Súlyos tévedésben van, aki szerint a címlapfotó valamiféle aktuálpolitikai célzattal egy utópisztikus jövőben készült volna.

A Mészáros Lőrincek ugyanis nem csak gázszerelésben ügyesek, de a 15. században a Dózsa-féle parasztháborúban is tevékenykedtek. Vélhetően innen az utca elnevezés is. A szpottolást ezúttal is köszönjük Strava csoportunk tagjának, Imrének.

Hirdetés

HÉV vs bringa

Viktor társadalmilag igen hasznos emberkísérletre szánta el magát. Pannival egyszerre indultak el Szentendréről, aki a HÉV-et választotta, míg Viktor bringára pattant. Végül Viktor ért hamarabb a Batthyányi téri végállomásra, de tekintve, hogy a HÉV hivatalos menetideje 40 perc, szoros lehetett a meccs. A közel 32-es átlagot elnézve ez inkább sportteljesítmény volt, de írtunk már arról is, hogy laza bringázással, ügyes útvonalválasztással Budapesten akár a metró is verhető.

Budapesten már a metrót is veri a bringa

Egy kis mászás

Fotó: Libárdi Levente / Strava

Levente nem kis feladatra vállalkozott. Angliai légiósunk hegyet keresett a szigetországban és habár a Strava nem tartozik a legpontosabb alkalmazások közé, a Garminjában bízhatunk. Kevesebb mint 50 kili alatt majdnem 600 méternyi vakondtúrást talált, ami még magyarországon se mindig kivitelezhető feladat.

Grossglockner for breakfast

Fotó: Köves RCC Lajos / Strava

Lajos nem hagyott fel a Trans Alps Challenge-dzsel, továbbra is elképesztő tájakon nyomja a bikepackinget. Ezúttal Ausztria legmagasabb hágóján a Grossglockneren járt. Sokat nem is érdemes hozzáfűzni, csak javasolni tudjuk, hogy kövessétek, minden kép arany.

Kínok Kínja

Fotó: Hattyár Dániel / Strava

Ismét egy itthon bátran klasszikusnak nevezhető versenyt rendeztek a hétvégén, a Kínok Kínjaa beszámolók szerint ezúttal rendben lezajlott. Az eredménylistát itt találjátok, csoportunk résztvevőitől pedig itt, és itt találtok termetes beszámolókat. Ádámnak ezúttal sem volt elég a verseny távja, még hazatekert, hogy jól essen.

Még egy kis mászás

Sebestyén Péter / Strava

Ha még nem lett volna elég a hegyekből, Péter gondoskodik nekünk egy kékesi csúcstámadással a szintről. Nem is aprózta el a mátrai barangolást, hiszen a csúcs után befért egy parádsasvári kitérő is, úgyhogy visszafelé ismét egy mátraházai mászás várt rá. Hiába, a Mátrának nincs párja, mondják sokan, és valószínűleg van is benne igazság.


Szeretnél te is bekerülni a következő összeállításunkba? Csatlakozz az egyik legdinamikusabban növekvő Strava közösségéhez! Ide kattintva kiderítheted, hogyan növelheted az esélyeidet, hogy a következő híradóba téged is beválasszunk!

 

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet