Leszedték az összes merci táblát, kerékpáros nyomvonalakat festettek fel a szentendrei 11-es útra – írja a témában évek óta érdekérvényesítő tevékenységet folytató BringaZóna.

Hirdetés

Az útvonal számos esetben kifejezetten akadályozta a helyi közlekedést és kerékpáros sportot, pedig az úttest szélessége lehetővé teszi, hogy kerékpárosok is haladhassanak rajta. A BringaZóna felhívja a figyelmet arra, hogy a tiltás feloldásával a Dunamenti kerékpárút továbbra is várja a kerékpárosokat, a 11-es út inkább lehetőség azok számára, akik gyorsabban szeretnének átjutni Szentendrén.

Címlapfotó: BringaZóna

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet