Simon Yates bátor versenyzéssel tovább növelte előnyét az összetettben, de még mindig nem dőlhet hátra.

Több sikertelen próbálkozás után Tom Van Asbroeck (EF Education First), Jonathan Castroviejo (Team Sky) és Benjamin Thomas (Groupama-FDJ) triója alkotta a nap szökését, de nekik sem volt esélyük a szakaszgyőzelemre. A vörös trikóra pályázó csapatoknak még bőven volt elintézetlen dolga a Vuelta utolsó előtti hegyi befutóján. A Movistar 33 kilométerrel acél előtt például szét is szaggatta a mezőnyt és bár a Mitchelton-Scott sora hátul ragadt, végül sikerült felzárkózniuk.

Hirdetés

Az andorrai Naturlandia hegyet megkezdve a szökevényeket azonnal befogta a mezőny, láthatóan senki nem akart spórolni. Nem sokkal később, 13 kilométerrel a cél előtt Nairo Quintana támadott, akivel ment Kruijswijk és Pinot is. A vörös trikós Yates további három kilométerig kivárt, de aztán pillanatok alatt felzárkózott az elöl tekerő trióra és nem sokkal később Quintana leszakadt róluk. A kolumbiai talán nem bírta a tempót, talán Valverdének akart segíteni, de nem sokkal később defektet is kapott. Végül újra felért a Valverde, Urán, López, Mas, Kelderman alkotta csoportra és tudott is segíteni csapattársának, de a hegy utolsó részén már nem bírta az iramot.

Az utolsó kilométereken az élen álló hármas is felbomlott. Yates vezetett a legtöbbet, nyilvánvalóan ki akarta használni a lehetőséget, hogy minél több előnyt harcoljon ki közvetlen vetélytársaival szemben. A nagy tempóban Kruijswijk le is szakadt róluk, Pinot viszont kihasználta a helyzetét és könnyedén aratta le második szakaszgyőzelmét. Valverde az utolsó kilométeren egyedül maradt, és habár döntően nem nőtt tovább az addig összeszedett egy perces előnye, így is csúnya veszteséggel zárta a napot.

Simon Yates 1 perc 38 másodperccel vezet Valverde előtt, akit a dobogóra magát ismét felküzdő Kruijswijk követ közel két perc hátránnyal. Yates előnye elegendőnek tűnhet, de még van hátra egy kemény hegyi szakasz.

A 2018-as Vuelta a Espana 19. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet