Hallottál már a gonoszról, a csúf, kopasz Hó…Holttérről? Ha van jogsid, akkor bizonyára, ha nincs, akkor jó esetben igen, de talán mindkét esetben fogunk tudni újat mondani neked ebben a témában. Ez a cikk egyaránt szól azoknak, akik autót vezetnek és azoknak, akik autók közt bringáznak. Ha megértjük egymás helyzetét és jobban odafigyelünk a másikra, elkerülhetők a holtterek okozta balesetek.

Hirdetés

Mi is az a holttér?

A holttér a vezető számára a gépjárműből valamilyen irányában, valamilyen okból takart kilátási irány, tér. Más definíció szerint a zárt karosszériájú járművek előtt, mellett és mögött az a terület, amely a vezető számára a visszapillantó tükrök használatával sem látható be. A be nem látható területet személygépkocsikban általában a jármű egyik elülső vagy hátsó karosszériaoszlopa okozza, de holtteret teremthet egy utas vagy egy nagyobb méretű csomag is. „Dobozos” autóknál, autóbuszoknál és tehergépjárműveknél típustól függően változik a holttér, ld. következő pont.

Minek van holttere, azaz kié a holttér?

Alig több, mint egy hete történt halálos kerékpáros baleset Gödön: egy kerékpárost egy kanyarodó tehergépjármű sodort el. A hír hallatán a következő kettő reakció szokott felbukkanni leggyakrabban: A) miért nem figyelt a gépjármű vezetője B) minek ment oda a bringás. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy ezt a két álláspontot megvizsgáljuk és összebékítsük. Szögezzük le azonban a legelején:

A gépjárműnek van holttere és azért minden felelősség a gépjármű vezetőjét terheli.

Punktum. Ha beírjátok egy keresőbe, hogy autó holttér, számtalan sematikus ábrát találtok, melyek egy „átlagos” autó, „átlagos” tükreivel látható és nem látható tereit mutatja. Érdemes kihangsúlyozni, hogy egy Renault Clio személyautónak teljesen más ábrát kellene rajzolni, mint egy Volvo 7700A típusú csuklós városi busznak. Semmilyen más közlekedőtől nem várható el, hogy pontosan ismerje az összes gépjármű összes holtterét – csak és kizárólag a járművet vezetőtől.

Apropó, tükrök. Nyak- és gerincmerevítőben autót vezetni elég kényelmetlen. Egy előnye van azonban, a járművezető jogosan hivatkozhat arra, hogy a tükrökből nem látott valamit a holtterében. Minden más esetben csak a kényelmessége, lustasága és túl gyors és helytelen döntéshozatala hibáztatható akkor, ha nem vesz észre valakit a holttérben. A tükrökbe ugyanis nem csak bele kell pillantani, hanem meg kell győződni arról, hogy a holttérben sincs más közlekedő.

Meggyőződni azt jelenti, hogy valaminek kizárod a lehetőségét. Nem azt, hogy „valószínűleg”, meg „szerintem” nincs ott senki. Inkább nézz oda kétszer-háromszor, inkább lassíts és legyen a manőver (előzés, sávváltás, kanyarodás) lassabb. A manapság gyártott buszokon és tehergépjárműveken annyi extra tükör van, hogy megfelelően használva azokat szinte teljesen belátható a jármű környezete. Használd azokat! És akkor még nem beszéltünk a modern holttérfigyelő-rendszerekről, amiket egyre több járműbe szerelnek be. A városban (is) figyelj oda jobban a bringások vékony alakjára a tükörben: ne autó-méretű tárgyakat keress, hanem jóval kisebbeket.

Volt holttér, nincs holttér

Oké, megnézted a tükröket alaposan, nem volt benne bringás. Ezzel azonban nem a holtteret ellenőrizted, hanem csak azt a területet, ami a tükrökből látható. Ahhoz, hogy meggyőződhess arról is, hogy a holttérben nincs bringás, bizony meg kell mozdulnod. A BKK-nál és más személy- és teherszállító cégeknél szerencsére tanítják is: üléspozíció-váltás. Magyarul dőlj előre vagy oldalra, fordítsd el a fejed és „nézz körül” a tükörrel. Sokkal nagyobb területet fogsz látni, de lehet, hogy csak pont annyival, amennyi egy bringás sziluettje.

Akkor fogalmazzuk újra a holtteret! Az nem holttér, hanem lustaságtér. Életveszélyes felelőtlenségtér. És még akkor is így van ez, ha az élet olykor produkál olyan helyzeteket, melyben egy-egy mozgásban lévő jármű hosszú időn keresztül tartózkodik egy másik holtterében, mint az alábbi videóban is.

No, de miért is beszélünk ennyit a holttérről, tükörhasználatról és üléspozíció-váltásról egy bringás magazinban? A válasz egyszerű: ha bringázol, de autót nem vezetsz, akkor a fentiekből, reméljük, kitűnik, hogy a járművezetőknek nincs könnyű dolguk a holttér veszélyeinek kiküszöbölésekor. És te, bringásként, mit tehetsz?

Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene

A válasz baromi egyszerű: ne legyél a holttérben. Elég egy fáradtabb vezető, egy sietős sofőr vagy a körülmények szerencsétlen együttállása: te fogod a rövidebbet húzni.

Minden jármű holttere oldalt és a vezetőtől kissé hátranyúlva kezdődik. A tehergépjárművek előtti közvetlen terület is kevésbé látható, míg az ablaktalan kisteherautók akár teljes oldalszélességben rendelkezhetnek holttérrel. Városban bringázás közben figyeld meg, hol nem látnak a melletted haladó autók vezetői – egy-két gépkocsi után már ösztönösen érezni fogod, ha holttérben vagy. Különösen olyan helyzetekben figyelj, ha kereszteződéshez érsz vagy ha közvetlenül melletted/előtted irányjelzőt használ egy gépjármű. Ilyenkor első dolgod legyen a sofőr tekintetét keresni a tükörben – ha nem látod őt, akkor ő se lát téged! Viszont fordítva nem igaz: ha te látod őt, még nem biztos, hogy ő is észrevett!

Menet közben: ne bringázz egy autó mellett, kissé mögötte (kb. a hátsó ülések magasságában), még akkor sem, ha bringaúton vagy. A holttér nem tesz különbséget úttípusok között. Inkább maradj le kissé úgy, hogy lásd az autó vezetőjét a tükrében.

Megállás esetén: sose állj meg úgy egy jármű közelében, hogy annak vezetője ne lásson téged.

Előzéskor/előresoroláskor: sose kezdj bele hosszabb járművek előzésébe akkor, ha nem vagy végig látható a jármű vezetője számára.

Mennyire szabályos a kocsisorok között bringázni?

Kanyarodó jármű esetén: a világ nr. 1. kerékpáros-halálesete. Hiába van minimum 6 tükör egy kamionon és hiába lát legalább 30 métert hátra egy csuklós busz tükrében a vezető – kanyarodáskor mind a belső, mind a külső oldalán beláthatatlan terek alakulnak ki. Sose előzz indexelő hosszú járművet és ne állj mellé sem még bringasávon se! Ha mégis mellékényszerülsz, folyamatosan figyeld az irányjelzőjét és keresd a szemkontaktust a vezetőjével.

Kanyarodó útvonalon: kanyarodás közben a tükrökben más szögben látható a külvilág. Légy tisztában ezzel akkor, ha kanyarodás közben kerülsz egy autó mellé (pl. Y-elágazások) vagy akár kanyarodó úton parkoló autók mellett haladsz el! Szintén jobban figyelj egy utcába kanyarodás után a parkoló autókra: hiába nézett valaki a tükörbe ajtónyitás előtt, ha te akkor még a kanyarban sem voltál…

[vc_cta h2=”Használd ki, hogy Flowcycle olvasó vagy!” txt_align=”center” add_button=”bottom” btn_title=”Jelentkezem a Velo Budapest! képzéseire!” btn_color=”turquoise” btn_align=”center” css_animation=”appear” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fvelobudapest.hu%2Fkurzusok||target:%20_blank|”]A Velo Budapest!-nél megtanítanak biztonságosan kerékpározni nagyvárosi környezetben. Ha a Flowcycle magazinra hivatkozol, 10% kedvezményt kaphatsz az egyéni és a csoportos képzések árából.

[/vc_cta]

Tanácsok bringások számára:

  • Mindig azt feltételezd, hogy a jármű vezetője NEM látott téged!
  • Hosszú jármű mellett lehetőleg ne sorolj előre jobbról!
  • Ha hosszú jármű halad melletted, inkább lassíts és sorolj be mögé vagy olyan helyre, ahol a vezető biztosan lát téged!
  • Ha hosszú jármű kanyarodik közvetlenül előtted vagy melletted, ne állj tétlenül, hanem kerülj távolabb tőle, akár menj fel a járdára is!
  • Indexelő járművet soha ne előzz az irányváltással megegyező oldalon!

Tanácsok gépjárművezetőknek:

  • Ne csak gépkocsit keress a tükörben, hanem készülj fel kisebb járművekre is!
  • Sávváltás, irányváltás és kanyarodás előtt még egyszer nézz a tükörbe!
  • A holtteredet ne a tükörben próbáld meg ellenőrizni, hanem fordulj hátra vagy mozdítsd meg a fejed és a tested is!
  • Olyan utakon, ahol kerékpárosokkal is számolni kell, a kanyarodást lassan, körültekintőn hajtsd végre – még a jobb tükröt is ellenőrizd a biztonság kedvéért. Sajnos, még mindig elég sok jobbról előző bringás járja az utakat, de a helyzet javul!

Köszönöm a tanácsokat Vörös László BKV-s helyszínelőnek és a BKK munkatársainak.

Címlapfotó: Transport for London

Hirdetés
Bringapedagógus: tanári diplomái mellé Londonban szerzett kerékpáros-oktatói végzettséget, s 20 év budapesti bringás tapasztalatával maga mögött megalapította az ország első, kifejezetten városi kerékpározást oktató vállalkozását a Velo Budapest!-et. Kerékpáros közlekedésbiztonsági előadásokat tart a közlekedési kultúra fejlesztése és a városi kerékpározás népszerűsítése érdekében.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet