Sokakat sokkolt a hír: több eddig ingyenesen elérhető funkció válik fizetőssé a Straván. Ha belegondolunk azonban, semmi meglepő nincs abban, hogy sok más céghez hasonlóan, a Strava is a bevételekből él, azokból tud újabb funkciókat fejleszteni, folyamatosan megújulni. A fejlődés érdekében meg kellett hozniuk néhány – többünket fájdalmasan érintő – fontos változtatást. Lássuk, mire számíthattok a jövőben, ha továbbra is a Stravát szeretnétek használni.

Hirdetés

Ingyenesen hamarosan már nem elérhető szolgáltatások:

  • Az eredménylisták első 10 helyezettjét láthatjuk mostantól, amennyiben ebben nem szereplünk, nem tudjuk meg, hogy hányadikként vagyunk a sorban
  • Szegmens adatok összehasonlítása, szűrése és elemzése
  • a Matched Runs, vagyis a korábbi egyforma edzések összehasonlítása 
  • Havi aktivitási trendek és összehasonlítások
  • Útvonaltervezés

A fenti nem túl kellemesen hangzó megszorításokat ellensúlyozandó bejelentettek néhány komolyabb fejlesztést is és az előfizetési árakat sem változtatták meg. Az útvonaltervező kap egy jelentősebb frissítést IOS-en és Androidon egyaránt. A szegmens-elemzés területén pedig szintén nagymértékű újítás várható. 

Akik jelenleg még az ingyenes verziót használják, 60 napig kipróbálhatják a fizetős verzió összes funkcióját és előnyét, azután pedig mérlegelhetik, hogy megéri-e kifizetni a havi 5 dolláros díjat (néhány energiaszelet ára) ezekért a plusz szolgáltatásokért. A lényeg, hogy folytatódjanak az edzéseket akár az ingyenes, akár a fizetős változattal! 

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

7 hozzászólás

  1. Üdv!
    Bringás vagyok és tudom mik ezek az alkalmazások, viszont nem értem, hogy miért sokkol ez valakit is? Aki nem bír ezek nélkül létezni, az fizethet érte és használhatja továbbra is. Akinek igazából nincs is rá szüksége, az meg leszokik róla, vagy átáll egy másik ingyenes alkalmazásra.
    Nehogy már azért ne bringázzunk, mert nem lesz mivel logolni az utat!
    Szánalmasnak tartom azokat, akik ha lemerül a telefonjuk, akkor már el sem mennek tekerni.

  2. Annyira drasztikusnak én ezeket nem érzem. Nyilván ők is egy cég, van sok alkalmazott, iroda, szerverek, közterhek stb. Valamiből fizetni kell ezeket. Számolgattak üzleti modellt, nyilván az előfizetések csak a dolog egy része, de valahogy kellett még terelni a népet efelé is. Átnéztem, nekem a fentiek közül egyik sem olyan volumenű dolog, ami miatt telesírnám a bringás pajtik válltömését. Persze jó lenne látnom, hogy hányadik vagyok a listán, de hogy egy szegmensben az 1000-ből 600 vagy 800 hely körül állok az nekem kb irreleváns infó, aki meg úgyis KOM közeli, az már van annyira elhivatott bringás, hogy szerintem annak ez az összeg azért egy komplett évre nem annyira megterhelő. Nekem is volt előfizetésem, de lemondtam, mert évi 2-3.000 km-el nem használtam ki.
    De nyilván megértem, hogy mindig fáj, ha valami ingyenesből fizetősbe megy, nem állítom, hogy a legelegánsabb húzás, de azért megértem őket is valahol.

  3. Szarrágók. A prémium ezer funkciója közembernek akkora felesleg, mint a karbonbicaj. Hopp 😮 naszóval azért ehhez illett volna egy alacsonyabb szintű fizetős változat is. Szerintem. De max akkor elleszek GarminConnecten meg Suunto mialószaron. Kár viszont pár év összes adatáért

    • „naszóval azért ehhez illett volna egy alacsonyabb szintű fizetős változat is.”
      Ezzel mondjuk speciel egyetértek.

    • A lényeg valóban az. De azért vannak olyanok, akik szeretik naplózni, visszanézni az adataikat, vagy éppen motivációt jelent, hogy kimenjenek akkor is, ha épp nem olyan az idő/kedv tudomisén, de nincs meg a vágyott havi mennyiség vagy challange vagy szegmens stb. Én egészen biztosan többet bringázok, amióta rögzítem, de biztosan nem vagyunk egyformák, édesapámat pl csak ad-hoc jellegűen érdekli, ha eszébe jut elindítja, de ennyi. És ez így jó 🙂

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet