A balatoni bringakör alternatíváit bemutató mini cikksorozatunkban, ezúttal nyugatról haladtunk kelet felé, ahol olyan tájakat láttunk, amelyek simán felveszik a versenyt a balatoni panorámával. Keszthely – Aszófő bringatúra.

Hirdetés

Táv: ~77 km (Keszthelytől Szigligetig a Balaton körön, utána északon a szőlődombok és a tanúhegyek között Aszófőig)

Szintemelkedés: 719 méter (dombos)

Nehézség: nehéz, azoknak ajánljuk, akik nem riadnak vissza néhány komolyabb emelkedőtől. Egyenként nem vészesek (hisz a Vándortábor is erre halad), de egy nap alatt lenyomva a túrát azért néhol combos lesz.

Ajánlott kerékpár: inkább a trekkinget javasoljuk, mivel az útvonal közel harmada a Balaton körön halad. Azt leszámítva viszont elég jó az útminőség, úgyhogy egy gravel bike sem rossz ötlet.

GPX fájl letöltése: ide kattintva.

Mi ez az egész, és miért a Balaton-felvidék?

A Flowcycle 2019-ben igazán nemes felkérést kapott: bejárjuk az ország jelentősebb kerékpáros túraútvonalait. Ahogy a legutóbbi cikkünknél, úgy most is az a célunk, hogy egy kicsit kimozdítsunk a Balaton körből és bemutassuk, milyen változatos és szép tájak várnak rád már akkor is, ha csak néhány kilométernyivel térsz le a kerékpárútról. Az útvonalhoz a kerékpáros Vándortábor Balaton-felvidéki nyomvonala adta a sorvezetőt. Ha nem tudod mi az a Vándortábor, ide kattintva mindenre fény derül.

Keszthelyről, a Festetics-kastély elől indítjuk a túrát, ami számos történelmi tárlat helyszíne és borospincék is vannak a település egyik legfontosabb műemléke alatt. Mindezek mellett Keszthely gyakran látja vendégül a Tour de Hongrie mezőnyét is, 2015-2018 között minden évben szerepelt a település az útvonalban, a bringások pont a kastély elől rajtoltak.

A kastély északi oldalán kerékpárút vezet, és onnan nincs két kilométer, míg lejutunk a Balaton partjáig. A sétálóutcában azért óvatosan, viselkedj a gyalogosok között vendégként!

Innen utunk egészen Szigligetig a Balaton melletti kerékpárúton vezet, de az útminőség sajnos nem túl jó, a gyökerek több helyen is felnyomták az aszfaltot, ráadásul általában nem is túl széles az nyomvonal. Kárpótlásként Gyenesdiáson van a környék egyik legjobb fagyizója, a Bringatanya, ahol alapvető bringaszerelési feladatokat is elvégezhetünk. Ó igen, és ha bármi kijavíthatatlan probléma adódna, minden településen fel tudunk szállni a vonatra pillanatok alatt.

A Szigligeti vár

Balatonedericsen egy különleges vadászmúzeumot találunk. Az Afrika múzeum eredetileg vadászati trófeák bemutatására jött létre, de ma már állatkertté nőtte ki magát, ahol akár tevegelni is lehet. A Balaton körös útszakasz végén a Szigligeti várat találjuk, ahova ugyan elég brutális kaptató vezet fel, de sokak szerint a Balaton egyik legszebb panorámája tárul elénk a csúcsán.

Barangolás a tanúhegyek között, a szőlődombok ölelésében

Irány a Szent György-hegy!

Innen letérünk északi irányban a kerékpárútról és a továbbiakban többnyire alacsony forgalmú közutakon vezet tovább az útvonal. Egyenesen a Szent György-hegynek vesszük az irányt, amelynek oldalában hatalmas bazaltorgonákat találunk. Ha több naposra tervezed a túrát, érdemes meglátogatnod, de készülj arra, hogy ez a terület inkább egy kiadós gyalogtúrára jó, mintsem bringázásra.

A hegy előtt balra fordul az út, de a kanyar csúcspontján van egy kicsit nehezebben észrevehető jobbra kanyarodási lehetőség, arra kell továbbmenni, a hegyet körbejárva Kisapáti felé. Itt már szőlődombok ölelésében bringázunk, ha a borászat érdekel, bőven találsz majd erre pincéket.

Kisapátiban jobbra vesszük az irányt Nemesgulács felé. Innen az út kicsit forgalmasabb lesz, de Káptalantótiban egy egyedi hangulatú piacba csöppenhetünk, ha megfelelő időben érkezünk. A Liliomkerti piac az út mentén, nekünk balra lesz és vasárnaponként van nyitva reggel 7 és délután 15 óra között. Itt minden kézműves és bio, így megfér egymás mellett a valóban házi tojás és a levendulás kecskesajt is, de vannak régiségkereskedők és más árusok is.

Innen az út egy darabig viszonylag eseménytelen, hacsak nem kanyarodsz le Salföld Major felé, ami a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik leggyakrabban látogatott turistalátványossága. Itt megtalálható szinte a teljes hazai háziállatpaletta (rackajuh, mangalica, bivaly stb), sőt, akár még gidránt is láthatsz. Őshonos magyar pásztorkutyákat is láthatsz, de fűszer- és gyógynövény kiállítás is van a Majorban.

Ha tovább folytatod az utadat, Mindszentkállán végre több éttermet is találsz, mind hangulatos és jókat főznek ? Szentbékkálára tehetünk egy kis kitérőt, ahol a kőtengert érdemes megnézni.

Vulkanikus érdekességekből ezután sem lesz hiány, hiszen a következő állomás a Hegyestű, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik leglátványosabb és legnépszerűbb helyszíne (bár, Köveskálon keresztül az odáig vezető út se semmi). A Hegyestűre egy kilométeres, átlagban nyolc százalékos emelkedő vezet fel, de ha nem jártál még ott, kötelező elem! A bazalthegy formája önmagában érdekes, de a tetejéről szép kilátás nyílik a Balaton-felvidékre.

Visszagurulva a főútra Monoszló felé vesszük az irányt, ahol az útvonal egyik ékkövére bukkanhatunk. Viszonylag szűk, de nagyon alacsony forgalmú út, amit néhány éve újítottak fel. Körülöttünk aranyba borítja a szőlődombokat a napfény, így rögtön megértjük, hogy ez a különös mikroklíma miként teszi az ország egyik legelismertebb borvidékévé ezt a területet. Magán a településen a főútról éppen csak letérve (templom utca) egy Árpád-kori templomot nézhetünk meg.

Az idill Balatoncsicsóig tart, ahol egy balkanyar után az útvonal talán legkeményebb kaptatója következik Óbudaváron. A két és fél kilométeres emelkedő ugyan átlagban csak 4 %-os, de bőven vannak 10 %-os részei is. Mencshelyen a Malom-hegyi kilátóról nézhetünk le a Tihanyi-félsziget felé, a pár kilométerre lévő Nagyvázsonyban pedig a Kinizsi vár áll. Mi Vöröstó és Barnag irányába haladtunk tovább, ahol még van egy kisebb meredek emelkedő.

Ha nem lett volna elég, innen keleti irányban egészen Veszprémig van útvonaljavaslatunk ide kattintva. Ez a túránk viszont déli irányban, Pécsely érintésével Aszófőn végződik, ahol még érdemes tenni egy rövid látogatást a vasútállomás mögötti Kövesdi templomromnál (itt egy forrást is találsz majd). Örvényesen szabadstrandon hűsíthetjük le magunkat, vasútállomás viszont mindkét településen van. Az aszófői megállóhelyen mi csak két négylábú bakterrel találkoztunk, akik láthatóan nagyon élvezték napsütést, de jegyet nem tudtak kiállítani. Ez csak azért problémás, mert bár tőlünk senki sem kérte, de a legtöbb vonatra kerékpáros helyjegyet is kell váltani – ezzel számolj időben, MÁV app használók előnyben!

Erre bringázz, ha meguntad a Balaton köri kerékpárutat!

Rá kell szánni az időt

Ugyan a 77 kilométer nem tűnik soknak, de ha az összes érdekességet meg szeretnéd nézni az útvonal mentén, nagyon könnyen elmegy egy teljes nap és akkor még az emelkedők miatt romló átlagról nem is beszéltünk. Ha sikerül vegyes érdeklődésű társaságot verbuválnod, akkor ez lesz a te Jolly Joker útvonalad. A napraforgótáblák és a szőlődombok nyújtotta látvány bárkit rabul ejt, de a borospincék és a jó éttermek miatt a gasztronómiai élmények szerelmesei sem fognak unatkozni. Az Afrika Múzeum és a Salföldi Major az állatbarátoknak lehet jó úti cél, a különleges bazaltképződmények a geológia iránt érdeklődőknek pedig a tanúhegyek és a Hegyestű lesz nagy élmény. Nem szabad kifelejteni a középkori építményeket sem, amiknek köszönhetően az építészet rajongói is találnak maguknak szépséget az útvonalban. Minket a helyenként Toszkánára hasonlító táj megvett, az biztos.

Tématámogatás: Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet