A bringával ismerkedők kedvelt kifogása a népdal-idézet, miszerint „télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van”, s ezért nem is kerékpároznak. Máskor meg azért, mert fúj a szél vagy esik az eső. Érthetőek ezek a kifogások, hiszen az időjárásra, mint megannyi más körülményre fel kell készülni – és senki sem szeret a saját kárán tanulni vagy próbálkozni. Összeszedtük hát azokat a tanácsokat, amiket tapasztalt városi bringások és sportedzők javasolnak a nyári melegben való bringázásra – nem csak kezdő bringások számára!
A szerző a Velo Budapest! városi kerékpáros képzések alapítója és oktatója.
-
Számolj az idővel!
Ha kicsit is flexibilisebb a munkahelyed, gondolkozz el, hogy valamivel korábban indulj. Reggel akár fél óra is számottevő különbséget jelenthet (már csak az adott esetben kevesebb autó miatt is), érdemes kipróbálnod a korábban kelést!
Ha már megérkeztél, hagyj pár percet magadnak a szabadban: menj árnyékos részre és várd meg, míg a tested is megérkezik a bringázásból: megállás után izzadni kezdesz, ám percekkel később már minden újra a régi, te pedig megszárítkozva és frissen tudsz belépni a munkahelyedre vagy a találkozódra.
-
Tervezz nyári útvonalat!
Ahelyett, hogy az őszi-tavaszi leggyorsabb útvonaladon haladnál, keress egy nyugisabb, árnyékosabb, zöldebb útvonalat. Tervezz akár a BKK futárral, akár térkép és helyismeret segítségével olyan utat, ahol jóval többet vagy árnyékban – megéri még akkor is, ha az utad így néhány perccel hosszabb lesz.
-
Lassíts!
Ha már a távolságon nem is tudsz változtatni, válts lassabb tempóra és bringázz lassabban – számolj lassabb menetidővel, de komfortosabb bringázással! Használd jól a váltódat: tekerj mindig kényelmes fokozatban, minimális erőfeszítéssel, akár hegyre fel, akár síkterepen tekersz. A pedálozás ne lépcsőzéshez hasonló érzés legyen, hanem mintha reptéri mozgójárdán sétálnál!
-
Kerüld a meleg helyzeteket!
Ne tartózkodj nagy méretű járművek közelében! Buszok mögött tarts akár 2 méter távolságot is, így nem csak a tüdődet szennyezed kevésbé, de a motorhőtől is jobban véded magad!
Ha megállsz, próbálj meg árnyékban megállni! Ha nem zavarsz másokat, akár a forgalomban is maradj az árnyékban. Fél méter vagy egy méter ide vagy oda nem zavar senkit egy piros lámpánál.
-
Ruházkodás
Kézenfekvő, hogy a legjobb megoldás a zuhany-váltóruha kombináció. Sajnos azonban keveseknek adatik meg ez a luxus, így más alternatívák után kell néznünk. Ha nem is teljes váltóruhát, de pl. egy felsőt mindenki be tud tenni a táskájába – néha már az is elég, ha megérkezve a célállomásra először a mosdóba megyünk, megszárítkozunk és felsőt cserélünk. Ezt akár egy kávézóban, akár munkahelyen is megtehetjük.
Sok múlik a ruhák anyagán is. Tekintve, hogy városban bringázunk és az átöltözés lehetőségét az előbb kilőttük, ezért hiába is tanácsolnánk, hogy bringázz lycrában és ülj végig egy munkanapot a kerékpáros mezedben. Ha nem tudsz átöltözni, kerüld a műszálas anyagokat és öltözz természetes anyagú, bő szabású ruhákba.
Hordj sapkát vagy kalapot! Túl azon, hogy szemellenzőként segíti a látásod vakító napfényben is, az izzadságot is felszívja és védi a fejedet a túlzott felhevüléstől.
-
A mumus: az izzadás
Az izzadás ellen többféleképpen is védekezhetsz. Ha hosszabb bringaútra mész, érdemes már indulás előtt sokat inni, de legfeljebb az utad első 5-10 percében. A szervezeted így képes még elraktározni valamennyit a bevitt folyadékból és nem izzadod ki azonnal (ellentétben a menet közben történő frissítéssel).
Igyál meleg teát indulás előtt vagy érkezés után – a szervezet hőháztartását becsapva jobb lesz a közérzeted és kevesebbet izzadsz majd!
Ha megérkeztél a célodhoz, ne rohanj azonnal innivalóért! Hagyj időt a szervezetednek akklimatizálódni akár egy negyed órát is és csak utána igyál!
Végül a legkézenfekvőbb tanács: igyál sokat! Az ásványi sók segítik a hidratációt, ezért igyál sportitalokat is vagy dobj egy pezsgőtablettát a kulacsodba! A koffein és alkohol azonban vizet von el a szervezettől, így ezekkel módjával. Igen, tudjuk, hogy a teában is van koffein, de annak még így is pozitív a hatása.
Egy nedves törülköző a válladon nemcsak hűt, de az izzadságot is felszívja. A jéghideg víz nem tesz jót az ízületeknek, ezért langyos vízbe mártsd és jól csavard ki – a menetszél miatti párolgás így is hűteni fog.
Az ujjatlan bringás kesztyű alig melegít, ellenben remek védekezés a tenyér izzadása ellen: biztosabban fogod majd a kormányt (a bandázs sem koszolódik annyira), ráadásul arc- és homloktörlésre is remekül alkalmas a kesztyű külső oldala. Ha nagyon izzadós vagy, érdemes csuklópántot vagy csuklóra tekert kendőt hordanod és azzal törölgetni magadról az izzadságcseppeket.
A házi praktikákat kedvelők speciális testpermettel is kísérletezhetnek: gyógyszertárban kapható mentol kristályokat oldj fel (nagyon lassan, kevergetve, hogy ki ne csapódjon), s a folyadékot töltsd permetfejes kis flakonba. Elindulás előtt fújj a testedre a lötyiből és szinte fázni fogsz a bringán, ahogy a mentol elpárolog a bőrödről!
- Le a hátizsákkal!
Vedd le a hátizsákod! Ha teheted, válts kosárra vagy oldaltáskára: elképesztő mértékben javít a komfortérzeteden, ha nincs a hátadon a táskád, hanem a bringádon cipeled. Mindkét esetben rögzítsd jól a cuccaidat, az ördög sosem alszik…
[vc_cta h2=”Használd ki, hogy Flowcycle olvasó vagy!” txt_align=”center” add_button=”bottom” btn_title=”Jelentkezem a Velo Budapest! képzéseire!” btn_color=”turquoise” btn_align=”center” css_animation=”appear” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fvelobudapest.hu%2Fkurzusok||target:%20_blank|”]A Velo Budapest!-nél megtanítanak biztonságosan kerékpározni nagyvárosi környezetben. Ha a Flowcycle magazinra hivatkozol, 10% kedvezményt kaphatsz az egyéni és a csoportos képzések árából.
[/vc_cta]
Biztosan mindenkinek van saját praktikája a meleg ellen: oszd meg velünk és másokkal a cikk alatt, hogy minél több tanáccsal lássuk el a bringázni vágyókat és többen bringázzunk országszerte! Ha van ismerősöd, aki éppen a nagy melegre való tekintettel nem bringázik, oszd meg vele a cikket, hátha sikerül bringára ültetni!
A sapka és a kalap helyett BUKÓSISAK, vagy fejkendő és BUKÓSISAK.
Ez a legfontosabb nem az izadság!
Igazán meleg időben a vizes póló hűtő hatásánál nincs jobb. Persze ha megszáradt,, amint lehet újra kell vizezni.