Az 1982-es Tour de France hihetetlen története, ahol az utolsó előtti szakaszon még holtverseny volt az élen*.

Hirdetés

A verseny 13. napján azonban még egészen másként festett a verseny. Az olasz JuJu Peppi megindult és hirtelen óriási előnyre tett szert riválisai előtt. Szökésben volt, de még arra is maradt ideje, hogy könnyítsen magán. A hegytetőn azonban rettenetes katasztrófa történt: felrobbant a szíve, és még több mint 10 kilométeren keresztül azt hitte a világ, hogy az olasz legenda szakaszgyőzelemért hajt. Peppi szégyen szemre úgy halt meg, hogy berendezése kilógott a nadrágjából.

Aki csak felületesen nézi meg a Tour de Pharmacy trailerjét, és még csak utána sem olvas, hogy milyen műfajra készüljön, annak talán elég lesz a fenti néhány sor. De ez még csak a nyitány. Utána egyszer csak jön Mike Tyson, és elmeséli, hogy miért nem lett belőle kerékpáros…

Ez a film 41 percnyi töménytelen suttyóság, a kerékpársport és önmaga paródiája. A hitelesség nagyjából kimerül abban, hogy a film szerint is Bázelből indult a ’82-es Tour, valamint egy bennfentesben, aki folyamatosan aggódik, hogy vajon lelepleződik-e a valódi énje. És aki egészen véletlenül kísértetiesen hasonlít egy korábbi Tour de France győztesre is. Érdekességképp a film „archív” felvételeit valóban szalagos rögzítőeszközzel (Betamax) vették fel.

Hogy Mike Tyson jobb kerékpáros-e, mint bokszoló, illetve hogyan forgatja fel a peloton életét egy pankrátor, az csak akkor derül ki, ha beáldozol 41 percet az életedből a kultúra árán a Tour de Pharmacy-ra. Nem lesz teljesen elvesztegetett idő.

Adatlap:

Tour de Pharmacy – 41 perces áldokumentum TV-film – 2017

Rendezte: Jake Szymanski
Írta: Murray Miller

Főszereplők:
Orlando Bloom
Jeff Goldblum
John Cena
Lance Armstrong
Daveed Diggs
Joe Buck
Andy Samberg
Freddie Highmore
Mike Tyson

 

A filmet az HBO Now-on lehet megnézni, ami most egy hónapig teljesen ingyenes.

Hirdetés
Összegzés
Értékelés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!
amikor-ketten-viseltek-sarga-trikot-az-utolso-szakasz-elottÁldokumentumfilm az HBO-tól, ami a kerékpársportot parodizálja ki.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet