A francia kormány 20 millió eurós programmal ösztönzi a kerékpár-használatot annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások feloldásakor a tömegközlekedési járművek zsúfoltságától tartó franciák gépkocsi helyett inkább biciklivel járjanak dolgozni, valamint azért is, hogy ne emelkedjen vissza a légszennyezettség a karantén előtti szintre.

Hirdetés

Azt szeretnénk, ha ez az időszak egy újabb lépést jelentene a kerékpározási kultúra irányába” – mondta Elisabeth Borne környezetvédelmi és közlekedési miniszter a Le Parisien című napilapban csütörtökön megjelent interjúban. „Franciaország lemaradásban van a napi kerékpár-használatban más országokhoz képest azzal, hogy a biciklivel megtett utak hatvan százaléka általában kevesebb, mint öt kilométer” – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a kormány 20 millió eurós programja a forgalomban lévő kerékpárok javítására, új tárolók felállítására és képzésekre szolgál.

A támogatásból egy állampolgár 50 euró értékben javíttathatja meg a kerékpárját a francia kerékpárhasználók szövetsége által ajánlott és referenciaként elismert üzletekben és javítóműhelyekben. A cél az, hogy a karantén május 11-i végére minél több kerékpár legyen használható állapotban. A becslések szerint Franciaországban mintegy 30 millió használt kerékpár lehet.

A kormány új tárolók kialakítását is finanszírozza, valamint ingyenes oktatást indít annak érdekében, hogy az otthon töltött két hónap után mindenki bizalommal üljön fel a kerékpárra.

A miniszter technikai támogatásokat is ígért a városoknak és megyéknek annak érdekében, hogy minél több új kerékpársávot és átmeneti gyalogosterületeket alakítsanak ki. Arra is emlékeztetett, hogy a kerékpárok vétele és javítása már a kijárási korlátozások május 11-én esedékes feloldása előtt is engedélyezett. Ezzel párhuzamosan Anne Hidalgo párizsi főpolgármester bejelentette, hogy a párizsi Rivoli utcát a karantén feloldása után átmenetileg lezárja a gépkocsiforgalom elöl, és az intézkedés a tervek szerint a járvány végéig érvényben marad.

A Párizst kelet-nyugati irányban a város közepén, a városháza és a Louvre múzeuma mentén csaknem három kilométeres szakaszon átszelő többsávos úton május 11-től csak a kerékpárok, a buszok, a taxik, a mentők és az építési vállalkozók járművei közlekedhetnek, más gépjárművek számára tilos lesz a behajtás – mondta a városvezető a francia hírügynökségnek adott interjúban.

Anne Hidalgo szeretné elkerülni, hogy Párizst „elözönöljék a környezetszennyezés szinonimájának számító autók”, és inkább a kerékpárhasználatra ösztönözi a párizsiakat „biztonságos és széles kerékpársávok” ideiglenes kialakításával a leginkább használt három metróvonal mentén. Ilyen a Rivoli utca is az 1-es metróval mentén. A Rivoli utca lezárása hivatalosan a járvány miatti átmenti intézkedések részét képezi, de a főpolgármester nem zárta ki, hogy amennyiben sikeresnek bizonyul a kezdeményezés, véglegessé válhat Párizs egyik legfőbb útjának teljes átadása a kerékpárosoknak.

Választásokat nyerni az autóforgalom visszaszorításával? Párizsban lehetséges

Pierre Chasseray, a 40 millió autós egyesülete vezetője „szégyennek és botrányosnak” nevezte, hogy a főpolgármester egészségügyi indokokkal igazolja azt a döntést, amelyet két éve tervez „ideológiai okokból”. Szerinte a járvány miatt inkább a gépkocsik szerepét kellene visszaadni a városi közlekedésben és visszanyitni a Szajna menti rakpartokat a gépkocsiforgalom számára. „Feleségem és kisgyerekeim vannak, szó se lehet róla, hogy a tömegközlekedésben kockáztassam az életemet. Ami pedig a biciklit illeti, mindenki nem ülhet kerékpárra, főleg nem hosszú távokra” – mondta az autósok képviselője.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet