Az utolsó gálaszakaszon minden a hagyományos forgatókönyv szerint zajlott, de ehhez kellett egy igazán erős sprinter is.

Ahogy az egy Grand Touron szokás, a 2018-as Vuelta utolsó szakaszának első fele is beszélgetéssel és ünnepléssel telt. A versenyzők kibeszélhették az elmúlt három hét fáradalmait amíg a madridi körpályára nem értek.

Itt bő 40 kilométert kellett megtenniük a versenyzőknek összesen hét körön keresztül. Útjára is ment egy négyfős szökés, akiket muszáj volt rövid pórázon tartani, mert közöttük tekert a hosszabb időfutam második helyezettje, Joey Rosskopf a BMC-ből. hat kilométerrel a cél előtt azonban gond nélkül utolérték őket és ezután sem voltak életképes próbálkozások. Egyetlen fontos feladat volt már csak. Bevenni probléma nélkül az egykilométeres kapu előtti visszafordítót.

Ez a mezőny nagy részének sikerült is, de rendesen szétzilálta a felvezetővonatokat. Jó helyezkedéssel még meglepetés győzelem is összejöhetett volna, hiszen Viviani az utolsó ezer méterre fordulva még be volt zárva, de az olasz bajnok időben kimenekülve fölényesen elverte a Sagant és a többieket a szakaszgyőzelemért. Viviani ezzel három szakaszgyőzelemmel mehet haza Spanyolországból.

Simon Yates (Mitchelton Scott) a Girón elszenvedett veresége után csak felért a csúcsra, 26 évesen elmondhatja magáról, hogy Grand Tourt nyert, ő lett a Vuelta vörös és kombinációs trikósa. Az összetett dobogójára még két fiatal, Enric mas és Miguel Ángel López állhat fel. Alejandro Valverde (Movistar Team) a zöld trikóval vigasztalódhat. A pöttyöst a Vuelta történetében először viheti haza belga kerékpáros, Thomas De Gendt (Lotto Soudal) lett a hegyek királya. A csapatversenyben szokás szerint a Movistar lett az első. A verseny legagresszívabb versenyzőjének Bauke Mollemát választották (Trek Segafredo).

Volt egy nagy visszavonulónk is, Igor Anton (Dimension Data) 35 évesen befejezi a profi kerékpározást. A spanyol kerékpáros a 2010-ben csúnya bukásáig úgy tűnt, még a Vueltát is megnyerheti.

A Vuelta befejeztével egy érdekes statisztika: 2018-ban mindhárom háromhetes kerékpáros körversenyt brit kerékpáros nyerte, Froome 2017-es győzelmeit nézve az elmúlt öt GT-n adta a győztes az Egyesült Királyság. Bármelyik más nemzetnek is sikerül nyernie a 2019-es Girót, az biztosan különleges győzelem lesz. Vagy folytatódik a britek uralma?

A 2018-as Vuelta a Espana 20. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet