Az igazolást egy holland és egy olasz lap is megerősítette ma pedig már a Nemzeti Sport is beszámolt róla. A prokontinentális (tehát profi másodosztályú) csapat az egyik legnagyobb presztízsű olasz kerékpáros alakulat, szinte mindig bérelt helyük van a Giro d’Italián és ez 2020-ban sem lesz másként. 

Hirdetés

Hiába nyert három UCI versenyt Pelikán János 2019-ben, az elmúlt hetekben inkább futárkalandjairól szólt a versenyző Instagram oldala. Most azonban óriásit fordult a világ és úgy tűnik, igazán profi környezetben folytathatja 2020-ban (és a szabályok alapján neo pro státusz miatt valószínűleg 2021-ben is).

Az Androni már 2019-ben is megpróbált közeledni Magyarországhoz. Októberben a Bikemag írta meg, hogy a csapatvezetés felkereste a hazai Giro-rendezés szervezőbizottságának elnökét (Révész Máriuszt) azzal a felajánlással, hogy két magyar versenyzőt leigazolnak és el is indítanak az Olasz Körversenyen, amennyiben mi segítünk nekik abban, hogy biztos résztvevők legyenek a Girón. Azóta ez az akadály elhárult, az Androni megkapta az induláshoz szükséges szabadkártyát, így részleteiben vélhetően valamilyen más konstrukcióról van szó. Amint többet megtudunk az igazolásról, frissítjük a cikket.

Pelikán Jánossal kiegészülve 2020-ban négy magyar tekerhet a profi országúti kerékpáros mezőnyben: Kusztor Péterrel szerződést hosszabbítottak a Novo Nordisknél, Valter Attilát előléptették a World Tour csapatba, Peák Barnabást pedig a Mitchelton – Scott igazolta le.

Címlapfotó: Vanik Zoltán / Bringasport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet