Az augusztus 14-én rajtoló Tour de Hongrie csapatait bemutató sorozatunk negyedik részében egy egészen különleges prokontinentális csapattal ismerkedhetünk meg. Az amerikai Team Novo Nordisk több World Tour versenyen is rajthoz állhatott 2017-ben, és versenyzői a legmagasabb szinten sem vallottak szégyent – annak ellenére, hogy a csapat tagjai valamennyien cukorbetegek.

Hirdetés

A Novo Nordisk különleges küldetéssel szerepel a profik mezőnyében: a célja, a sportolók személyes példájával mutassák meg a cukorbeteg embereknek, hogy akár élsportolóként is élhetnek teljes életet. Igazi nemzetközi csapatról van szó, amelyben négy francia, két-két ausztrál, holland és olasz, illetve egy-egy ír, brit, finn, spanyol, argentin és kanadai kerékpáros szerepel majd 2018-ban.

Egy kis magyar érintettsége is van az együttesnek: 2011-ben és 2012-ben az akkor Team Type 1 nevet viselő csapatban profiskodott a világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László. Az egyesület körüli kiszámíthatóságot jelzi, hogy a csapat 2013-ban változtatta nevét Team Novo Nordiskre, s azóta is azt viseli, Bodrogi László akkori csapattársai közül pedig a spanyol David Lozano vagy az ausztrál Fabio Calabria még mindig itt teker.

A Team Novo Nordisk küldetése, hogy bármerre jár a nagyvilágban, versenyzői találkoznak az adott országban, településen élő diabéteszes emberekkel, s megmutatják nekik, hogy akár egészen különleges dolgokra is képesek lehetnek – a betegségüktől függetlenül. Nyugodtan mondhatjuk: az amerikai proficsapat bringásai minden versenyükön változtatnak egy kicsit a világon, járjanak akár Norvégiában, Dubajban, az Egyesült Államokban vagy éppen Magyarországon. Jellemző adat, hogy a klubé a sportág egyik legnagyobb social-media tábora, Facebook-oldaluk több mint hét és félmillió követővel rendelkezik.

„A Team Novo Nordisk csapatában mindenki diabéteszes, akárcsak Te!” – mondják, s amerre járnak, visznek is magukkal valamit. A legutóbb Horvátországba például egy japán kissrác történetét vitték magukkal képregényben, egy cukorbeteg fiúét, aki a Team Novo Nordisk bringásait látva döntött úgy, hogy ő is megvalósítja álmát…

A Team Novo Nordisk tagjai:
Mehdi Benhamouda (francia)
Sam Brand (brit)
Fabio Calabria (ausztrál)
Stephen Clancy (ír)
Romain Gioux (francia)
Joonas Henttala (finn)
Brian Kamstra (holland)
David Lozano (spanyol)
Reid McClure (kanadai)
Emanuel Mini (argentin)
Andrea Peron (olasz)
Charles Planet (francia)
Umberto Poli (olasz)
Quentin Valognes (francia)
Rik vn Ijzendoorn (holland)
Christopher Williams (ausztrál)
Honlapja: https://www.teamnovonordisk.com/
Facebook-oldala: https://www.facebook.com/TeamNovoNordisk/
PCS-oldala: https://www.procyclingstats.com/team/team-novo-nordisk-2018

Kihirdették a 2018-as Tour de Hongrie útvonalát

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én kedden Siófokon prológgal rajtol, a nemzetközi mezőny a Balatonalmádi, Keszthely, Velence, Székesfehérvár, Cegléd, Hajdúszoboszló, Karcag, Miskolc, útvonalon hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Ebben az évben 20 csapat kapott meghívót, minden együttes hét kerékpárossal állhat rajthoz a Magyar Körversenyen.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet