Ismét siófoki start, jóval több emelkedő, félszakaszok, Kékestető és királyi befutó a 2019-es Tour de Hongrie-n. Újra lesz közvetítés az Eurosporton, ráadásul az utolsó két szakaszt élőben adják majd. A 2019. június 11-16 között rendezett viadal továbbra is UCI 2.1-es besorolású marad.

Hirdetés

Valódi gálakörülmények között mutatták be a 2019-es Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát. A bemutató a 2018-as emlékezetes verseny felidézésével kezdődött.

Éld át újra Valter Attila tour de hongrie-s szökését

Ezt követően Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos köszöntötte a jelenlévőket. Rövid beszédében a Tour de Hongrie újkori, 2015-től íródó történetét foglalta össze. Révész szerint a Magyar Körverseny jól példázza az elmúlt évek kerékpársportban történt pozitív változásait. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is köszöntötte a versenyzőket és rögtön elhintett egy fontos információt is az útvonal végső leleplezése előtt. A 2019-es Tour de Hongrie 890 km hosszú lesz. Legutoljára 1998-ban volt ennyire hosszú a Magyar Körverseny.

[vc_line_chart style=”modern” x_values=”2015; 2016; 2017; 2018; 2019″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22%C3%96sszt%C3%A1v%22%2C%22y_values%22%3A%22702%3B%20740%3B%20751%3B%20865%3B%20890%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeOutBounce” title=”A Tour de Hongrie össztávja az elmúlt években – 2015-2019″]

A 2019-es Tour de Hongrie továbbra is nagy hangsúlyt fektet a hazai kerékpározás biztonságára. Idén a Biztonsággal szabadon! táblával találkozhatunk majd sokat, illetve a rajt és célterületeken továbbra is ügyességi pályákkal várják majd a legfiatalabb bringásokat.

A múlt bűvöletében

Mivel a 2019-es lesz a 40. Tour de Hongrie, így múltidézéssel folytatódott a program. Köszöntötték a magyar Tour első győztesének fiát, Jerzsabek Tibort, valamint a legidősebb ma is élő Tour de Hongrie-győztesről, Stámusz Ferencről is bemutattak egy rövid riportfilmet. Az 1964-es Hongrie második helyezettje, Juhász „Cérna” Béla is kapott ajándékba egy bekeretezett sárga trikót.

Eisenkrammer Károly és Jerzsabek Tibor / Fotó: Flowcycle

Bár a gálán nem tértek ki külön erre, de megtudtuk, hogy a megkülönböztető trikók terén nem változtattak a szervezők, továbbra is sárgát kap az összetettben élen álló, zöldet a gyorsasági hajrákon legtöbb pontot szerző versenyző, pirosat a hegyi pontversenyben vezető és fehéret a legjobb magyar kerékpáros.

Sokkal hegyesebb lesz az útvonal

Az esemény záróakkordjaként végre leleplezték az útvonalat is, ami sokkal több emelkedőt tartalmaz, mint az elmúlt években. A starthelyszín ismét Siófok lesz, aminek minden bizonnyal örülnek a helyiek a tavalyi viharos etap után. Az újkori hagyományoknak megfelelően prológot rendeznek, az új, 4 kilométeres pálya remek alkalom lesz arra, hogy megismerjük a Hongrie mezőnyét.

Rövid transzfert követően a második nap Magyarország másik kedvelt fürdő- és kerékpáros városa, Velence látja vendégül a karavánt. A 194 kilométeres szakasz első része a 2018-as évhez hasonlóan kezdődik, megkerülik a tavat, majd észak felé Lovasberény és Felcsút felé halad a mezőny. Itt egy kicsit kelet felé fordulnak, majd Bicske, Zsámbék, Tát érintésével közelítik meg a célállomást, Esztergomot. Itt azonban még nem ér véget a szakasz, hiszen Pilismarót-Dobogókő-Esztergom körpályán két karikát is megtesznek a hajráig. Ez kezdésnek egész kemény nap lesz, 2194 méter szintkülönbséget kell majd leküzdeniük a versenyzőknek. Csak érdekességképpen, 2017-ben a versenyen egy héten keresztül nem volt annyi szint, mint amennyi itt egy nap alatt lesz.

[vc_line_chart style=”modern” x_values=”2017; 2019″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22Szintemelked%C3%A9s%22%2C%22y_values%22%3A%221960%3B%207758%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeOutBounce” title=”A Tour de Hongrie szintemelkedése 2017-ben és 2019-ben (m)”]

A harmadik napon vár a legtöbb kilométer a mezőnyre, szám szerint 201 kilométert kell majd megtenniük Balassagyarmat és Miskolc között. A nap első fele viszonylag sík lesz, csak egy harmadik kategóriás hegyi hajrá Szúcs-Egercsehi között. Ezután viszont irány a Bükk, megmásszák a 690 méter magas Répáshuta majd a 600 méteres Bükkszentkereszti emelkedőt is. A festői szépségű Lillafüredet így kétszer is érinti a mezőny, így ideális szurkolóhelyszín lehet.

A negyedik napon két félszakaszt is tartanak. Kazincbarcika-Szilvásvárad-Eger-Tiszafüred útvonalon rendezik a 3/a jelzésű 115 kilométeres szakaszt. Rövid pihenő után egy tükörsima, 69 kilométeres etappal folytatódik a nap a Hortobágyon, ahol a szél okozhat kellemetlenségeket. A befutó Hajdúszoboszlón lesz.

Ezután a verseny irányt vált, nyugatabbra Karcagon folytatódik a viadal egy 138 kilométeres etappal. Ha csak a szintemelkedést nézzük, mondhatnánk, hogy az első napok jóval keményebbek, de ezúttal a befutó sokak kedvencén, a Kékestetőn lesz. A hegyet Parádsasvár felől közelítik majd meg a versenyzők.

A 2019-es Tour de Hongrie leghosszabb transzfere következik ezután. Nagyjából 150 kilométert utazik délre a karaván, hogy Kecskeméten folytatódjanak a küzdelmek. Maga az útvonalra is illenek a fenti jellemzők, hiszen hegyi hajrá nincs, ennek megfelelően a szint se durva (609 km) és a táv is 169 km. A szakasz a királyok városában, Székesfehérváron egy körpályán zárul majd, ahol négyszer is végigtekernek majd a versenyzők.

Az amatőr kerékpárosok számára jó hír, hogy a viadal legkeményebb emelkedőire (Kékestető, Bükkszentkereszt, Dobogókő) amatőr futamokat is szerveznek majd, amelyek közvetlenül a Hongrie mezőnyének érkezése előtt fejeződnek majd be.

A 2019-es Tour de Hongrie szakaszai:

Prológ: június 11., kedd – prológ – Siófok – 4 km
1. szakasz: június 12. szerda – Velence –  Esztergom – 194 km
2. szakasz: június 13. csütörtök – Balassagyarmat – Miskolc – 201 km
3. szakaszok: június 14., péntek – két fél szakasz Kazincbarcika – Tiszafüred – 115 km, majd Tiszafüred – Hajdúszoboszló – 69 km
4. szakasz: június 15., szombat – Karcag – Kékestető – 138 km
5. szakasz: június 16., vasárnap – Kecskemét – Székesfehérvár – 169 km

Össztáv: 890 km

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

1 hozzászólás

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet