem ajánlottnál, de a bambusz relatíve lágysága miatt mégis jelentősen kényelmesebb, mint az alu bringám volt, és amellett nem lett érzékelhető mennyiségű teljesítmény sem feláldozva. Csak, hogy egy kicsit a számokról is beszéljünk, főleg 105-ös szettel és viszonylag nehezebbnek mondható Vision Team 35 Comp kerekekkel is 9 kiló körülire tippelném a végtermék súlyát. Jelenleg viszont megint nem használom, mert nem lett teljesen tökéletes, és ha nem használok extra toldókat, a hajtókar hozzáér a hátsó villához, viszont ha használom őket, akkor 20-25 kilométerenként kilazul a hajtókar. Ez kb 2-3 nap melóval orvosolható lenne, de jelenleg túl sok kifogásom van, miért ne csináljam meg, és éppenséggel a Canyon hátsó váltófüle is elég jól húzza mostanában, szóval Chester utcai helyett egyelőre a szobám falán ékeskedik a remekmű. Végezetül egy kis nyelvészettel zárnék: németül a szenvedély leidenschaft, a képesség a leid (szenvedés) elviselésére. Azoknak ajánlanám, hogy rakjanak össze egy bambusz bringát, akiknek a bringázás a szenvedélyük.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet