Hogy mennyire színes is volt az I bike Budapest biciklis felvonulás közönsége, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a híres dokumentumfilmes, Jivens O. Breewenses is tiszteletét tette a rendezvényen.

Hirdetés

Breewenses hosszú évek óta járja Budapest utcáit, hogy A Betondzsungel Ösvényein című sorozatában bemutassa a bennszülöttek szokásait. Munkája amellett hogy közhasznú, végtelen nagy veszéllyel is jár. Az alábbi videóban például a futó egyedekkel ismerkedik meg.

Breewenses ezúttal az I bike Budapesten is tiszteletét tette, ahol különböző megfigyeléseket tett a vonuló tömegről. A felvonuláson saját kétkerekű gurulójával többször is bejelentkezett a követőinek.

Az alagúti sokk után kiderült, hogy a bringások a folyó túlpartján keresik a végtelen vadászmezőket.

Végül megállapította, hogy mindennek csak egy célja lehet: a bringásokat öntudatlanságig szugerálni.

Breewenses nem először tanulmányozta a kerékpárosokat, egy korábbi expedíciója során egy futárt ejtett el.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet