1961-et írunk. Röviddel az általa is segített forradalom diadala után, Ernesto (Che) Guevara vette magához Kuba ipari vezetését. Castro kedvezőtlen piaci intézkedései miatt Kuba egyre csak veszített vonzóságából a külföldi cégek és befektetők köreiben, ezzel még inkább növelve Kuba elszigeteltségét.

Az USA mára már történelmivé vált Kuba-ellenessége is ekkortájt kezdődött, még tovább rontva az ország helyzetét és még messzebb sodorva a külvilágtól egy olyan országot, ami nagyban a külső erőforrásokra és befektetőkre volt hagyatkozva.

Guevara, Kuba akkori ipari ügyekért felelős minisztere talán előre látta maga előtt az emberi találékonyságot, kreativitást megkívánó jövőt. Az általa kínált ideológiai löket, generációkra meghatározta a kubaiak életét.

Az országot kiszolgálni nem kepés ipar nélkül az embereknek nem maradt más választása, mint hogy megjavítsák és újraépítsék meglévő ingóságaikat. Az ’50-es évekből hátra maradt autók folyamatos-végtelen renoválásától, a fogkrémes tubusból készített gyerekjátékon át, a szinte minden ház tetején megtalálható, ezüsttálcás paraboláig minden előfordult. A hivatalosan forgalomban nem levő termékek előállítása elengedhetetlen képességgé vált a kubaiak körében.

Kuba 1961-93 közötti korszaka igen szemléletes bizonyíték arra, hogy a szűkösségben milyen módon kepés kivirágozni az emberi találékonyság.

A 80-as évek szovjetuniójával való ipari együttműködésből gyakori Aurika mosógép motorja gyakran újrafelhasználásra került. Például kókuszdió pucoló, köszörű, cipőjavító, vagy kulcsmásoló gépekben. Amikor elmerültem a témában, ez volt az a pont, amikor már vártam a kubai ebike-ot. Viszont csak sokkal népszerűbb, benzinmotoros rokonára a rikimbilire találtam rá.

Forrás: http://radiclemag.com

Ezek a járművek – hamarosan látni fogjuk miért – még Kubában is illegálisnak számítottak, de fokozott népszerűségüknek köszönhetően toleráltak őket. Az egész megvalósítás egy hagyományos kerékpárral kezdődött, amire egy kisebb (gyakran láncfűrész) motort szereltek. A motor egy kisebb kereket hajtott meg, ami ha érintkezett a hátsó kerék külsőjével, akkor biztosított némi rásegítést. A hangsúly a ’ha’ szón van, ugyanis a mai modern, programozott vezérléssel ellátott, rásegítéses kerékpárokkal szemben a rikimbili csak egy állító karral (3) rendelkezett, aminek mozgatásával lehetett elvenni, illetve a kerékre rábillenteni a hajtást. Üzemanyagtartályként gyakran egy műanyag flakont használtak, az üzemanyag adagolásáért pedig a gravitáció felelt (2). Állandó tartozék volt még a csomagtartóra szerelt doboz (1), amihez a már említett üzemanyagtartály volt kötözve, egy pálmafából a váz felsőcsövére eszkábált nyereg (4, egy második utas számára), valamint a vadi új kínai ‘villogó’ (8). Továbbá a fejlettebb modellek rendelkeztek szintén home-made lengéscsillapítókkal is.

2015 óta már az USA-ból sem illegális beutazni, így a lassan felélénkülő turizmuson keresztül Kuba megítélése is folyamatosan javul. Ez nem feltétlenül annak a szimpla ténynek köszönhető, hogy rájönnek az odalátogatók és rajtuk keresztül a világ, hogy a kubaiak is ugyan úgy emberek, mint bárki más. A nélkülözés és elszigeteltség megkímélte Kubát rohanó világunk gondjaitól, ezzel az egyik legbékésebb és biztonságosabb (akar bringás) úti céllá válva.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet