A március 3-tól a Duna Televízió műsorán látható sorozat Kolovratnik Krisztián számára nem csak egy szerep, nem csak egy műsorvezetői kihívás. A filmrendezőként, fotósként és producerként is ismert színésznek a kerékpározás szívügye. Miként az is, hogy egy igazi közösséget hozzon létre, amelyben  a televízióműsor a „zászlóshajó“, de 2018-ban – a közösségi média platformjairól indulva – olyan kezdeményezések mellé állhasson, mint a bringapályák építése  és – például használt kerékpárok felújításának megszervezésével – azoknak a srácoknak is eljuttathassa a bringázás élményét, akiknek amúgy erre nem volna módja.

Hirdetés

A sorozatról:

Milyen kerékpárral induljunk útnak? Merre találhatók  kerékpározásra alkalmas utak? Hogyan tudjuk felmérni, hogy társainkkal milyen reális úticélt jelölhetünk ki? Mi az, amit feltétlenül vigyünk magunkkal egy túrára? Melyek azok a főbb szabályok, amelyeket  bringázás közben be kell tartani?  Kolovratnik Krisztián és fia Borisz ezekre és számtalan más fontos bringás kérdésre keresi a választ.

Apa és fia már több éve együtt teker, komoly túrákat teljesítettek már. Ők azok, akik amolyan bringás idegenvezetőként, családi barátaikkal kalauzolják végig útjaikon a nézőt. Ők azok, akik bemutatják az útvonalakat, látnivalókat, felkészítik a társaikat és kerékpárjaikat az útra és segítenek eligazodni minden kétkerekűvel kapcsolatos kérdésben.

A sorozat állandó rovatainak szakértői rengeteg praktikus és hasznos tudnivalót osztanak meg a nézőkkel: a Városi kisokosban Abelovszky Tamás bringaakadémikus a kerékpárral való szabályos és biztonságos közlekedésről, a Bringaműhelyben Sass József kerékpárszakértő technikai megoldásokról beszél. Osváth Péter az Egészség rovat gazdája pedig a fizikai felkészülés kapcsán ad rengeteg jó tanácsot.

A főszereplőkről:

Krisztián 40 éves. A tízéves Borisz és a másfél éves Dusán édesapja. aki a bringás sisakot egy rövid időre elcserélte Gordon Zsigmond kalapjára a Budapest Noir főszerepe kedvéért. Gyermekkora óta bringázik: teker a mindennapokban és nagy túrákon, az  El Camino-t is  nyeregben járta be. Zongorázik, gitározik, énekel – a sorozat zenéit ő írta…

Borisz 10 éves. 2 éves kora óta bringázik, nemrég kapta meg mountainbike-ja mellé első BMX kerékpárját. Alig múlt négy esztendős, amikor először tekerte körbe édesapjával a Velencei tavat, de rengeteg túrán vett részt már országhatáron innen és túl. Igazi bringaveterán és igazolt teniszjátékos. Soha nem esik ki a ritmusból, dobol és cajonon játszik. Alig várja, hogy együtt bringázhasson másfél éves öccsével, Dusánnal.  Addig sem unatkozik, amíg Dusi bringaérett lesz: imád tekerni osztálytársaival, barátaival, imád új dolgokat felfedezni édesapjával.

Borisz és Krisztián összesen 50 éves.  Az 50 évből több, mint 40-et töltöttek két keréken, de mielőtt elvesznénk a számmisztikában kanyarodjunk rá a lényegre: a közös bringázás része annak a különleges kapcsolatnak, ami apát és fiát összeköti…

A sorozat a Magyar Média Mecenatúra Programban elnyert támogatásnak köszönhetően jöhetett létre. Fő támogatóként a Generali a Biztonságért Alapítvány, szakmai partnerként a Hungarikum Bizottság, a BringaAkadémia és a Probike segítette a munkát.

Az első epizód március 3-án, a továbbiak az ezt követő szombatokon 12.50-kor kerülnek a Duna Televízió adásába.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet