Gondolom mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor egész nap dolgozni kell, és már csak azt várod, hogy vége legyen a műszaknak. És amikor végre eljön az a pillanat, felülsz a biciklire és élvezed a szabadidőd. A Spiderman homecoming című film az első félórában pont ezt az érzést ragadja meg.

Hirdetés

Peternek egész nap a suliban kell tanulnia és, amikor elhangzik a csengő kiszalad és felveheti új Pókember ruháját. Átsuhan, a városon, bűnt üldöz és élvezi a szabadidejét. De nyilván nem lehet céltalanul élni. Az az álma, hogy egy nap bekerüljön a bosszúállók csapatába és ezt úgy akarja elérni, hogy, megpróbálja megmutatni Tony Stark-nak, hogy mire képes. Kis bűntényeket old meg, és már egyre inkább úgy érzi, hogy többre és képes lehetne. És amikor felbukkan az új nagy fenyegetés, a keselyű, megragadja a lehetőséget és mindent megtesz, a megfékezése érdekében.

Ez így alaptörténetnek teljesen korrekt és semmi különös. De mivel ez egy karaktertörténet a legtöbb azon múlt, hogy hogyan alkotják meg az új Peter Parkert. És az eredmény döbbenetesen jó lett. Eddig is mindig az előző filmekben mondogatták, hogy Peter fiatal, még gimibe jár és, hogy nem egy teljesen érett figura. De ahhoz képest, hogy mindig is ez volt a terv, az utóbbi két filmsorozatban nem sikerült ezt az érzetet hozni a karakter iránt. Sőt a legtöbbször túlságosan is komolyan vette magát a film, ami már az egész helyzetet teljesen irreálissá tette, amellett, hogy már alapból szuperhősökről beszélünk. De ebben az esetben teljesen hűek maradtak az elképzeléshez, és a megoldás az eddigi legjobb Pókember filmet eredményezte.

Ezúttal a 15 éves gimis gondokkal küzdő Pókembert kapjuk meg. Érezhető rajta, hogy egyáltalán nem tapasztalt, és még ahogy gyerekként mindenki, teljesen banális hibákat követ el (elveszti a táskáját, a legveszélyesebb helyzetben is leáll játszani egy kutyával…). Párhuzamba vonva viszont az előző filmekkel, ez is egy szembetűnő különbség. Eddig mindig valahogy a pókcsípés után ő már semmi edzés nélkül is egy szuperjó harcos volt. Itt viszont folytonosan látjuk, ahogy bénázik a terepen és ezektől a hibáktól lesz igazán szerethető a karakter.

De ennyit a főszereplőről, milyen lett a többi karakter? Az egyetlen említésre méltó alakítást a főellenség hozta. Igazából ő önmagában nem is egy gonosz figura. Igen, bűntetteket hajt végre, de ezt mind azért teszi, hogy el tudja tartani a családját és közben egyébként nem is árt senkinek.

A helyzet akkor változik meg, amikor Pókember felbukkan. Ő a tökéletes ellenfél Peternek, mert nem egy erős gonosz és a filmben még el is hangzik, hogy azért vasemberrel nem küzdene meg. Egyikük sem tapasztalt a komoly harcban és így ugyanannyi esélyük van a győzelemre.

A többi karakter is érdekesen lett megírva. May néni egy teljesen új megközelítést kapott. Ezúttal sokkal fiatalabb és sokkal lazább, mint az előzőek. Tetszett, hogy kevésbe bölcs és nem érződik mindentudónak. Inkább csak élvezi az életet akár egy fiatal felnőtt. Emellett nem erőltették bele Ben bácsi szálát amikor meghal, sőt, még csak nem is említik meg a filmben. Nagyon jó döntés ez szerintem, mert már mindenki kívülről fújja ezt a történetet, ezért nem volt szükség arra, hogy még egyszer lássuk.

Peter osztálytársai is teljesen élvezhető karakterek lettek. Az előző filmekben a suliban Flash mindig fizikailag bántotta Petert, ám ezúttal csak egy srác, akivel oltogatják egymást. Ez a konfliktus teljesen vicces és sokkal reálisabb jeleneteket hozz létre. A legjobb barát, aki tudja, Peter titkát egy rendkívül szórakoztató karakter. Mindig segíteni akar, és folyton kíváncsian kérdezősködik. A bizonyos nagy ő, a menő csaj a suliban szerintem egy teljesen unalmas karakter és semmivel sem különb bármelyik másik statisztánál, azon kívül, hogy beszél is.

Mindezeket a szerepeket elképesztő játékkal hozzák a színészek. Tom Holland (Peter Parker) alakítását öröm nézni. Már-már tökéletesen hozza a tékozló fiú szerepét. Michael Keaton (a keselyű) monológjait egész nap el lehetne hallgatni és a többi karakter is hozza azt a szintet, amit elvárnák tőlük.

A látvány egyszerűen gyönyörű az új Pókember ruha nagyon jól néz ki és az akciójelenetek sosem voltak még ilyen élethűek.

Az új Pókember film szórakoztató, vicces és könnyed mozi minden korosztály számára.

Adatlap:

Spider man homecoming –  2 óra 13 perces – Fantasy/Sci-fi

Rendezte: Jon Watts
Írta:  Jon Watts, John Francis Daley, Jonathan Goldstein, Christopher D. Ford, Erik Sommers, Chris McKenna

Főszereplők:
Tom Holland
Michael Keaton
Marisa Tomei
Robert Downey Jr

Hirdetés
Összegzés
Értékelés
ezt-szuperhost-meg-nem-latta-senkiEgy új feldolgozása a Pókember képregényeknek. Ezúttal könnyedebb, élvezhetőbb és viccesebb az egyik leghíresebb szuperhősfilmsorozat.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet