Blog

Bringával Koppenhágában – 2. rész

Ebben a részben kiderül, miben különbözik a hazai és a dániai közlekedési morál.

Közlekedési morál

Hát az első pár száz méteren a reggeli csúcsban csak kapkodtam a fejemet. A dánok nagyon rutinos, ügyes technikás, bicajosok, nagyon gyorsan tudnak közlekedni. Az átlagsebesség személyes tapasztalatom alapján olyan 20km/h lehet. Onnan tudom, hogy a bringámon volt GPS és mutatta a sebességemet. én valahol 15 és 20 között tekertem, egyszer előztem (kismamát gyerekkel), de engem sokan lehagytak.

Szóval sok volt a biciklis és gyors volt a tempó és nem nagyon éreztem kényelmesnek azt a rengeteg kerékpárutat meg a kiszolgáló infrastruktúrát. És akkor elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon tényleg csak az utak meglététől függ, hogy a közösségi közlekedés szerves része lesz a városi kerékpározás?

Bár sokszor előfordultak, számomra kemény helyzetek, mert nagyon gyorsan és egymáshoz irtó közel tekertek, de mindig figyeltek egymásra és rendkívül türelmesek voltak. Semmilyen veszekedést, de még csak egy hangos szót sem hallottam, pedig, igazából (magyar fejjel gondolkodva) indokolt lett volna. Láttam egy „majdnem balesetet”, ahol az előttem tekerő lány gondolt egyet és az út jobb széléről, hirtelen balra kanyarodott le egy olyan helyen, ahol nem is lett volna szabad. A mögötte közlekedőknek ez egy vészféket és egy hirtelen kormánymozdulatot jelentett.

A lány kézfeltartással elnézést kért, a többiek visszaintegettek, és ment mindenki tovább.

Ugyancsak számítottam némi szóváltásra, amikor reggel, a legnagyobb rohanásban, néhány autó bennragadt egy forgalmas kereszteződésben elfoglalva az utat az oldalról meginduló legalább 50 bringás elől. Vártam a szóváltást ugyan, de hiába, az autók között mindenki gyorsan és ügyesen kiszlalomozott és ment tovább egy hang nélkül. (Nézzétek meg a videót, amit egy bringás felüljárónál készítettem. 0:13-nál van egy elég meredek előzés. A hangot szándékosan hagytam rajta széllel, hogy halljátok, hogy nem hallotok semmi anyázást 🙂 )

A gyors tempó paradox módon a türelemnek és megértésnek is köszönhető. Ez a kulcsa a kerékpározás elterjedésének. Türelem egymással és a szabályokkal szemben; és megértés, ha éppen nem sikerül betartani valamilyen szabályt.

Piszok gyorsan mennek, amikor lehet, de elfogadják, ha nem lehet. Nagyon ritka, hogy a biciklis nem száll le a zebránál vagy a járdán a gyalogosok között. Le tudnak bizony szállni a bicajról és gyalogosként tudnak viselkedni. A zebrán a gyalogosnak abszolút elsőbbsége van és ezt tiszteletben is tartják.

Az egymás iránti tisztelet a bicajosok között is megfigyelhető. A legmókásabbnak tűnő, de talán a leghasznosabb szokás a fékezéskor, lassításkor feltartott kéz. Jeleznek a mögöttük jövőnek. Persze ez itthon is szokás egy-egy csoportos kerékpáros edzésen, de “mezei” közlekedőktől nem látni ilyet.

Mi lesz velünk, ha utolérjük Dániát? A városi bringázás dán szintű elterjedéséhez sokkal türelmesebbnek kell lennünk egymáshoz és kellő tisztelettel kell igénybe vennünk a kerékpáros infrastruktúrát, mert különben nem fog menni. Ha viszont egyszer Budapestből is Koppenhágához mérhető kerékpáros metropolisz lesz, összességében nyugodtabban fogunk együtt élni és együttműködni. És ez nem pénz, vagy nem csak pénz kérdése.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

X