Együttműködési megállapodás megkötéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Kerékpárosklub elnöke és Tarlós István szerdán a Főpolgármesteri Hivatalban. Az együttműködés célja, hogy BKK után a Budapest Közúttal és más fővárosi intézményekkel is rendszeresen tárgyalhassunk a kerékpározás fejlesztéséről egyes utak felújításának szintjétől kezdve Budapest 2030-ra kitűzött 10%-os kerékpáros forgalmi részarányának elérését segítő stratégiai döntésekig.

Hirdetés

Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke beszédében a lakóövezetek 30-as zónává alakítását, a külváros-belváros kapcsolat javítását, új kerékpársávok építését tűzte ki célul a kerékpáros közlekedés népszerűsítése és oktatása mellett.

A Budapest közlekedésének fejlesztését szabályozó Balázs Mór Tervben megadott 2030-as határidő nagyon messze van. Konkrét lépésekre van szükség, hogy az egész városban 10% lehessen az összes megtett utak közt a kerékpár aránya” – húzta alá az együttműködés lényegét Kürti Gábor. A legnagyobb hazai kerékpáros érdekvédelmi civil szervezet vezetője hozzátette, hogy a belváros több pontján már évek óta a járművek 10%-át teszik ki a kerékpárok, a fővárosi bicikliszámlálók idén is növekedést mutattak és a lakosság negyede legalább kéthetente kerékpárra ül a felmérések szerint.

A Kerékpárosklub évek óta dolgozik együtt a Budapesti Közlekedési Központtal és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kerékpározásért felelős főosztályával, aminek során javaslatokat tesz a lassan tízmilliárd forintnyi kerékpárosbarát fejlesztési tervekhez. Mindeközben a korábbi vitákhoz képest sokat javult a kapcsolatunk Tarlós Istvánnal, és az útfelújítások jelentős részéért, valamint a karbantartásért felelős Budapest Közúttal is sikerült asztalhoz ülnünk. A békülési folyamatot jól jellemzi a Bartók Béla úti kerékpársávok esete, ahol a korábbi tervek elvetése miatt demonstrált, majd tárgyalt a Kerékpárosklub, ezt követően pedig az út belső szakaszán egy naponta több ezer embert kiszolgáló kerékpársávot alakítottak ki.

A megtett utak 10%-os kerékpáros arányát a lakóutcák minden városlakónak kedvező 30 kilométer/órás sebességcsökkentésével, új kerékpársávok létesítésével, a külváros-belváros bringás kapcsolatainak fejlesztésével, a hidak átjárhatóbbá tételével érné el a Kerékpárosklub. Céljainkkal olyan, az itt élőknek és itt közlekedőknek is vonzó és élhető környezetet érnénk el, ahol azok a gyerekes családok is biciklire ülnének, akik ezt még nem teszik meg. A Magyar Kerékpárosklub Budapest programja itt olvasható.

Ez elkerülhetetlen lesz a Kerékpárosklub szerint, mivel az autóforgalom növekedése miatt pár éven belül felmentő seregként tekinthet majd a város a kerékpározókra.

A szerdai eseményen Tarlós István egy olyan együttműködési megállapodást írt alá az Autóklubbal, amilyenhez hasonlót kötünk mi is. A két szervezet és a főpolgármester találkozója kapcsán Kürti Gábor kiemelte, hogy a Kerékpárosklub az útépítéseknél is jobban megtérülő befektetésnek tartja a bringázás népszerűsítését és a szemléletformálást. A Kerékpárosklub és Hatala József, az Autóklub elnöke is hangsúlyozta a „nincsenek autósok és kerékpárosok elvet”, vagyis, hogy a két közlekedési mód között milyen könnyű az átjárás.

A szándéknyilatkozat után ősszel a Fővárosi Közgyűlés igen szavazata esetén október 30-ig tudjuk aláírni a budapesti intézményekkel zajló munka kereteit szabályozó együttműködési megállapodást.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet