Az új koronavírus-fertőzés okozta járvány miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívüli ülésén bejelentette: 2020-ban nem rendezik meg az olimpiai játékokat. Eddig háromszor maradt el olimpia (1916, 1940, 1944), mindháromszor háború miatt.

Hirdetés

Kanada és Ausztrália már hétfőn bejelentette, hogy a kialakult helyzetben nem tudják vállalni a részvételt. Sok más nemzet sportolói, így a szlovénok, a norvégok és az amerikaiak is kérték az olimpia elhalasztását. A NOB végül a halasztás mellett döntött, az olimpiát leghamarabb 2021-ben rendezhetik meg, de pontos dátum még nincsen.

A XXXII. nyári olimpiai játékokat Tokió rendezi, eredetileg 2020. július 22 – és augusztus 9 lett volna az időintervallum. A halasztással valamelyest könnyebbé válhat az elmaradó kerékpárversenyek pótlása is.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet