Doris Kopsky Muller volt az első nő Amerikában, aki országos címet szerzett magának kerékpározásban. Mindezt mindössze 15 évesen. Azonban az úttörő teljesítmény mögött nehéz gyermekkor áll és igen nagy áldozatot kívánt ez a teljesítmény. 

Hirdetés

Mi kell ahhoz, hogy valaki tiniként az akkoriban még férfiak által uralt sportban ekkora sikert tudjon elérni? Megfelelő háttér és meglehetősen nagy áldozat.

Doris apukája ugyanis Joseph Kopsky profi kerékpáros volt, aki csapatával 1912-ben bronzérmes lett a stockholmi olimpiai játékokon. Miután visszavonult a versenyzéstől edzőként dolgozott és mellette kerékpárvázakat készített saját vállalkozásában. Tehát az ambíciói és a kapcsolatai megmaradtak a sporttal kapcsolatosan, már csak hiányzott valaki, aki továbbviszi a hírnevét.

A sors azonban majdnem keresztülhúzta a számításait, hiszen Doris lány volt, így nem kis munkába telt, míg kerékpárversenyzőt faragott belőle. A lány pedig mindent megtett apjáért, még azt is, hogy feladta gyerekkorát a megálmodott sikerért. Doris korához képes erős testalkatú, magas lány volt, aki a kemény edzéssel fel tudta venni a versenyt a férfiakkal is. Ez édesapjának is feltűnt, aki már 11 éves korában elvitte magával és a helyi kerékpáros klub férfitagjaival tekerni.

Anyukája egész életét a családnak szentelte, mélyen vallásos volt és sosem dolgozott vagy vett részt az üzleti dolgokban. Érthetően nem volt boldog attól, hogy akkor még egyszem lánya a női dolgok helyett édesapja hobbijának, a kerékpározásnak szenteli az életét. Ráadásul édesanyja meggyőződéssel állította, hogy a kerékpározás nem női sport. Már attól is rosszul érezte magát, hogy a lánya rövidnadrágban van, nemhogy kerékpározik. Teljes mértékben ellenezte azt, hogy a lánya kerékpározzon. Volt rá példa, hogy apja elküldte reggeli előtt egy hosszabb edzésre és az édesanyja nem készített neki reggelit, ezzel is mutatva, hogy nem ért egyet ezzel a dologgal. Miután a húga megszületett, már szinte csak vele foglalkozott, Dorist innentől teljesen az apja felügyelte.

Ezzel szemben édesapja azzal érvelt, hogy a lánya tehetséges, fenntarthatja apja kerékpáros hírnevét és még jól is jöhet ez a kerékpáros vállalkozásának. Épített Dorisnak egy egyedi kerékpárt egy nagy D betűvel a vázán. Ő edzette és tanította meg lányát a versenyzésre. Rendszeresen edzett a helyi városokat összekötő utakon. Apja múltjának köszönhetően volt rá példa, hogy idősebb kerékpárversenyzőkkel versenyeztette. Jellemzően ilyenkor Doris győzött, ami már megelőlegezte a sporthoz való tehetségét.

Apukája fiúként tekintett rá, így is bánt vele. Utólag visszatekintve spártai szigorban élt, nem volt mindegy az sem, hogy mit eszik. Szénhidrátot szinte egyáltalán nem kapott, általában steaket evett salátával jó néhány órával a versenyek előtt. A teát feketén kapta, cukor nélkül. A kedvenc csemege a jégkrém lett volna, ami abszolút tiltott volt – ezt csak elszökve, titokban ehetett. A versenyek előtt a kocsiban öltözött át. Apukája annyira keményen bánt vele, hogy még táncolni, sőt úszni sem engedte, nehogy ártson vele a lábainak. 13-14 éves korábban a bringa ülése alá csempészte a törölközőt, úgy ment titokban edzés helyett úszni a helyi jéghideg vizű tavakban.

A Buffaloban megrendezett nemzeti verseny volt az első, ahol két kategóriában is elindult. Itt lett az első női díjazott, aki aranyérmet és egy nemzeti mezt is nyert. A dolog úttörő jellege miatt akkoriban ez még „lány” kategória volt, csupán 1954-ben lett hivatalosan is női kategóriává átnevezve. Ez volt az első olyan komoly eredmény, ami miatt beírta magát a kerékpáros történelembe.

A bringás nők nagyotmondó úttörője

Azonban ekkor Doris még gyakorlatilag egy tinilány volt, aki folyton bizonyítani akart a szüleinek és elnyerni az elismerésüket. Ezt viszont sajnálatosan nem kapta meg. Soha nem kapott igazi elismerést az érmek mellé szüleitől, mindig csak annyit, hogy lehetett volna jobb is. Gyakorlatilag Doris az apja boldogságáért küzdött, azért, hogy végre együtt örülhessen vele. Szomorú sors ez, ami manapság már talán a gyerekbántalmazás határát is súrolja. Saját fülével hallotta, amikor az apja azon panaszkodott az anyjának, mennyivel jobb dolguk lenne, ha Doris fiú lenne. Teljes apai kontroll alatt élt ezekben az években, egészen 17 éves koráig.

Doris végül hozzáment egy kerékpároshoz és feladta sportkarrierjét, 1997-ben halt meg. Nagy árat fizetett a sikerért, de teljesítményével visszavonhatatlanul bekerült a kerékpáros sporttörténelembe.

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet