Cardigo elég furcsa egy szerkezet, a marketingszöveg szerint ez az első olyan kerékpár, ami menet közben edzi a bringás felsőtestét is.

Hirdetés

Mindezt úgy teszi, hogy a bringa felsőcsövében van egy teleszkóp, amit a kormány segítségével előre-hátra tologathatunk, ami amellett, hogy megdolgoztatja a karokat is, a felhasznált energiát visszavezeti a rendszer a hajtásba egy plusz lánc és lánckerék segítségével. Így elvileg nem csak erősíthetünk az új funkcióval, de gyorsabban is haladhatunk.

A Cardigo bike-ról sokkal többet nem tudhatunk meg sajnos és majdnem biztos, hogy ez így is marad. Nagy a csend a projekt körül, állítólag néhány prototípus el is készült a különleges szerkezetből, amit továbbfejlesztés után Kickstarterre akartak vinni, de a jelek szerint erre nem került sor. Szerintetek kár érte?

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet