Folytatódott a borzalmas időjárás és a hazai versenyzők brillírozása. Ma viszont a hóval is meg kellett küzdenie a mezőnynek.

Ezúttal 160 kilométernyi hullámvasút várt a Tour de Romandie mezőnyére, de vélhetőleg ismét nem a szint vagy a táv okozta a legnagyobb kihívást, hanem a fagypont közeli hőmérséklet és a folyamatosan zuhogó eső, ami gyakran váltott át havazásba.

A nap hőse Stefan Küng (BMC) volt, aki elsőként a rajt után nem sokkal alakította ki egymaga a szökést, amelyhez később Veuchelen, Grivko és Armee csatlakozott. Előnyük hat percnél sosem rúgott nagyobbra.

A nap Le Châtelard emelkedőjén kezdett igazán keménnyé válni. Az addig még többnyire száraz időjárást a hegyen havazás váltotta fel. A versenyezők forró italokkal, folyamatos testmozgással próbálták megúszni a fagyhalált.

Ilyen körülmények között különösen nagy bravúr, hogy Küng és Grivko kitartott az élen. A szökést az ukrán szaggatta szét négy kilométerrel a cél előtt, a győztes azonban erőből a BMC svájci fiatalja lett, ám az összetettben a kis különbségnek köszönhetően nem történt változás. Küng a célban megjegyezte győzelmének kulcsát: “Szerintem ebben a hidegben az 50 kilós hegyimenők jobban szenvedtek, mint én” – utalt a 23 éves versenyző óriási termetére (83 kg 193 cm).

Videón a rövidített szakasz:

Ha nem javul számottevő mértékben az időjárás, lehetséges, hogy ezen a versenyen nem a valós erőviszonyok alapján alakul ki a végső összetett, hanem az nyer, aki legjobban bírja a szélsőséges körülményeket.

A 2017-es Tour de Romandie 2. szakaszának végeredménye:

Borítókép: KEYSTONE / Jean-Christophe Bott

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet