Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Közlekedéstudományi Egyesülettel karöltve meghirdette a Mentsünk meg 600 életet programot, ami nem titkoltan az elmúlt években megismert Vision Zero koncepció hazai előkészítése.
Magyarországon 2019-ben 602 ember vesztette életét közlekedési balesetben. A Mentsünk meg 600 életet program célja, hogy a több országban már alkalmazott Vision Zero elképzelést nálunk is meghonosítsa. Tehát elmondhatjuk, hogy kormányzati célkitűzés lett az, hogy közlekedési balesetben senki ne veszítse életét. A Vision Zeróról ebben a cikkünkben írtunk korábban részletesebben.
Jó hír, hogy egyből a legbátrabb, nulla halálesetet célozta be a kormány, azonban a vállaláshoz nem tartozik céldátum és konkrét intézkedési tervet sem közöltek a sajtótájékoztatón. Egyedül az derült ki, hogy ismert személyeket (Veréb Tamás, Szujó Zoltán, Kollányi Zsuzsi, Kárpáti Rebeka, Gönczi Gábor, Baji Balázs szerepel a nevek között) is bevonnak a kampányba, akik népszerűsíteni fogják majd a kezdeményezést.
A KTE pályázatot is indított, amit egyfajta társadalmi egyeztetésnek felfoghatunk. A pályázóktól olyan írásokat várnak, amelyek a közúti közlekedési balesetek súlyának társadalmi megítélését befolyásolhatják, tudatosítják a problémá(ka)t valamint ennek/ezeknek a kezelésére javaslatot tesznek.
Köszi a hírt.
Azt gondolom ez fontos lépés a kozelekedéspolitika formálódásában. Nevezhetjük mérföldkőnek is.